Somló Cirqsz a Szigeten
Életművének legmarkánsabb darabjait csokorba kötve, egy nagyszabású koncerttel emlékeznek meg barátok, kollégák, pályatársak a tavaly elhunyt Somló Tamásról, aki most töltené be 70. életévét. A „Somló Cirqsz” a Sziget mínusz 1. napján, augusztus 9-én várja a nagyérdeműt, a Magic Mirror sátorban.
Idén töltené hetvenedik életévét Somló Tamás énekes, basszusgitáros, szaxofonos, dalszerző, artista és jogász. A kiváló zenészt az óriási hatású LGT tagjaként ismerhették legtöbben, de korábban az Omega zenekarban, valamint számos egyéb formációban - mint az Atlas, a Kex vagy a Non-Stop zenekar - is játszott. A tavaly elhunyt művészről méltó módon szeretne megemlékezni a család és a magyar zenész szakma, ezért egy nagyszabású koncerttel készülnek a Sziget első napján.
A Modern Art Orchestra egy jazz és kortárs zenei big band, mely Fekete-Kovács Kornél trombitaművész és zeneszerző alapításával jött létre. A formáció zenei műhelyként működik, otthona a mai magyar jazz és komolyzenei szcéna legkiemelkedőbb tanárainak, tehetségeinek, muzsikusainak. Ez alkalommal a MAO több zeneszerző tagja, közöttük a művészeti vezető Fekete-Kovács Kornél is vállalkozott arra a megtisztelő feladatra, hogy Somló Tamás életművéből szemelvényeket áthangszereljenek, illetve a produkció zenei alapját adják az előadásokon is. Örömmel vetették bele magukat a "Nem adom fel", a "Gondolsz-e rám?", az "Ugye mi jó barátok vagyunk?" és további körülbelül húsz híres nóta átírásába. A MAO kiváló zenészeiből álló 8 tagú zenekar kíséri majd a színpadon többek között Tóth Verát és Tóth Gabit, Dés Lászlót, Geszti Pétert, Bródy Jánost, Charlie-t, az Animal Cannibals-t, az Ivan and the Parazol-t, Gerendás Pétert, de feltűnik majd a Roy és Ádám, Peter Ogi, Mohamed Fatima és a Mary Popkids valamint sok pályatárs, barát és kolléga is és természetesen a családtagok is részt vesznek majd a koncerten. A Somló Cirqszt Novák Péter állítja színpadra, műsorvezető pedig Tilla lesz.
Somló Cirqsz – Sziget Fesztivál, Magic Mirror 2017. augusztus 9., 23:00
Fellépők:
- Charlie
- Animal Cannibals
- Geszti Péter
- Tóth Vera és Gabi
- Frenreisz Károly
- Gerendás Péter
- Vitaris Iván (Ivan And Parazol)
- Fatima
- Kama (Mary Popkids)
- Peter Ogi
- Blahaluisana: Schoblocher Barbara, Jancsó Gábor, Pénzes Máté
- Roy és Ádám + Köves Miklós Pinyó (Piramis)
- Bornai Tibor
- Bródy János
- + a Somló gyerekek
Moderátor: Tilla
Közreműködik: Modern Art Orchestra
Rendező: Novák Péter
Kapcsolódó cikkek
- Viber matricák és csevegőrobot is segíti az idei Szigetlakók kommunikációját
- Utcaszínház lesz a Szigeten
- Glass Animals a Szigeten
- A 25. Sziget vár ránk
- Az építés szabadsága – Tervezői pályázat
- Mozduljunk ki a Szigetre!
- P!nk jön a Szigetre
- A Sziget a nemzetközi sztárok kedvenc fesztiválja
- A Sziget és Telenor mutatta be az első hazai Viber-matricacsomagokat
- Jövőre lesz 25 éves a Sziget
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez
A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.
Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata
Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel.
Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)
Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.
Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?
A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?
Mozizás kettesben: Nyerd meg az év moziélményét!
A Cinema City azt kérdezi: Te miért szeretsz moziba járni, és kit hívnál magaddal? A legújabb kampányfilmjük bemutatja, hogy a mozilátogatók sokféleségében egy dolog biztos: mindannyian imádják a mozizást. A Valentin-napján elindult kampány egy izgalmas nyereményjátékkal várja a mozi rajongóit. Ha a résztvevők megnevezik kedvenc mozipartnerüket, lehetőséget kapnak arra, hogy egy évre szóló moziélmény-csomagot nyerjenek.