NMHH Médiatanács: október 2-án lehet beadni a Budapest 98,6 MHz rádiós frekvenciára vonatkozó pályázati ajánlatokat
Augusztus 21-én formai okok miatt pontosította a július 25-én elfogadott, Budapest 98,6 MHz körzeti rádiós frekvenciát érintő pályázati felhívását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, emiatt viszont a beadási időpont szeptember 6-áról október 2-ára módosul.
A Médiatanács július 28-án tette közzé a Budapest 98,6 MHz körzeti rádiós frekvencia pályázati felhívását, ám a hatóság a felhívás nyilvánosságra hozatala után észlelte, hogy szükség van a pályázati felhívás pontosítására. A testületnek ezért a félreértések elkerülése és a benyújtandó pályázati ajánlatok egyértelműsége érdekében rendkívüli ülésen kellett módosítania a korábbi pályázati felhívást: a pályázóknak ugyanis nem a formanyomtatványon, hanem nyilatkozati formában kell meghatározniuk az öt évnél nem régebben készült magyar zenei művek vállalt napi minimális arányát. A médiatörvény lehetővé teszi, hogy a Médiatanács a pályázati felhívás közzététele után is módosítson a kiíráson a pályázati ajánlatok benyújtását megelőző legfeljebb 15 napig.
A Médiatanács a módosítás miatt augusztus 21-én új, módosított pályázati felhívást tett közzé, amelynek új beadási időpontja október 2., hétfő. A dátumot a médiatörvény szerinti kötelező határidő beszámításával állapították meg az eredeti felhívásban szereplő szeptember 6. helyett.
Kapcsolódó cikkek
- Kétéves az NMHH Szélessáv.net oldala
- Elkészült az első, hálózatsemlegességről szóló éves jelentés
- Internetáfa-csökkentés: a szolgáltatók zöme betartotta a szabályokat
- Sok előfizető lecsúszott az adategyeztetésről
- NMHH: Már csak három napjuk maradt az előrefizetős SIM-kártyásoknak az adategyeztetésre
- Egerben kilencedik egyetemi médiaműhelyét nyitotta meg az NMHH
- Ne hagyd figyelmen kívül! Jelentsd be!
- Három aktuális hatósági hír a hírközlési piacról
- Megújult az NMHH honlapja
- NMHH: Jogszerűtlenül, idő előtt nyújtott kábeltévés szolgáltatást a UPC Jászberényben
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
K&H STEM: ahol az ötletekből valódi innováció lesz
A jövő technológiái már ma formálódnak a fiatal fejlesztők kezében – a K&H Bank pedig évek óta azon dolgozik, hogy ezek az ötletek valódi innovációvá váljanak. A K&H STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics) pályázat idén is lehetőséget kínál a fiatal mérnököknek, kutatóknak és informatikusoknak, hogy bemutathassák saját elképzeléseiket vagy már létező projektjeiket, és szakmai valamint anyagi támogatást kapjanak azok továbbfejlesztéséhez.
Az SZTNH díjazta a jövő kutatóit és innovátorait
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) idén ismét díjazta az Ujvári János diplomadíj-pályázatra benyújtott szakdolgozatokat. A pályázat célja, hogy a végzős hallgatók a diplomamunkájuk témájához kapcsolódva értékes, gyakorlati ismereteket szerezzenek a szellemi tulajdon védelméről és hasznosításáról – olyan tudást, amelyet később kutatóként, mérnökként vagy vállalati szakemberként is hasznosíthatnak saját fejlesztéseik vagy cégük innovációinak piaci érvényesítése során.
Még van idő jelentkezni az „Az Év Honlapja” pályázatra!
Az év vége mindig sűrű, de ha van egy weboldalad, applikációd vagy digitális kampányod, amire büszke vagy, ne hagyd, hogy elsikkadjon! Itt a lehetőség, hogy reflektorfénybe kerüljön!
Energiatakarékos adatkezelésért kapott különdíjat egy fiatal informatikus
Horváth Dávid, az ELTE Informatikai Kar hallgatója nyerte a Magyar Innovációs Szövetség különdíját az idén első alkalommal meghirdetett innOtdk pályázaton.
Diákok, akik jobbá tehetik a világot: itt a Megoldások a holnapért 6. évada
A jövő alakítói ismét színre lépnek: a Samsung és az EdisonKids közös, nemzetközi lehetőségeket kínáló, összesen 6 millió forintos díjazású programja újra várja a jelentkezőket. A Megoldások a holnapért kihívás idén már hatodik alkalommal hívja kreatív gondolkodásra a 7–12. osztályos diákokat és tanáraikat. A cél változatlan: a fiatalok saját ötleteikkel, közösségi szemléletükkel és technológiai kreativitásukkal mutassák meg, hogyan képzelik el a jövőt – ezúttal az egészség, a fenntarthatóság és a sport témakörében.

