A Google és a HTC 1,1 milliárd dolláros együttműködési megállapodást jelentett be
A Google és a HTC Corporation 2017. szeptember 21-én jelentette be megállapodását, mely szerint a HTC bizonyos munkatársai, akik már korábban is a Pixel telefonok fejlesztésén dolgoztak, most hivatalosan csatlakoznak a Google csapatához. A Google 1,1 milliárd dollárt fizet a HTC-nek, ugyanakkor a HTC szellemi tulajdonát illetően (IP) nem kizárólagos licenc szerződést írt alá a két fél.
A megállapodás a két vállalat közti hosszú távú stratégiai kapcsolat megerősítését jelenti, melynek középpontjában a prémium okostelefonok fejlesztése áll.
Az együttműködési megállapodás támogatja a HTC okostelefon-stratégiáját, lehetővé téve egy letisztult termékportfólió kialakítását, valamint hatékonyabb működést és pénzügyi rugalmasságot. A HTC továbbra is a legkiválóbb szakemberekkel dolgozik, akik a HTC U11 sikeres bevezetése után most a következő csúcskészüléken dolgoznak. Továbbra is bővíti virtuális valóság platformját a VIVE üzletágat, miközben új generációs technológiákba fektet, beleértve az „Internet of Things”, a kiterjesztett valóság és a mesterséges intelligencia világát.
A Google számára a megállapodás tovább erősíti elkötelezettségét az okostelefonok és összességében a hardverek iránt. A HTC kiváló és tapasztalt szakemberei, valamint annak szellemi tulajdonához való hozzáférés a Pixel okostelefonok fejlesztését is támogatja a továbbiakban. A megállapodás egyúttal kulcsfontosságú beruházást is jelent a Google számára Tajvanon, az innováció és technológia egyik központjában.
„Az okostelefonok piacának úttörőjeként rendkívül büszkék vagyunk az innováció terén elért sikereinkre. Egyedülálló okostelefon portfóliónkon keresztül, beleértve szellemi termékeink, magasan kvalifikált munkaerőnket és rendszerintegráló képességeinket, kiválóan tudjuk támogatni a Google-t az androidos piacon.” – mondta Cher Wang, a HTC elnöke és vezérigazgatója. „ Ez az együttműködés a hosszú távú kapcsolat egy új lépcsőfoka, melynek során támogathatjuk a Google-t hardver üzletágának fejlesztésében, miközben biztosítja a folyamatos fejlesztést a HTC okostelefonok és a VIVE számára. Hiszünk abban, hogy a HTC megfelelő pozícióban van ahhoz, hogy fenntartsa úttörő szerepét az innovációban, és felismerjük az új generációban rejlő lehetőségeket.”
„A HTC régóta a Google partnere, és az egyik leggyönyörűbb, legmagasabb minőségű készülékek gyártója. – mondta el Rick Osterloh, a Google hardver üzletágának alelnöke. „Izgatottak vagyunk, és alig várjuk, a HTC munkatársait a Google csapatában üdvözölhessük, és együtt haladjunk az innováció és a termékfejlesztés útján az elektronikai termékek piacán.”
A tranzakció várhatóan 2018 év elején zárul le, a szükséges jóváhagyási folyamatok után.
A HTC pénzügyi tanácsadója az Evercore, a Gibson Dunn és Tsar & Tsai pedig a jogi tanácsadói képviseletet látják el. A Google pénzügyi tanácsadója a Lazard, jogi tanácsadóik a Cleary Gottlieb és a Lee & Li.
Kapcsolódó cikkek
- A ZEISS beszáll a Nokia okostelefonok képalkotó megoldásainak fejlesztésébe
- A HTC bemutatta új csúcsmobilját: érkezik a HTC U11
- Megérkezett az új HTC U Ultra és a HTC U Play
- Megérkeztek az új HTC Desire 10 okostelefonok
- Forgalmazói szerződést kötött a Huawei Magyarország az ABC Datával
- Megérkezett a HTC One A9s
- Megérkezett a HTC One A9s
- Új HTC csúcskészülék a tökéletesség jegyében
- Megérkezett a HTC One család új tagja, a HTC One A9
- Itt az LG és a Google által fejlesztett Nexus 5x
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
AutoWallis: Új nagyhaszongépjármű központ nyílik Csehországban
Az AutoWallis Csoport tovább növeli cseh piaci jelenlétét, miután megnyitotta első nagyhaszongépjármű értékesítési és szervizpontját Csehországban. A dél-csehországi Hůry településen található, 3.400 négyzetméteres létesítmény, amely Mercedes-Benz kamionok értékesítésével és szervizelésével foglalkozik, stratégiai fontosságú a cég számára.
Új korszak a gázszivárgás-felderítésben: Itt az ABB lézeres technológiája
2024-ben jelentős mértékben nőtt az érdeklődés az ABB MobileGuard földgázszivárgás-érzékelő megoldása iránt az előző évhez képest. Az európai és észak-amerikai olaj- és gázipari vállalatok, valamint közüzemi szolgáltatók egyre nagyobb figyelmet fordítanak a környezetvédelmi előírások betartására, valamint infrastruktúrájuk biztonságosabbá és ellenállóbbá tételére. Ennek következtében kulcsfontosságúvá vált a földgázszivárgások gyors és pontos észlelése, lokalizálása és mérése.
Forradalom a kiberbiztonságban: új MI-megoldás az ipari hálózatok védelmére
Az ipari termelés digitalizációja jelentősen gyorsította és hatékonyabbá tette a gyártási folyamatokat, ugyanakkor új sebezhetőségeket is teremtett: a kibertámadások veszélye mára komoly fenyegetést jelent. Egy-egy támadás leállíthatja a termelést, üzleti titkokat szivárogtathat ki, vagy akár egy teljes üzem működését is megbéníthatja.