A Lexmark megnevezte az új elnök-vezérigazgatót

forrás: Prím Online, 2017. október 26. 11:13

A képalkotás terén vezető szerepet betöltő Lexmark bejelentette, hogy igazgatósága október 23-i hatállyal egyhangúlag Richard (Rich) Gerusont választotta meg a Lexmark elnök-vezérigazgatójának. Geruson egyben a Lexmark igazgatósági tagja is lesz.

A technológiai vezetőként nagy tapasztalattal rendelkező Geruson az elmúlt hat évet a Phoenix Technologies - a PC-k, tabletek és „dolgok internete” eszközök (IoT) firmware-eire és optimalizációs szoftvereire specializálódott vezető cég - elnök-vezérigazgatói posztján töltötte. Ezt megelőzően a mobiltelefonok hangfelismerő szoftverei terén úttörőnek számító Voice Signal vezérigazgatójaként dolgozott. Emellett vezető alelnök és alelnök pozíciót töltött be a Nokiánál, az IBM-nél és a Toshibánál, illetve felsővezetőként dolgozott a McKinsey & Company vállalatnál.

 

Geruson kiválasztására széles körű keresés után került sor, amely során számos magasan képzett jelölt neve felmerült. Az új elnök-vezérigazgató David Reeder helyét tölti be, aki júniusban távozott a vállalattól. Az átmeneti időszakban egy vezetőségi csapat irányította a Lexmarkot, amelynek tagja Brock Saladin vezető alelnök és pénzügyi felelős igazgató, illetve Allen Waugerman vezető alelnök és műszaki igazgató volt. Saladin és Waugerman jelenlegi szerepkörükben továbbra is a Lexmark vezetőségének kulcsfontosságú tagjai maradnak Geruson irányítása alatt.

 

„Örömmel üdvözüljük Rich-et a Lexmarknál” – mondta Mickey Kantor, a Lexmark igazgatóságának elnöke. „Eddigi tevékenysége során nagy múltú technológiai vállalkozásoknál ért el növekedést a jövedelmezőség biztosítása mellett, és ezért ideális jelölt arra, hogy a siker újabb szintjére vezesse a Lexmarkot.”

 

A La Salle Egyetemen szerzett közgazdasági diploma mellett Geruson három posztgraduális programot is elvégzett az Oxford Egyetemen, ezen belül közgazdasági mesteri, illetve doktori fokozatot szerzett. Tagja volt a Harvard Business School kutatói karának, ahol megírta „A piaci stratégia elmélete” című könyvét. Geruson három földrészen, számos köz- és magánvállalat igazgatóságában működött közre.

 

„A Lexmark olyan vállalat, amely régóta a kiválóságról ismert, a saját kategóriájukban vezető termékektől és megoldásoktól kezdve a figyelemre méltó ügyfélmegtartási arányig” – mondta Geruson. „Büszke vagyok rá, hogy én vezethetem a csapatot globális növekedésünk következő állomásához.”

 

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tovább erősíti piacvezető szerepét és stabilitását a Daniella Villamosság

Az Elektro UNO villamossági anyagkereskedelmi üzletágának felvásárlásával tovább erősíti piacvezető szerepét a Daniella Villamosság a pécsi régióban.

2024. július 15. 11:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

ESET kiberfenyegetettségi jelentés: egyre gyakoribb a mesterséges intelligencia és a deepfake a támadásokban

2024. július 5. 09:55

A Schneider Electric a világ legfenntarthatóbb vállalata a TIME szerint

2024. július 4. 19:09

A legmodernebb digitális oktatási rendszert valósította meg a Delta Systems a Corvinus Egyetemen

2024. július 1. 12:59

Befektetőre talált a Megoldások a holnapért korábbi díjazottja

2024. június 25. 19:01