Ustream alapító: nehéz egy cégnek néhány év alatt csecsemőből felnőtté válni
Szakértők szerint a magyar startup piac gyorsabb fejlődéséhez a jelenleginél jóval több, nagyobb összegű exitre, vagyis sikeres cégértékesítésre lenne szükség, az ebből keletkező tőkét ugyanis az adott cégek addigi befektetői és tulajdonosai újabb sikeres vállalkozások létrehozásába tudnák visszaforgatni – hangzott el a Drukka Startup Stúdió és a Baconsult által szervezett Progress Bar meetupon Budapesten.
Az utóbbi évek legnagyobb magyar startup sikersztoriját jelentette, amikor 2016-ban az IBM becslések szerint 130 millió dollárért (közel 34 milliárd forintért) felvásárolta a magyar Ustream online videómegosztó szolgáltatást. A vállalkozás egyik alapítója, Fehér Gyula a Nokia Skyparkban megrendezett Progress Bar rendezvény résztvevőivel osztotta meg cégépítéssel kapcsolatos tapasztalatait.
A sikeres vállalkozó kiemelte, hogy a nemzetközi cégértékesítéshez nagyon rögös út vezet, és számos tényezőnek kell együttesen meglennie ahhoz, hogy egy startup Magyarországról kimagasló üzleti sikert érjen el. „Az első pillanattól kezdve a nemzetközi piacra kell lőni, hiszen a külföldi tőkéért ádáz küzdelem folyik, mely során sajnos nem jelent önmagában versenyelőnyt, ha egy cég magyar gyökerekkel rendelkezik, és esetleg a hazai piacon sikeres” – fogalmazott Fehér.
A Ustream esetében a nemzetközi felvásárlás majdani felvásárlóval való első kapcsolatfelvételtől számítva másfél éves folyamat eredményeként valósult meg. Fontos tanulság, hogy az exit, vagy befektetés nem a semmiből érkezik: egy cégnek sokat kell tennie azért, hogy felkerüljön a potenciális felvásárlók, befektetők radarjára. „Nagy hangsúlyt kell fektetni az ilyen irányú marketingre is, amellett, hogy a cég az ügyfelei felé folyamatosan kommunikál” – fogalmazott az alapító.
Kínokkal jár néhány év alatt csecsemőből felnőtté válni
Egy startup sikeres nemzetközi céggé válásában az egyik legnagyobb kihívást a hírtelen szervezeti növekedés jelenti, hiszen néhány év alatt kell biológiai hasonlattal élve csecsemőből felnőtté válni. A Ustream esetében is voltak olyan növekedési mérföldkövek, amelyek nagy nehézséget okoztak az alapítóknak, hiszen volt olyan fázis például, amikor 30 főről hírtelen 120 főre nőtt a cég alkalmazottainak száma, akik ráadásul a világ különböző pontjain ültek. „Volt olyan időszak, amikor a sok új arc miatt nem tudtam, hogy a cég irodájában ki a kollégám, és ki az, aki éppen állásinterjún vesz részt nálunk” – emlékezett vissza Fehér.
Ne startuppernek készüljünk, hanem vállalkozónak
A Progress Bar Fehér Gyula előadása után egy panelbeszélgetéssel folytatódott, melynek keretében több hazai befektető (IEurope, Day One Capital, V3 Partners) illetve cégalapító (Codeberry School, Samebug) osztotta meg tapasztalatait arról, hogy hogyan lehet Magyarországról nemzetközi befektetést bevonzani.
A beszélgetés talán legsommásabb javaslatát Simó György, a Day One Capital kockázati tőke befektető cég ügyvezető partnere fogalmazta meg, amikor kifejtette, hogy szerinte senki ne készüljön startuppernek, sokkal inkább vállalkozónak, hiszen egy csapatot nem az egyébként hazánkra sajnos gyakran jellemző beszélő, hanem sokkal inkább a tenni akaró emberek („doer”-ek) fognak sikerre vinni.
A havi rendszerességgel megrendezésre kerülő Progress Bar rendezvénynek immár második alkalommal adott otthont a Nokia Skypark, hiszen a finn óriásvállalat elkötelezett a startup közösségek és a magyarországi tudásmegosztás mellett, amelyet hazánkban is előszeretettel támogat. A meetup második felében a jelenlévő befektetők ún. speed dating keretében befektetési tanácsokkal látták el az érdeklődőket.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét bemutatkoznak európa legjobb női startup csapatai
- Közel 18 milliárd forintnyi befektetés vár a hazai startupokra
- Győztes start-up kerestetik a düsseldorfi :agile acceleratorba
- Pénzügyi, oktatási és képalkotó vállalkozások kerültek a Telenor startup programjába
- Elindult az áruszállítók Ubere, a Fuvar.hu!
- Boatly néven indított „hajómegosztó” szolgáltatást egy magyar startup
- Hogyan keressünk pénzt a nyaralás idején parkoltatott autónkkal?
- Lengyel piacra lépett a hazai utazási startup
- Különdíjjal tért haza a magyar csapat a Women Startup Competition Europe Londoni döntőjéből
- A legjobb magyar startupokat várja a Telenor Accelerate program
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A HMS Networks felvásárolja a PEAK-System Technik vállalkozást
A HMS Networks AB (publ) („HMS”), az ipari információs és kommunikációs technológia globális szolgáltatója a mai napon kötelező erejű megállapodást kötött a DOGAWIST-Investment GmbH-val a PEAK-System Technik GmbH („PEAK”) részvények 100%-ának megvásárlásáról. A stabil alapokon álló német ipari kommunikációs szolgáltató PEAK-System cég olyan autóipari kommunikációs technológiák szakértőjének is számít, mint a CAN és a LIN.