December közepétől igénybe vehető az angyalbefektetői adókedvezmény
Magyarországon a digitalizáció folyamata az utóbbi időben láthatóan felgyorsult, ehhez a Digitális Jólét Program keretében hozott intézkedések is hozzájárultak.
Elkészültek a következő évek digitális fejlesztési irányait meghatározó stratégiák (Magyarország Digitális Oktatási Stratégiája (DOS), Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája (DGYS), Magyarország Digitális Startup Stratégiája (DSS) és Magyarország Digitális Exportfejlesztési Stratégiája (DES)), amelyeknek jelenleg már a végrehajtása zajlik. Több fontos, európai viszonylatban is meghatározó döntést hoztak a digitális ökoszisztéma valamennyi szereplőjével közösen, ilyen például az internet áfájának két lépésben, 27-ről 18, majd 5 százalékra csökkentése, vagy Magyarország Digitális Startup Stratégiájának részeként a kormány döntése az angyalbefektetők adókedvezményéről.
A start-up vállalkozásokba befektető cégek adókedvezményeinek részletszabályairól szóló, december 9-én hatályba lépő kormányrendelet (331/2017. (XI. 9.) megteremti a keretfeltételeit annak, hogy a korai fázisú (start up) vállalkozásokba befektető gazdasági társaságok igénybe tudják venni a Tao. törvény szerinti adóalap-kedvezményt. A kedvezmény lehetővé teszi, hogy a vállalkozásban szerzett részesedés bekerülési értékével a befektetők csökkenthessék a társasági adó alapjukat. A kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy mind a start-up, mind pedig az ilyen vállalkozásokba befektető gazdasági társaság (angyalbefektető) kérje a nyilvántartásba vételét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál. A hivatal előtti eljárás díjmentes és teljes körűen elektronikusan intézhető.
A sikeres digitális átalakulás lehetőséget teremt arra, hogy Európa élvonalába kerüljünk, éppen ezért a Digitális Jólét Program egyik legfontosabb célkitűzése, hogy minden polgárnak, minden vállalkozásnak esélye legyen arra, hogy lépjen egyet előre a digitális felkészültségében.
Kapcsolódó cikkek
- A gasztronómiát is felforgatják a magyar startupok
- Robotokkal segíti adminisztratív dolgozóit a Ge Global Operations
- Szárnyal a magyar Flight Refund
- A Fujitsu az SAP-val összefogva támogatja az ügyfelek digitalizációját
- A jövő gyára már itt van – okos és az internetre csatlakozik
- A digitális érettség mérhető és fejleszthető
- Nulladik típusú találkozás az irodában
- Ustream alapító: nehéz egy cégnek néhány év alatt csecsemőből felnőtté válni
- 20 éves a Cisco Hálózati Akadémia
- A hibrid IT kulcsa az összehangolt üzleti és informatikai stratégia
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A térbeli számítástechnika forradalma: Az üzleti innováció új dimenziója
Ahogy a vállalati informatika egyre bonyolultabbá és összetettebbé válik, úgy nő a térbeli számítástechnika (spatial computing) jelentősége az üzleti innovációk terén. Ez a technológia lehetővé teszi a fizikai és digitális világ közötti zökkenőmentes kapcsolatot, és egyesíti a virtuális valóság, a kiterjesztett valóság, az IoT és a mesterséges intelligencia adatelemzési képességeit. Ennek köszönhetően a vállalkozások új szintre emelhetik hatékonyságukat és innovációs képességüket.