Rekordszámú érdeklődés az eMAG Black Friday akciói iránt az első két órájában
Reggel 7 óra 11 perckor indult el az eMAG Black Friday akciója, ami az első két órában közel 625 ezer látogatót vonzott.
A legjobb ajánlatok közül leggyorsabban a 175 darab Asus X751NA-TY023T notebook fogyott el, mindössze 34 másodperc kellett hozzá, hogy a vásárlók elkapkodják a mindössze ötvenezer forintért kínált gépet.
„Az első két órában 625 ezer látogatást és 74 ezer termék eladását regisztráltuk az eMAG.hu oldalon keresztül, ezek összértéke eléri a 2,1 milliárd forintot. Az oldalunkra látogatók a Black Friday akciók közül a hagyományosan népszerű kategóriák iránt mutatták a legnagyobb érdeklődést, mint például a kis háztartási gépek, a televíziók és a telefonok. A második óra végére elmondhattuk, hogy a kis háztartási gépek fogytak a legjobban, 7600 darabot adtunk el ezekből. A látogatások több mint 62,5 százaléka érkezett mobileszközökről” – nyilatkozta Catalin Dit, az eMAG magyarországi ügyvezetője.
A fontosabb adatok két óra után:
- A rendelések összértéke meghaladta a 2 100 000 000 forintot
- Több mint 74 000 terméket rendeltek
- A legnagyobb rendelés Budapestről érkezett, ennek értéke 1 977 550 forint
- Az egyidejű látogatószám rekordja 184 587 volt
- A látogatások 62,5 %-a mobileszközről érkezett
- Több mint 8,6 millió oldalletöltést regisztráltak az eMAG.hu oldalon
Az első 10 perc adatai:
- Eladott termékek száma: 7700 darab
- Érték: 348 859 022 forint
- Rendelések száma: 6 134
A leggyorsabban fogyó termékek:
- Microsofft Xbox One Slim játékkonzol (500 GB, fehér): a 250 darab 1 percen belül elfogyott
- Apple iPhone SE kártyafüggetlen mobiltelefon (32 GB, LTE): a 200 darab 2 percen belül elfogyott
- Asus X751NA-TY023T notebook: a 175 darab 34 másodperc alatt elfogyott
Speciális ajánlatok:
- 45 repülőjegyet,
- 24 élményt,
- és 8 belépőjegyet vásároltak két óra alatt.
Kapcsolódó cikkek
- Közel 50.000 forintot szánunk karácsonyi ajándékokra
- Black Friday: 2017-ben már ötödször Magyarországon
- Vigyázz a fekete péntekkel!
- Az eMAG bejelentette a Black Friday TOP 15 termékét
- 25-30 milliárdos forgalmat várnak az e-kereskedők az idei fekete péntekre
- Mit tegyünk, ha időben szeretnénk megkapni az online rendelt karácsonyi ajándékot?
- Black Friday az Extreme Digitalnál
- Black Friday: az éves forgalom negyede?
- Idén 35 ezer forintot szánnak az internetezők karácsonyi ajándékokra
- 3 millió eurót költött az üllői raktárának bővítésére és fejlesztésére idén az eMAG
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Huawei: Az intelligens technológiák 2030-ra 16 billió dollárral növelhetik a globális GDP-t
A Huawei több mint tíz intelligens hálózati terméket és megoldást mutatott be az idei, müncheni Huawei Network Summiton. Az új Xinghe hálózati megoldások lehetővé teszik a rendkívül gyors adatátvitelt és a nagy teljesítményű hálózati környezetek kiszolgálását, ezzel elősegítve Európa digitális és intelligens fejlődését. Az eseményen több mint ezeregyszáz iparági szakértő, technológiai vezető és partner vett részt több mint 30 országból, köztük Németországból, Franciaországból, Olaszországból, Svájcból, Spanyolországból, Törökországból és Magyarországról is.
A CFO-k felvették a technológia diktálta tempót
A hazai pénzügyi vezetők (CFO-k) egyre komfortosabbak az új technológiai megoldásokkal, de komplexebb szabályozói megfelelésekkel és folyamatos költségcsökkentési nyomással kell szembenézniük. Arra számítanak, hogy az automatizáció és a digitalizáció térnyerése alapvetően alakítja át a szerepüket – derül ki a PwC 6. alkalommal elkészített Pénzügyi Vezetői Felméréséből.
Az unalom a márka halála
Elhagyja az unalmassá váló márkákat a Z generáció tagjainak csaknem fele. A fiatalabb fogyasztók többre vágynak: nem maradnak hűségesek egy termékhez vagy márkához azért, mert addig tetszett nekik, megszokták és azt vásárolták. Sokukat vonzzák az olyan újdonságok, amelyek menő tartalmakat vagy képeket használnak, vagy egyszerűen “jó a vibe-juk”, és ezért lecserélik régi kedvenceiket. A vásárlók kegyeiért könyörtelen harc folyik, és az ügyfélhűség elérésében, megtartásában a fő segítség ma már a mesterséges intelligencia lehet az SAP Emarsys kutatása szerint.
Új képzési lehetőségekkel segíti partnereit a Schneider Electric
Új képzésekkel egészítette ki „EcoXpert Partner Program” kezdeményezését a Schneider Electric. Az újonnan megszerezhető tudás hatékonyan támogatja a vállalat adatközponti és kritikus infrastruktúra területeken tevékenykedő értékesítési partnereit ügyfeleik még jobb kiszolgálásában.