Indul Magyarország első nincsnet-felmérése
Közösségi alapú országos felmérés indul Magyarország internetes fehér foltjainak meghatározására a felhasználók visszajelzései alapján. A cél azoknak a területeknek a megtalálása, ahol nem érhető el megfelelő színvonalon sem a vezetékes, sem a mobilnet-szolgáltatás.
Miközben egyre több háztartásba jut el a szélessávú internet Magyarországon, továbbra is vannak olyan területek, ahol egyáltalán nincsen elérhető szolgáltatás. Az okok között gazdaságiak és technológiaiak is megtalálhatóak. Egyes településszéli vagy a lakott területektől távolabbi pontokra a szolgáltatóknak nem éri meg kiépíteni a hálózatot, hiszen a költséges beruházással legfeljebb csak néhány előfizetőt nyerhetnének. Ilyenkor megoldást jelenthetne a mobilnet, de sok helyen a kedvezőtlen domborzati viszonyok miatt ez a szolgáltatás sem elérhető. A nemrég indult „Nincsnet” kampány célja, hogy egyedülálló módon, magukat a felhasználókat megkérdezve kapjunk pontosabb képet, hol is vannak ezek az internetes fehér foltok.
„A mostani becslések szerint több tízezer olyan ingatlan is található hazánkban, ahol nem érhető el megfelelő színvonalú internetkapcsolat. Ezek között lakóházak, hétvégi házak és céges telephelyek egyaránt vannak, de közös bennük, hogy csak másodkézből ismerjük a helyüket. A mostani felmérés viszont a leginkább érintetteket, a net nélküli helyeken élőket szólítja meg” – mondta Lengvárszky Szabolcs, a Nincsnet-felmérést elindító Vannet telekommunikációs szakértője.
A közösségi alapú felmérés az eddigi adatgyűjtésekhez képest új módszereket alkalmaz, hiszen a közvetlen felhasználói tapasztalatokra épít. Ezért képes lesz kiegészíteni és pontosítani a jelenleg rendelkezésre álló információkat, hogy a mostaninál is részletesebb képünk legyen a magyarországi internetelérési lehetőségekről. Egyúttal felhívja a figyelmet az egyelőre ellátatlan területek problémájára is. Ugyanis jelenleg is elérhetőek olyan megoldások, például a műholdas internet, amellyel biztosítani lehet a szolgáltatást ott is, ahová az optikai kábelek egyelőre nem érnek el.
A nincs-net.hu weboldalon elérhető, alapesetben anonim felmérés adatai így a programot lebonyolítók számára épp úgy hasznosak lehetnek, mint a jelenleg internet nélküli területek élők számára.
Kapcsolódó cikkek
- Marketing régen és ma
- Egyre több repülőgépen elérhető az internet
- Tempóváltás a világhálón
- Az üzemszünet nélküli kártyás fizetés titka
- Az utasok kétharmada szeretne internetezni a repülési idő alatt is
- Magyarországon is új honlappal jelent meg a Vredestein
- Utazás a lefedettségi térkép mélyére
- Ki nyeri a mobil gyorsasági versenyt?
- Internet a felhők felett
- Két év alatt egymillió további háztartásba jutott el a Telekom szélessávú hálózata
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
7 vállalat, amely új szintre emelte a zöld gondolkodást
Adatközpontok környezetbarát működésének támogatása, az építészet újradefiniálása, valamint az energiafelhasználás látványos csökkentése – többek között ezekért az innovatív törekvésekért kaptak elismerést a Schneider Electric idei fenntarthatósági versenyének díjazottjai. A Sustainability Impact Award 2024-es kiírásában hét vállalat részesült a kitüntetésben, köztük két indiai cég is.
Mit mesélnek rólunk az emojik 2025-ben?
Egy szív, egy mosolygós arc vagy egy apró szikra – néha ennyi is elég, hogy átadjuk, amit érzünk. Vagy mégsem? A július 17-i Emoji Világnap alkalmából Guld Ádám médiakutatóval jártuk körbe, hogyan változott meg az emojik használata 2025-re, milyen félreértésekhez vezethetnek ezek a kis jelek, és mit tehetünk azért, hogy gördülékenyebb legyen a digitális kommunikációnk.
Hatékonyság, kényelem és fenntarthatóság egyben – Az új E4 monitorok
Az AOC Essential E4 monitorcsalád átfogó választékot kínál a különféle munkakörnyezetekhez – a helytakarékos irodai megoldásoktól a fejlett kreatív felhasználásig. A sorozat kiemelkedik a konfigurációs lehetőségek széles skálájával, így mindenki megtalálhatja a számára ideális eszközt.
Beszéljünk ikonokkal! – Az emojik szerepe a digitális kommunikációban
Július 17-én ünnepeljük az Emoji Világnapját. A kis méretű digitális ikonok ma már szinte minden online beszélgetésben jelen vannak, és szerves részévé váltak mindennapi kommunikációnknak. Ezt felismerve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is támogatást nyújt azoknak, akik most ismerkednek a digitális tér színes piktogramjaival.
Magyarország és az AI: Tudásban az élvonalban, bizalomban megosztottan
Ahogy a mesterséges intelligencia (AI) egyre nagyobb teret nyer a világban, a magyar lakosság többsége már most ismeri az alapfogalmakat, és bízik abban, hogy a vállalatok felelősen kezelik az adatokat – derül ki az Ipsos friss, AI Monitor 2025 nemzetközi kutatásából.