Nemzetközi befektetők versenyeznek hazai startupok kegyeiért a SMART konferencián

forrás: Prím Online, 2018. március 12. 17:43

Rendhagyó startup programot szervez az OXO csoport április 4-én, a SMART konferencia keretén belül. Ezúttal nem vállalkozások fognak versenyezni befektetők előtt, hanem fordítva: nemzetközi befektetőcégek utaznak Budapestre, hogy „eladják” magukat hazai startupoknak. Az ország legnagyobb tech szakmai eseményén az utóbbi néhány hónap zajos hazai üzleti sikereinek kulisszatitkait is első kézből tudhatják meg a résztvevők.

Erős startup programot vonultat fel idén a SMART konferencia. Az OXO csoport közreműködésével megvalósuló szekció hazai startupperek történetein keresztül mutatja be, hogy milyen kihívásokra kell felkészülnie annak, aki technológiai startup projekt indítására adja a fejét. A tematika keretében bemutatkoznak a hazai ökoszisztéma fontosabb szereplői: befektetők, tanácsadók és vállalati akcelerátorok.

 

„Igyekszünk megmutatni a hazai technológiai startup közösségnek, hogy aki jól választ befektető partnert, az milyen széleskörű támogatást és tapasztalatokat kaphat az elképzelései megvalósításához. Sőt, ezen a délutánon a konferenciára fogunk csábítani több nemzetközi befektetőt, akik végre maguk fogják megpróbálni eladni magukat néhány perces bemutatkozó előadásokban és végre a startupperek érezhetik majd úgy, hogy az ő kegyeikért versengenek” – harangozta be a startup szekció teljes programját Oszkó Péter, az OXO csoport vezetője.

 

Együtt lehetnek sikeresek a régió nagyvárosai a startup piacon

A dedikált startup szekció mellett további előadások keretében is teret ad a tematikának a SMART. Szó lesz például arról, hogy a startup építés nem országokról, hanem városokról szól, legalábbis a régiónkban. Bizonyos vélemények szerint nem feltétlenül kell Budapestnek önmagában startup központtá válnia, sokkal fontosabb lenne, hogy a térség nagyvárosaival együtt tudjon olyan egységet létrehozni, ami erőteljesebb jelenlétet biztosít a globális porondon

 

„A hazai startup ökoszisztéma egyik hiányossága, hogy nincs fókusz, nem lehet kijelenteni, hogy Budapest bizonyos területen a legjobb, hogy itt vannak például a legjobb AI (mesterséges intelligencia) vagy FinTech startupok. Nem vagyunk startup központ, de nem is biztos, hogy azzá kell válnunk, sokkal fontosabb lenne, hogy régióként legyünk meghatározóbbak, hogy a térség jelentősebb városaival együtt tudjunk egy egységet létrehozni, ami globálisan sikeresebbé tesz minket” - véli Kovács Péter, a Budapest Startup Safary és a Central European Startup Awards alapítója, aki Budapest startup piaci lehetőségeit boncolgatja majd a SMART 2018 konferencián. 

 

 

Agyondolgozzák magukat a hazai startupperek?

A SMART-on szó esik arról is, hogy a startupper lét egyfajta divattá vált hazánkban is, amit sok esetben jellemez a „munkaalkoholizmus”, azaz, hogy a sikert hajhászva a magyar vállalkozások is hajlamosak napi 12-14 órát dolgozni, és emellett kevesebb figyelmet szentelnek a családi és baráti kapcsolataiknak. A téma kapcsán Biás Csongor, a Booom termékstúdió vezetője, a Mozaik és a Design Terminal korábbi vezető munkatársa tart előadást a konferencián.

 

„A SMART azon felül, hogy a hazai technológiai szcéna számára évek óta az elsőszámú tudásmegosztó és kapcsolatépítő platformot jelenti, kiemelt feladatának tekinti a tehetséggondozást, éppen ezért idén is bemutatkozási lehetőséget nyújtunk a legfrissebb ígéretes hazai innovációknak, legyen szó egyetemi csapatokról, vagy már működő startupokról. Ezen felül meghívtuk az AImotive, a BalaBit és a Barion vezetőit, hogy beszéljenek közelmúltbeli üzleti sikereikről, ezáltal is inspirálva a hazai közösséget. Kiemelt hangsúlyt helyezünk a digitalizáció emberi oldalának bemutatására is. A Magenta teremben olyan nagy formátumú gondolkodók járják körbe a technológia emberre kifejtett hatását, mint például Mérő László” – hívta fel a figyelmet Dobó Mátyás, a SMART főszervezője. 

 

Robbanhat a fintech

Az OTP Bank által szervezett szekcióban a fintech startupok és innovációk bemutatása lesz a fókusz. A tematika keretében azt vizsgálják, hogy a pénzügyi szféra számára milyen pluszt adnak ezek a vállalkozások, hogyan tehetik könnyebbé a mindennapi pénzügyeket, vagy éppen befektetéseket. Az OTP Bank maga is intenzív innovációs tevékenységet folytat: saját alapítású fintech cégekbe ruház be, másrészt startup akcelerátor programot alapított – melyekről szintén szó lesz az eseményen.

 

Az Akvárium Klubban megrendezésre kerülő SMART 2018 főtámogatója az OTP Bank, kiemelt támogatója a Magyar Telekom, a további támogatók között pedig megtaláljuk a Samsungot, az OXO Labs-t, a RedBull-t, a Microsoft-ot, a KPMG-t, a GoodID-t, a Finastrát, a Hewlett Packard Enterprise-t és a Hiventures-t. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Digitális megoldásokkal csökkenthető a tűzesetek kockázata

Az elmúlt hónapokban több jelentős tűzeset is történt Magyarországon, köztük a visegrádi hoteltűz, vagy a Miskolctapolcai Barlangfürdőben keletkezett incidens, mely komoly károkat okozott. Ezek a tragédiák ismét ráirányították a figyelmet a tűzvédelmi rendszerek fontosságára, illetve arra, hogy elengedhetetlen ezeknek az eszközöknek a rendszeres karbantartása és ellenőrzése.

2024. október 13. 15:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10