Öt éven belül meg kell háromszorozni a mérnökhallgatók számát

forrás: Prím Online, 2018. június 1. 08:25

Mind több állami, oktatási és piaci szereplő ismerte fel az elmúlt években azt, hogy a mérnöki életpálya népszerűsítése a fiatalabb generációk körében kiemelten kezelendő feladat. Már napjainkban is komoly nehézségeket okoz a szakemberhiány, aminek a hosszú távú megoldása vitathatatlanul a magyar gazdaság érdeke. 

Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke, Ábrahám László épp ezért az elkövetkező időszak legfontosabb teendőjének azt látja, hogy az általános- és középiskolákban országosan megvalósulhasson egy olyan program, amely gyakorlatiasan, közvetlen módon, érdekesen és figyelemfelkeltően nyújt betekintést a diákok számára a mérnökszakma világába.  Hozzátette, ehhez szoros együttműködésre van szükség a vállalkozói, illetve a közszféra között, hogy valóban célt érjenek az erőfeszítések.

 

Ábrahám László szerint sokan, sokféle programot hirdettek, illetve valósítanak meg a természet- és műszaki tudományok népszerűsítése, a mérnöki pálya megismertetése érdekében. Azonban ezek a kezdeményezések gyakran nem érnek el szélesebb kört, a hatások nem erősítik egymást, és az eredmények, tapasztalatok a többség számára „rejtve maradnak”. Ezen muszáj változtatni, és akár állami, kormányzati támogatás bevonásával egységesíteni, országos szintre emelni a mérnök szakma iránti érdeklődés növelését. 

 

„Azt gondolom, hogy a problémát, a szakemberhiányt mindent érintett fél felismerte, és tényként kezeli. A folyamat pozitív irányú megfordítására is indultak kisebb-nagyobb sikert hozó programok. Eljött az idő, hogy ezt még magasabb szintre emeljük, szélesebb körű összefogással hatékonyabbá, eredményesebbé váljunk ezen a téren. Nem kérdés, hogy 3-5 éven belül meg kell triplázni a mérnökhallgatók számát a hazai felsőoktatásban, hogy Magyarország továbbra is vonzó célpontja legyen a tudásalapú gazdasági befektetéseknek. Márpedig ezek megfelelő számú és képzettségű műszaki szakembergárda nélkül elképzelhetetlenek.” – hangsúlyozta Ábrahám László.

 

Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke hozzátette, hogy az állami, kormányzati szerepvállalás azért is lenne hasznos a mérnöki pálya népszerűsítésében, mert annak köszönhetően az iskolák is jobban bevonhatóak lennének a szakmai programokba. Jelenleg ugyanis komoly kihívást jelent a piaci szereplők számára a tanintézményekkel való kapcsolatfelvétel, együttműködés. Ennek oka részben az iskolák, a tanárok túlterheltségéből fakad, illetve abból, hogy számos megkeresést kapnak, és nehezen igazodnak el a különböző programlehetőségek közt, sokszor kényszerként tekintenek rájuk. Egy egységesebb, minden résztvevő által támogatott együttműködés és a felek érdekeit figyelembe vevő ösztönző rendszer kidolgozása lehetne a megoldás. Olyan, ami mérhető módon, a szakma közös céljait támogatva segíti a szemléletformálást, a tudásmegosztást és ezzel párhuzamosan a következő mérnöknemzedék kinevelését.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai

Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.

2025. április 21. 15:43

Modern tanulási környezet a jövő pedagógusainak

Megújult a Széchenyi István Egyetem győri campusán található Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar 253-as tanterme, amely mostantól korszerű STEAM-tanteremként szolgálja az oktatást.

2025. április 21. 13:54

ABB: Erős kezdés 2025-ben és folyamatos növekedési kilátások

Morten wierod vezérigazgató: „Az ABB erőteljesen indította a 2025-ös évet. Eredményeink szinte minden soron javulást mutatnak, pénzáramlásunk stabil, és megerősítjük korábban megfogalmazott kilátásainkat az évre vonatkozóan. Ugyanakkor nem hunyhatunk szemet a növekvő geopolitikai és gazdasági bizonytalanságok felett. Bízunk benne, hogy a portfóliónk aktív menedzselésével és a Robotika üzletág tőzsdére vitelével tovább tudunk értéket teremteni.”

2025. április 21. 12:05

Hogyan csökkentheti az adatközpontok energiafogyasztását egy magyar megoldás?

A digitális gazdaság alapját jelentő adatközpontok számára kínál energiahatékony megoldást a HeatVentors, az InnoEnergy portfóliójába tartozó magyar scale-up. Az általuk fejlesztett, saját szabadalmon alapuló intelligens hőakkumulátor alternatívát nyújt az adatközpontok növekvő energiaigényének kielégítésére. A rendszer -30 és +120 Celsius-fok között képes hosszú távon energiát tárolni, így akár évi 25%-ot meghaladó energiamegtakarítást is lehetővé tesz.

2025. április 21. 10:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12