Magyarországon is házhoz jön a felhő

forrás: Prím Online, 2018. június 8. 15:58

Mostantól egész Európában hozzáférhető a régiónkban eddig csak Oroszországban elérhető Azure Stack, a Microsoft Azure publikus felhőszolgáltatás helyi kiterjesztése: az Azure Stack-kel a szervezetek saját adatközpontjaiból is elérhetővé válnak bizonyos Microsoft felhőszolgáltatások.

Azonnali skálázhatóság és egyszerű erőforráskezelés – két olyan felhős előny, amelyek használatából idáig számos vállalat és szervezet volt kizárva jogi vagy biztonsági korlátozások miatt. A tavaly 46 országban elindított, a minap pedig további 46-ban is hozzáférhetővé tett Azure Stack épp ezekben az esetekben kínál megoldást: segítségével a helyben lévő, fizikai adatközpontok is felvértezhetők a Microsoft Azure platform és infrastruktúra szolgáltatásaival.

 

Ezek közül egy sort önmagában tartalmaz a Microsoft minősített hardverpartnerein keresztül beszerezhető Azure Stack, a többi pedig a publikus felhőből érhető el, például az üzleti intelligencia és mesterséges intelligencia megoldások. A mostantól Magyarországon is működő, úgynevezett hibrid felhő egyik nagy előnye, hogy a vevők használatra kész megoldást kapnak, amelyhez üzembe helyezési és üzemeltetési támogatás is társul, valamint könnyen összeköthetik a Micorosft Azure felhőszolgáltatással, hogy kiterjesszék a helyi adatközpontjukat.

 

A szolgáltatási terület megduplázódásának legnagyobb haszonélvezői a nagyvállalatok és a hosting cégek lesznek, hiszen az Azure Stack egyfajta kapocsként működik a saját szerverpark és a publikus felhő között.

 

A Microsoft megbízásából nemrégiben készített felhőkutatás is kimutatta, hogy a nagyvállalatok többsége stratégiai célnak tekinti a digitalizációt, amelynek elérésében a felhőszolgáltatások egyre inkább kulcsszereplővé válnak.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Zöldenergiával a jövő felé: A Bosch fenntarthatósági megoldásai

A környezetvédelem és a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb és legbonyolultabb kihívása, amelyhez még sokat kell tanulnunk. A téma különösen égetővé vált, ahogy egyre inkább szembesülünk a problémák valóságával. Mennyire súlyos a helyzet valójában? Vajon tehetünk valamit a környezetpusztítással szemben? Milyen szerepük van a vállalatoknak, és milyen megoldásokat kínálnak az innovatív technológiák? A Bosch Magyarország Podcast legújabb epizódja számos elgondolkodtató ténnyel és megoldási lehetőséggel várja a hallgatókat, belemerülve a fenntarthatóság rejtett dimenzióiba.

2025. február 13. 14:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54