Először díjazott Huawei terméket az EHA

forrás: Prím Online, 2018. június 21. 15:11

A Huawei csúcstelefonja, a P20 Pro nyerte el idén az EHA (European Hardware Association) legjobb okostelefon („2018 Best Smartphone”) díját. 

A technológiai szaksajtó nagyjait felvonultató zsűri az EHA történetében először a vállalat több termékét is elismerésre jelölte: a kategóriagyőztes P20 Pro mellett a legjobb okostelefon címért küzdött a Huawei tavalyi zászlóshajó terméke, a Mate 10 Pro, illetve tablet kategóriában az új Media Pad M5, a legjobb notebookok sorában pedig a Matebook X is szerepelt a finalisták között.

A Huawei P20 Pro vehette át a ’2018 legjobb okostelefonja’ címet az idei European Hardware Awards díjkiosztón. Az EHA immár négy éve, a nemzetközi technológiai média legelismertebb szerkesztőinek segítségével 42 kategóriában díjazza az európai piacon jelenlévő legjobb elektronikus termékeket. Idén több mint száz ország újságírói adták le a voksukat az általuk legjobbnak ítélt okostelefonokra, viselhető eszközökre és PC-elemekre. Az okostelefon kategória – mint a viadal egyik legdinamikusabban fejlődő és legversenyképesebb csoportja – további négy indulóját utasította maga mögé a Huawei P20 Pro, amely a világ első olyan okostelefonja, melyet tripla Leica kamerával és Mesterséges Intelligencia alapú processzorral szereltek fel, ezzel garantálva a tökéletes fényképezési élményt a felhasználó számára. A P20 Pro versenytársai között szerepelt a vállalat tavalyi csúcskészüléke, a Mate 10 Pro is. A táblagépeknél szintén a döntőbe jutott a Huawei Media Pad M5, míg a notebook kategóriában szintén a fináléba került a gyártó PC üzletágát erősítő Matebook X is.

 

„Ez a díj egy újabb mérföldkő a P20 Pro történetében - mondta Bruce Lee, a Huawei Fogyasztói Üzletág Handset Business alelnöke. „A European Hardware Association elismerése újabb lépés ahhoz, hogy a készülék bebiztosítsa stabil vezető helyét a fogyasztók és az ipar számára is.” – tette hozzá. Andrzej Bania, az EHA társalapítója elmondta, a Huawei P20 Pro a technológiai iparág vezető szereplői előtt nyerte el a 2018 legjobb okostelefonja címet, melyet a világ 100 legjobb szerkesztője adományozott oda az okoskészülék páratlan képességeinek köszönhetően.

Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Forradalmi AI-képalkotás és extrém teljesítmény egy készülékben

A HONOR hivatalosan is leleplezte legújabb okostelefon-családját, a HONOR 400 szériát, amelyet a mesterséges intelligencia által támogatott fotózás, az erőteljes hardver és az extrém körülményekhez is alkalmazkodó kialakítás jellemez. A sorozat csúcstechnológiás képalkotási megoldásokat kínál, miközben robusztus kivitelezésével és hosszú üzemidejével is kitűnik.

2025. május 20. 17:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén

2025. május 17. 13:49

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41