A mesterséges intelligencia garantálja a bevételnövekedést

forrás: Prím Online, 2018. június 29. 11:03

Az IMF prognózisát is meghaladó árbevétel-emelkedésre számítanak a középvállalatok vezetői – derül ki az EY felméréséből (EY Growth Barometer), aminek keretében 21 országból 2766 felsővezetőt kérdeztek meg. A válaszadók az intelligens automatizálást és a gépi tanulást tartják a fellendülés hajtóerejének.

A középvállalatok több mint fele 6–10 százalékos bevételnövekedést vár idén, miközben tavaly mindössze a megkérdezettetek harmada volt ennyire optimista. A döntéshozók által becsült eredmények meghaladják az IMF 2018-as előrejelzését is, amely 3,9 százalékos GDP-bővüléssel számol. A felmérés szerint idén egyetlen egy válaszadó sem számít visszaesésre, leépítést is mindössze 1 százalékuk tervez.

 

A növekedés garanciájának az intelligens automatizálást és a gépi tanulást tekintik a cégek. Az új technológiákkal kapcsolatos attitűd tavaly óta ugyanis gyökeresen megváltozott. Idén 73 százalék válaszolta, hogy már használja, vagy két éven belül használni fogja a mesterséges intelligenciát. Tavaly ugyanerre a kérdésre hasonló arányban még azt mondták, hogy sosem alkalmaznak majd robotizált folyamat-automatizálást (RPA).

 

A digitalizáció terén tett előrelépés azonban nem jár az IT-tudatosság hasonló arányú emelkedésével. A döntéshozók lényegesen alábecsülik a kiberbűnözés kockázatait. Mindössze 6 százalékuk gondolja úgy, hogy a hekkertámadások veszélyeztethetik a cég növekedését, és csak 7 százalékuk tervezi, hogy költ idén a fenyegetések elleni védelemre. A cégvezetők harmada szerint a fejlődésnek ugyanis nem a hekkerek, hanem leginkább a digitalizáció hatására változó társadalom és az iparágak összemosódása szabhat gátat. 

 

„Azok a szervezetek lesznek sikeresek a jövőben, amelyek képesek üzleti modelljeiket és szolgáltatásaikat folyamatosan fejleszteni, az ügyfelek változó igényeihez alakítani. A dinamikus növekedés kulcsa az agilitás, és, hogy a cégvezető hajlandó legyen a technológiai fejlődés érdekében akár feltörekvő cégek akvizíciójára is” – emelte ki Demeter Ákos, az EY Üzleti Tanácsadással foglalkozó részlegének partnere.

 

A fenntartható növekedésbe vetett bizalmat tükrözi, hogy a kutatás szerint a válaszadók 39 százaléka tervezi új alkalmazottak felvételét a következő 12 hónapban. Ez az arány 2017-ben még csak 13 százalék volt.

 

A teljes jelentés elérhető a www.ey.com/growthbarometer címen.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megkopott a Black Friday fénye, de a költések tovább nőnek

Az utóbbi években a Black Friday már nem csupán egyetlen napot jelent novemberben, hanem több napig, sőt akár hetekig tartó akciósorozattá vált. A kereskedők folyamatosan kedvezményekkel bombázzák a vásárlókat, miközben a fogyasztók egyre kevésbé készülnek tudatosan erre az időszakra. A PwC Magyarország 2025-ös karácsonyi kutatása szerint a magyarok mindössze 17%-a tervez előre a Black Friday akciókra, míg 41% inkább a kínálat és a leárazások alapján dönt.

2025. november 13. 16:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Ericsson Budapesten építi a jövő hálózatait

2025. november 12. 16:37

Újra a csúcson: MagyarBrands díjat kapott a Magyar Logisztikai Egyesület

2025. november 10. 09:59

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

2025. november 4. 13:35

Még van idő! Újra nyitva a nevezés Az Év Honlapja díjra!

2025. november 1. 12:01