Újabb kampány a bántalmazás ellen és a tudatosabb internethasználatért
A Cartoon Network csatorna a Kék Vonal Gyerekkrízis Alapítvánnyal és az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületével (OFOE) karöltve idén is folytatja Aki ver, az nem haver című figyelemfelkeltő kampányát a bullying, azaz a gyerekek online és fizikai térben elkövetett bántalmazása ellen az iskolák, a média, valamint népszerű kampánynagykövetek bevonásával.
A kampány részeként egy hónapon keresztül látható a vadonatúj, Aki ver, az nem haver c. kampányfilm a Cartoon Network csatornán. A film szereplői és egyben a kampány nagykövetei olyan, a gyerekek számára is hiteles véleményvezérek, mint DABLTY Trunk Tomi (sneakerhead, vlogger, közösségi média véleményvezér) és Bánki Beni (slammer, versmondó, közösségi média véleményvezér) – utóbbi egyben szövegírója is az újszerű, mozgalmas klip jellegű filmnek, amelyben egy iskolai kosárlabda csapat tagjai bántalmaznak egy csapattársukat online és élőben.
A csatorna megbízásából készült tavalyi kutatás szerint a bullying, azaz a gyerekek egymás közötti bántalmazása az esetek kilencven százalékában az iskola fala közt zajlik vagy onnan indul és esetenként az online térben folytatódik, ezért a szervezők idén az iskolai szemléletváltást, illetve a pedagógusok és rajtuk keresztül az iskolások edukációját tűzték ki célul. A Cartoon Network elismert szakértők bevonásával átfogó tanóravázlatokat fejlesztett a 6-12 éves korosztály számára, amelyek segítségével a tanárok közérthető, játékos, ugyanakkor informatív formában taníthatják a gyerekeket a szolidáris, baráti, toleráns viselkedés alapjaira, az internetes viselkedés etikettjére. A tananyag az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete ajánlásával és segítségével több ezer pedagógushoz jut el elektronikus formában, valamint különböző szakmai fórumokon, konferenciákon. Az elkészült tanóravázlatok bárki számára, ingyenesen hozzáférhetők a Cartoon Network Aki ver, az nem haver oldalán is.
Nicolette Ehrlich, a Cartoon Network közép- és kelet-európai marketing- és PR-menedzsere:
A gyerekek közti bántalmazás nem újkeletű dolog, gyerekközösségekben mindig is jelen volt, jelen lesz, a világirodalom számos alapműve és egyre több alkotás, sajtóhír szól arról, hogy a gyerekközösségek tagjai kiközösítik, piszkálják, csúfolják egymást. Tavalyi, IPSOS- kutatásunk szomorú eredménye arra hívta fel a figyelmet, hogy a probléma égető, nem lehet róla eleget beszélni. Számunkra, akik egy elismert és népszerű gyerekcsatorna vagyunk, erre két lehetőségünk van: figyelemfelhívó szpotokat gyártani és sugározni, amely több millió gyerekhez, szülőhöz, nappaliba jut el a képernyőn keresztül, valamint a témában kompetens szakértő partnerek bevonásával eljutni a gyerekvilág azon színterére, ahová egyébként nem, azaz az iskolákba.
Szekszárdi Júlia, az OFOE elnöke:
A zaklatás és az utóbbi években az internetes zaklatás témaköre markánsan jelen van az OFOE tevékenységében, a kampány tehát egy folyamatba illeszkedik, és remélhetően segít ráirányítani a figyelmet erre a sokat emlegetett problémára. Fontosnak tartjuk, hogy az internet jelenlétét kísérő általános morális pánik – amely a szülőket és a pedagógusok egy részét is hatalmába keríti – nem bénítja meg őket, amikor a problémák megelőzésén, illetve az óhatatlanul megjelenő konfliktusok kezelésén kell dolgozniuk. A honlapunkon is terjesztett tananyag a pedagógusok részéről olyan megközelítési módot feltételez, amelynek lényege, hogy a gyerekeket fel kell készíteni a várható gondokra, esetleg bántásokra, ezek kezelésére. A felkészítés első lépése a gyerekek pozitív énképének, belső stabilitásának megerősítése, hiszen csak erre alapozva fejleszthető a megküzdés képessége, a problémaazonosításnak és a konstruktív problémakezelésnek a kompetenciái. Ez azonban akkor járhat eredménnyel, ha maga a pedagógus is stabil személyiség, nyitott, asszertív és megfelelően felkészült a váratlan helyzetek kezelésére. Bízunk abban, hogy a tananyag felhasználói egymással is kapcsolatba lépve megosztják tapasztalataikat, kölcsönösen segítik egymást ebben a tevékenységben.
Bánki Beni, kampánynagykövet, slammer, előadó, közösségi média véleményvezér:
Több online platformon is aktív vagyok, ahol fiatalok tízezrei követik a tevékenységemet. Úgy érzem, hogy az így szerzett népszerűségemet nem öncélúan kell használni, hanem fontos dolgokra felhívni általa a figyelmet. Ezért felelősséget kell vállalnom, hiszen az online bullying elsősorban az én generációmat érinti. Naponta találkozom én is ezzel a jelenséggel, és úgy kezelem, hogy vagy egyáltalán nem reagálok a negatív megnyilvánulásokra vagy pozitív választ adok, ami kizökkenti a zaklatót a komfortzónájából. A név és arc nélküli trollokat nem szabad »etetni«, ha viszont építő jellegű kritikát fogalmaznak meg velem szemben, akkor azt megfontolom a fejlődésem érdekében és megköszönöm a segítő szándékot. A bántalmazás semmilyen körülmények közt nem elfogadható, de a téma olyan összetett, hogy széles társadalmi összefogásra van szükség a mentálhigiénés szakemberektől kezdve a korosztályommal legszorosabb kapcsolatban lévő influencerekig, és azt a gyerekeknek is tudniuk kell, hogy a problémájukkal nincsenek egyedül, ha baj van.
Trunk Tomi DABLTY, Véleményvezér, vlogger, sneakerhead, kampánynagykövet:
Nagyon büszke vagyok, hogy a CARTOON NETWORK 2018-as anti bullying nagykövete lehetek. A közös munka folyamán láttam, hogy mennyire komolyan vesznek minket, fiatalokat, gyerekeket, a gondolatainkat. Beni is és én is a saját érdeklődésünket, erősségünket belevihettük a kampányba. Az, hogy a kampány fő üzenete az is, hogy sokfélék vagyunk, annak külön örültem. Hiszen az új generációról szoktam előadásokat tartani, és csak megerősíteni, tudom, hogy a gyakran egy kalap alatt emlegetett Z-generációs fiatalok igenis színesek és sokfélék.
Aki nézi a videóimat a DABLTY YT csatornán, az tudja, hogy ezekre a pozitív gondolatokra a videóimban is mekkora hangsúlyt fektetek. Arra törekszem sarkallni az online közösséget, hogy a komment szekcióban valóban értékes viták legyenek. Voltak már olyan cipőkiadások, tengeren túl, amik, arról szóltak, hogy közösségeket megbékítsenek. De nagyon örülök, hogy az első anti bullying sneaker itt valósult meg Magyarországon.
Táler Orsolya, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője:
Tapasztalataink szerint a kortárs bántalmazás problémaköre minden iskolában jelen van, melynek során az áldozatok és bántalmazók mellett, a szemlélődő gyerekek is kulcsszereplők. A 116 111 Lelkisegély vonalra érkező megkeresésekből úgy látjuk, hogy nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek és a pedagógusoknak is segítségre, támogatásra van szükségük ahhoz, hogy a zaklatás, és az utóbbi években egyre nagyobb problémává váló internetes zaklatás eseteit felismerjék, megfelelően kezeljék, és lehetőség szerint megelőzzék. A bántalmazás semmilyen formában nem fogadható el, fontos, hogy a gyerekek tudjanak arról, hogy kitől és hogyan kérhetnek segítséget. A 116 111 Lelkisegély vonal elérhető minden gyerek számára, és a segítő beszélgetésen túl az iskolával együttműködésben konkrét segítséget is tudunk ajánlani a gyerekeknek.
Kapcsolódó cikkek
- Internet Hotline: 2011 óta több mint négyezer online bejelentés nyomán intézkedtek
- Új konzoljáték készült a Cartoon Network kultsorozatából
- Júliusban a Cartoon Network és a Boomerang csatornákat nyitotta ki a Telekom
- Elindult a Telenor vállalkozóknak szóló kampánya
- Netes zaklatás elleni programot indít az UNICEF Magyarország
- Idén újra csatlakozott a Safer Internet Program a Digitális Témahéthez
- Beszámoló a Safer Internet Program 2017-es évi oktatási eredményeiről
- A biztonságosabb internethasználatra hívta fel a figyelmet a Google
- Több hónapos kampány a bántalmazás ellen és a tudatosabb internethasználatért
- Boomerang és Cartoon Network színesíti a vakációt a Telekom TV előfizetőknek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatmentés másképp: hogyan védhet meg a 3-2-1 stratégia a zsarolóvírustól?
Sokan még mindig csak egy kötelező, unalmas feladatként tekintenek az adatmentésre, amit csak azért pipálnak ki, mert „muszáj”. Pedig egy jól megtervezett biztonsági mentés akár életmentő is lehet, különösen egy zsarolóvírusos támadás során. A Kingston szakértői szerint a 3-2-1 mentési stratégia kulcsfontosságú – legyen szó céges dokumentumokról vagy személyes adatokról, ezzel a módszerrel hatékonyan megőrizhető az adatok biztonsága, és a működés folytonossága is.
A TCL újabb nemzetközi sikereket aratott
A TCL, a szórakoztatóelektronikai iparág egyik meghatározó szereplője – és a világ első számú márkája az ultranagy képernyős, Mini LED és Google TV szegmensekben – büszkén jelenti be, hogy 17 rangos nemzetközi design díjat nyert el. Ezek között 10 iF Design Award és 7 Red Dot Product Design Award is szerepel, amelyek visszaigazolják a vállalat elkötelezettségét a prémium minőség, az emberközpontú gondolkodás és a fenntarthatóság mellett.
Elkezdődött a pollenszezon – így védekezhetünk otthon
Ahogy beköszönt a tavasz, Magyarországon menetrendszerűen elindul a pollenallergia-szezon. A következő hónapokban folyamatosan váltják egymást a különféle allergének: a mogyoró és éger után most már a ciprus- és tiszafafélék, valamint a kőris, nyár, juhar, fűz és gyertyán virágporai is közepes mennyiségben jelen vannak a levegőben – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján található adatokból. Májustól a pázsitfűfélék, júliustól pedig a legtöbb panaszt okozó parlagfű virágpora jelenthet komolyabb problémát.
Vidd magaddal a zenét – Ismerd meg a PartyKing1 hangfalcsaládot
A LAMAX PartyKing1 termékcsalád a zene és a mobilitás tökéletes egyensúlyát kínálja. Ezek a kompakt, könnyen hordozható Bluetooth hangfalak lenyűgöző hangteljesítménnyel érkeznek, hogy bármilyen alkalmat felejthetetlenné tegyenek. A háromféle modell – 80, 100 és 200 wattos teljesítménnyel – minden igényt lefed, legyen szó otthoni filmezésről, baráti összejövetelről vagy akár szabadtéri buliról.
A térbeli számítástechnika forradalma: Az üzleti innováció új dimenziója
Ahogy a vállalati informatika egyre bonyolultabbá és összetettebbé válik, úgy nő a térbeli számítástechnika (spatial computing) jelentősége az üzleti innovációk terén. Ez a technológia lehetővé teszi a fizikai és digitális világ közötti zökkenőmentes kapcsolatot, és egyesíti a virtuális valóság, a kiterjesztett valóság, az IoT és a mesterséges intelligencia adatelemzési képességeit. Ennek köszönhetően a vállalkozások új szintre emelhetik hatékonyságukat és innovációs képességüket.