Megduplázta kapacitását a Start it @K&H inkubátor
Újabb 10 startuppal bővült a Start it @K&H inkubátorprogram, amely így már 22 csapattal – vezető nagyvállalati inkubátorként – folytatja tovább működését – jelentette be a K&H a mai sajtótájékoztatón. A cég ezzel még aktívabban járul hozzá az innovatív hazai startup csapatok sikeres vállalkozássá válásához, illetve ahhoz, hogy Bécs és Prága mellett Budapest is ott legyen a régió meghatározó startup központjai között.
Az elmúlt egy évben jelentősen aktivizálták magukat a hazai nagyvállalatok a startupok inkubálása terén, így mára gyakorlatilag minden nagyobb iparág képviselteti magát a startup ökoszisztémában. Mindez jó esélyt jelent arra, hogy Bécs és Prága mellett Budapest is a régió meghatározó startup központja legyen. „A közel egy évvel ezelőtt indult Start it @K&H inkubátorprogramunk célja az volt, hogy a startupok igényeihez igazodóan, velük együtt gondolkodva segítsük fejlődésüket, céljaik megvalósítását, hogy minél könnyebben váljanak induló startupból a nemzetközi piacokon is sikeres vállalkozássá. A program azonban még az eredeti elképzeléseinket is túlszárnyalta, hiszen az elmúlt időszakban velünk dolgozó 13 csapat 10 hazai és nemzetközi díjat nyert, valamint több mint 500 millió forint tőkebefektetést ért el. Ami pedig az impozáns számoknál is fontosabb, hogy az inkubációs fázis során szinte mindegyik csapat több lépcsőt is lépett a fejlődésben, tehát a validálástól, illetve a prototípus megalkotásától mára ténylegesen eljutott a piacra lépésig” – hangsúlyozta Németh Balázs, a K&H Változáskezelés divíziójának és a Start it @K&H inkubátorprogram vezetője a mai sajtótájékoztatón.
Tovább bővül a Start it @K&H
Ezt a lendületet folytatva a Start it @K&H egy újabb kiválasztási folyamatot hirdetett a nyár végén, amelynek eredményeként 10 új startup került be a programba. „A Start it @K&H inkubátor hazai meghatározó szerepét jól mutatja, hogy közel 40 jelentkező volt a következő fázisra, és nagyon színvonalas bemutatkozó prezentációkat láthattunk, rendkívül motivált és elkötelezett csapatoktól. Ennek köszönhetően ősztől már 22 startuppal folytatjuk a munkát, továbbra is iparági korlátok nélkül, ami azt jelenti, hogy az eddig is igen széles portfóliónk olyan újabb területekkel bővül, mint az e-sport, a fintech vagy éppen a HR technológia. Az új csapatok bevonásával gyakorlatilag megdupláztuk az inkubátor kapacitását, ezzel egy év alatt vezető nagyvállalati akcelerátorrá váltunk a hazai piacon az inkubált startupok száma alapján” – mondta el Németh Balázs.
Az inkubátorban helyet kapó csapatok az alkotó légkörű iroda és az ingyenes infrastruktúra mellett folyamatos szakmai tanácsadást, üzletfejlesztést és képzést, több mint 30 iparági szakértő mentor támogatását, valamint a K&H hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét kapják segítségül fejlődésükhöz. Mindez együttesen komoly lendületet adhat az ígéretes ötletek sikeres vállalkozássá válásához. „Az elmúlt egy év fontos tapasztalata az is, hogy az igazán komoly előrelépéshez és fejlődéshez a 6 hónap sokszor nem elég, ezért megnöveltük az inkubációs program időtartamát, így most már 12 és 18 hónapos inkubációs ciklust is biztosítunk a startupok számára” – tette hozzá a szakember.
Kapcsolódó cikkek
- 10 év múlva megszűnhetnek az okosotthonok
- Londonban és Berlinben mutatkoztak be magyar startupok és befektetők
- Két magyar startup is esélyes a 25.000 eurós fődíjra
- Magyar startupok is jelentkezhetnek a 360 Lab Accelerator programjára
- Közösségi élménnyé válhat a tanulás
- Neked kell 100 millió?
- A Microsoft a Millenáris Startup Campusban
- Közel 150 startup jelentkezett az Antenna Hungária akcelerátor programjára
- A cél: új források bevonása
- 4 magyar csapat került az európai egészségügyi startupok élmezőnyébe
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatalapú döntéshozatalt kínál a Schneider új programja
A Schneider Electric az „Environmental Data Program” elindításával a korábbinál jóval részletesebb és szélesebb körű információkat oszt meg termékei környezeti hatásairól. A kezdeményezés célja, hogy ügyfeleik pontosabb, adatalapú döntéseket hozhassanak fenntarthatósági céljaik elérése és a jogszabályi megfelelés érdekében.
AutoWallis: Stabil árbevétel-növekedés, visszafogott nyereség az év első hónapjaiban
A kedvezőtlen makrogazdasági környezet ellenére az AutoWallis Csoport árbevétele 20 százalékot meghaladó növekedéssel 107 milliárd forintra emelkedett 2025 első negyedévében. A cég történetének eddigi legmagasabb negyedéves árbevételét elsősorban a korábban végrehajtott akvizíciók és üzletfejlesztések eredményezték. Ugyanakkor a vállalat működési eredménye (EBITDA) 31 százalékkal, 3,3 milliárd forintra csökkent, főként az instabil gazdasági környezet, a fix költségek emelkedése és az iparági bizonytalanságok (pl. vámintézkedések) hatására.
Mesterséges intelligencia Magyarországon: Lehetőség vagy veszély?
Bár a mesterséges intelligencia (MI) még gyerekcipőben jár, már most világosan látszik, hogy a következő évek meghatározó technológiája lehet, és akár egy új ipari forradalom előfutárává válhat. Vajon az MI lesz életünk legnagyobb lehetősége, vagy épp ellenkezőleg, a legnagyobb kihívása? Elveszi a munkánkat, vagy éppen megment minket?