Mobiltelefonoké a főszerep a Samsung vígjátékában
Jelenleg világszerte mintegy 2,53 milliárd* okostelefon bújik meg a felhasználók zsebében. Van, amelyik családi fotókat, van, amelyik megvalósításra váró álmokat és van, amelyik súlyos titkokat rejt. A mobiloknak köszönhetően mostanra szinte az egész életünk elfér a tenyerünkben, de vajon meg mernénk mutatni a tartalmát a hozzánk legközelebb állóknak (ülőknek)? Vajon ugyanazok az emberek vagyunk az okostelefonunkon keresztül, mint amit az életben is mutatunk? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgat Goda Krisztina a Samsung Electronics támogatásával készült új vígjátékában, amely 2018. december 6-tól lesz látható a mozikban.
Szilveszter éjjelén bármi megtörténhet. Jó is, rossz is, furcsa is. Egy baráti társaság úgy dönt, hogy az év utolsó napján egy játékkal fűszerezi meg a bulit: egész este mindannyian úgy telefonálnak, írnak és fogadnak üzeneteket a mobiljukon, hogy a többiek is láthassák, hallhassák őket. Így indul Goda Krisztina új vígjátéka, a BÚÉK, amely a Samsung Electronics támogatásával készült, és a párhuzamos életekről, titkokról, valamint a mobiltelefon emberi kapcsolatokra gyakorolt hatásáról szól.
Az okostelefon egy eszköz a kezünkben, amelyet használhatunk jól és rosszul egyaránt. A mobilok számos területen megkönnyítik az életünket, mivel mindig kéznél vannak, így egyszerűbbé teszik a kapcsolattartást, az üzenetváltást a fotózást, az adatok tárolását. Minél többet használjuk azonban a készülékünket, annál inkább az életünk tökéletes lenyomatává válik. A 18-65 éves korosztály körében 40, míg a 14-18 évesek körében 43 százalék azok aránya, akik a telefonjukon tárolt információkat személyes titokként kezelik. A Samsung legújabb, Magyarországon végzett reprezentatív kutatásából az is kiderül, hogy a megkérdezett felnőttek csupán 20 százaléka engedné, hogy bárki belenézzen a telefonjába, míg a tinik körében ez az arány csupán 11 százalék**.
„A mobiltelefonunk az életünk fekete doboza: a fotóinkon és az üzeneteinken túl, számos információt tárol a munkánkról, az érdeklődési körünkről, sőt a magánéletünkről is. A készülékünkben fejlett biztonsági rendszerek gondoskodnak a titkaink őrzéséről, azonban amint mások is hozzáférnek mobilunkhoz, mindezen adatokról lehull a lepel, feltárul a valódi személyiségünk. A BÚÉK zseniálisan dolgozza fel ezt a témát, büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen fordulatokban gazdag produkció mögé állhatunk és megmutathatjuk, titkaink mindig is voltak, a mobiltelefonok csupán eszközök, amelyek megkönnyítik a mindennapjaikat és segítenek gyorsabban elérni a céljainkat, a döntés, hogy hogyan használjuk a készülékünket mindig a mi kezünkben van” – mondta el Witsch Gerda, a Samsung Electronics Magyar Zrt. marketingvezetője.
„A BÚÉK változatos, mégis hétköznapi problémákon keresztül mutatja be a lebukástól, a személyiségünk valódi feltárásától való félelmünket” – foglalta össze Geszti Péter, aki a BÚÉK film producereként kereste meg a Samsung Electronics-ot, és részt vett a filmhez kapcsolódó kommunikációs kampány kialakításában.
A különös Szilveszter meglepetésekkel, titkokkal, nem várt csavarokkal teli történetét olyan zseniális színészek keltik életre a filmben, mint Szávai Viktória, Mészáros Béla, Bata Éva, Hevér Gábor, Lengyel Tamás, Törőcsik Franciska és Elek Ferenc. Vajon melyikük mit titkol, mit szégyell, hogyan próbálja leplezni másik szerelmét, párhuzamos életét? December 6-tól minden kiderül a mozikban.
_____________
* https://www.statista.com/statistics/330695/number-of-smartphone-users-worldwide/
** Samsung Electronics: A magyarok mobilhasználati szokásai c. felmérés, 2018
Kapcsolódó cikkek
- Európában a Galaxy Note7 készülékek már közel 60 százalékát kicserélték
- A Samsung bemutatja: az olimpiai reménységek megható története Morgan Neville rendezésében
- Samsung Z - Tizen platformmal az Android ellen
- Samsung Galaxy S III Mini és Galaxy Note II a Vodafone-nál
- Havannabarna Samsung Galaxy S III a Vodafone-nál
- Samsung Galaxy S III a Telenornál
- Samsung nap az új Galaxy Mini 2-vel
- Május 3-án mutatkozik be a Galaxy S III
- Fizikai „Home” gombot és öt oszlopos menürendszert kap a Galaxy S III
- Tömérdek újdonság a Galaxy Note ebben a negyedévben érkező Android 4.0 frissítésében
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Nem csak technológia: így formálja át az AI a magyar ingatlanpiacot
A mesterséges intelligencia (AI) gazdasági hatása áll a Colliers legfrissebb magyarországi piackutatásának középpontjában, amelyet Tóth Kristóf, a Colliers Associate Director és Head of Research szakértője publikált. Az AI rövid idő alatt túllépett a feltörekvő technológia szerepén, és egyre inkább a vállalati működés átalakulását meghatározó strukturális tényezővé válik.
Helytakarékos tároló a nagy sebességű médiafolyamatokhoz
A QNAP Systems bejelentette a TS-h966TX-et, egy kompakt és megbízható 9 lemezes hibrid Thunderbolt 4-es 10 GbE-s NAS-t, amely a modern tartalomgyártási munkafolyamat felgyorsítására készült. Egyedülálló 5+4 hibrid meghajtós kialakításával a 9 lemezes TS-h966TX egyesíti a nagy kapacitású SATA HDD-k tárhelyét a nagy teljesítményű U.2 NVMe SSD-k gyorsaságával, segítve az alkotókat és a kis stúdiókat a költséghatékonyság és a gyors projektmegtérülés elérésében.
Nem csak tisztít: a mikroműanyagok mennyiségét is csökkenti az LG új mosógépe
Az LG Electronics (LG) új, Microplastic Care programmal felszerelt mosógépeivel akár 60 százalékkal is csökkenthető a műszálas ruhák mosásakor a vízbe kerülő mikroműanyagok mennyisége. A speciális dobmozgás a ruhák közötti súrlódás mérséklésével járul hozzá a mikroműanyag-kibocsátás csökkentéséhez.
Ahol autóval nem lehet, ott most kerékpárral mér az NMHH
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új mérési képességet alakított ki, amely lehetővé teszi, hogy kerékpárutakon és más, gépjárművel nehezen vagy egyáltalán nem megközelíthető útvonalakon is objektív adatok álljanak rendelkezésre a szélessávú mobil szolgáltatások elérhetőségéről és minőségéről.
253-ról 201 grammra: a Galaxy Z Fold karcsúsításának kulisszatitkai
Mióta a Samsung Electronics 2019-ben bemutatta az első, 276 grammos Galaxy Foldot, folyamatosan tökéletesíti a kihajtható készülékeket – generációról generációra fejlesztve a zsanér- és kijelzőkialakítást, a tartósságot, valamint a használhatóságot. Ahogy ezek a technológiák fejlődtek, a Samsung egy újabb kihívásra összpontosított: hogyan tehető egy nagy kijelzős kihajtható készülék könnyebben hordozhatóvá, anélkül, hogy elvesznének azok az élmények, amelyek egyedivé teszik ezt a kialakítást.

