A Xerox ismét vezető helyen végzett a Quocirca elemzésében

forrás: Prím Online, 2018. november 6. 12:31

A Xerox Corporation továbbra is megőrizte vezető szerepét a menedzselt nyomtatási szolgáltatások (MPS) területén, amelyet alátámaszt, hogy immár kilenc egymást követő évben végzett a Quocirca elemzés elején.

„A Xerox, megismételve a korábbi évek sikerét, ismét a toplista tetejére került” – mondta Louella Fernandes, a Quocirca társigazgatója. „A Xerox bizonyított szakértelemmel rendelkezik a többszállítós támogatásban, a globális szolgáltatások biztosításában, emellett pedig az átfogó analitikai és riportolási rendszerrel, valamint a ConnectKey technológia által biztosított lehetőségekkel megszilárdította a vállalat helyét az MPS szolgáltatások piacán.”

 

A Xerox ConnectKey technológia összeköti a fizikai nyomtatást a digitális megoldásokkal úgy, hogy a hagyományos nyomtatókat olyan intelligens, egymással kapcsolatban álló munkahelyi asszisztensekké emeli, amelyek megfelelnek a modern munkahelyek által támasztott követelményeknek. A személyre szabott, automatizált munkafolyamatok, a felhőhöz való egyszerű hozzáférés, a mobil hozzáférés lehetősége és a többszintű biztonsági funkciók segítséget nyújtanak a hatékonyság, valamint az információbiztonság javításában. 

 

 

Segítség az ügyfelek stratégiai céljainak megvalósításában

A Xerox azon ügyfelei, akik igénybe veszik a cég MPS szolgáltatásait, saját maguk is tapasztalhatják, hogy a menedzselt nyomtatás hogyan segíti őket stratégiai céljaik elérésében. Az MPS bevezetése nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé az ügyfelek számára, miközben a költségek is csökkenthetők, ellenőrizhetőbbé válnak a folyamatok. Emellett a működésük során a fenntarthatósági vállalásaikban is segítséget kapnak köszönhetően többek között a választható nyomtatási méretnek, amelynek használatával csökkenthető a kinyomtatott dokumentumok mennyisége. 

 

A Xerox MPS szolgáltatásai egyaránt képesek kielégíteni a kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalatok digitalizáció során felmerülő komplex igényeit. Az olyan technológiák, mint a Xerox’s DocuShare platform lehetővé teszi a mai irodákkal szemben támasztott legfontosabb feladatokat: a mobil munkavégzést, az együttműködést, az intuitív adatkezelést valamint az időigényes folyamatok automatizálását. A Xerox’s User Analytics Service betekintést nyújt a nyomtató használatába, hogy könnyebben azonosíthatók legyenek a digitalizációs lehetőségek. 

 

A dokumentum- és adatbiztonság a Xerox MPS szerves része, amelyet a Quocirca elemzés is kiemel. „A Xerox jelentős biztonsági szolgáltatás- és eszközcsomagot kínál, amelyek alapvető részét képezik az MPS szolgáltatásoknak. A többszintű biztonsági megközelítés magában foglalja az értékeléseket, a biztonsági irányvonalak fejlesztését, a megfelelőségi és helyreállítási folyamatok támogatását, valamint a felhasználói elemzést, ellenőrzést és nyomon követést.”  

 

„A Xeroxnál elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy olyan eszközöket és támogatást biztosítsunk ügyfeleinknek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy elindítsák, illetve folytassák munkafolyamataik digitális átalakítását” – mondta Tracey Koziol, a Xerox Global Offerings szenior elnökhelyettese. „Büszkék vagyunk arra, hogy ismét elismerték, hogy az MPS szolgáltatások terén az élen járunk és segítjük ügyfeleink hatékony, produktív és a költségcsökkentést szem előtt tartó működését.”

 

A Quocirca riport tartalmazza az MPS szolgáltató független értékelését is, amely az ügyfelek körében végzett felmérések alapján tartalmazza a legfontosabb iparági trendeket is. A jelentés többek között a következőket állapítja meg:

  • Az MPS szerződések kiterjesztésével a digitális munkafolyamat-szolgáltatások további segítséget nyújthatnak a vállalkozások hatékonyságának növeléséhez és a produktivitás fejlesztéséhez. A vállalkozások 84 százaléka már elindította digitális, papírmentes folyamatait. 
  • Az MPS kulcsfontosságú tényező a digitális átalakítás felgyorsításához, a digitalizálás és a munkafolyamatok automatizálása segítségével.
  • A szolgáltatások minősége, valamint a biztonság a legfontosabb tényezők az MPS bevezetésénél. 
  • A vállalatok közel fele (49 százalék) egyetért azzal, hogy a nyomtatási biztonság lényeges az átfogó információbiztonsági stratégia szempontjából.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10