Az Epson a fenntarthatósági munkájáért az EcoVadis arany fokozatát kapta
Az Epson az általános fenntarthatóságért végzett munkájáért immár két egymás utáni évben hódította el a független EcoVadis arany fokozatát. A legmagasabb fokozatot az Epson a környezet iránti elkötelezettségével érdemelte ki, mellyel feltett célja, hogy széleskörű, nemzetközi együttműködést valósítson meg a nagyvállalatok körében. A díj emellett elismeri az Epsont mind a környezetvédelmi, mind a fenntartható beszerzés kategóriájában, illetve kiemeli az emberi jogok, a munkavállalók és az esélyegyenlőség érdekében tett erőfeszítéseit.
Az EcoVadis egyedi CSR értékelési módszertannal dolgozó, független és elismert szervezet, amely 150 országban mintegy 50 000 szervezetet vizsgál, 190 iparágban. A rangsor felállítása az Epson dolgozóinak, folyamatainak és platformjának felülvizsgálatán és értékelésén alapszik. A minősítés kiemelkedő elismerésben részesítette a környezetvédelem és a fenntartható beszerzés iránti elhivatottságot, tevékenységeket és eredményeket, így került az Epson az általános fenntarthatóság tekintetében a vállalatok legfelső 3 százalékába.
„Büszkeséggel tölt el, hogy az EcoVadis arany fokozatával ismerte el a vállalat egészének erőfeszítéseit egy olyan politikai légkörben, ahol a társadalmi felelősségvállalásban és fenntarthatóságban vállalt szerep hangsúlyozása egyre nagyobb elvárás a piaci szereplőkkel szemben.” - nyilatkozta Fábián Miklós, az Epson Magyarország kereskedelmi vezetője.
„Az Epsonnál régóta valljuk, hogy a nagyvállalatok kollektív felelőssége a fenntartható jövő megalapozása, melybe az ellátó lánc összes eleme beletartozik a gyártósortól az irodaasztalig. Célunk, hogy kielégítsük a fogyasztóink fenntarthatóság felé támasztott igényeit, továbbá, hogy mindezt tükrözzék CSR törekvéseink és a technológiánk is.” – teszi hozzá Fábián Miklós.
„A fenntarthatóság a vérünkben van, ami áthatja a vezetési filozófiánkat” – folytatja Fábián Miklós. „Fenntartható vállalatként működésünk minden területét áthatja a környezet iránti felelősségtudat. Ez érinti az innovációt, ösztönzi a növekedést, motiválja a munkaerőt, és kulcsfontosságú munkafolyamataink összehangolásához. Habár elkötelezettek vagyunk egy körkörös*, alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság megteremtésében a munkánk még közel sem ért véget. Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai iránt, melyek újradefiniálják az üzleti tevékenységek működését.”
Az Epson tintasugaras nyomtatótechnológiájával lehetőséget ad vásárlóinak, hogy hűek maradhassanak a környezettudatos, anyagi és társadalmi célok iránt tett lépéseikhez. Ha a vállalatok a lézer helyett a tintasugaras technológiába fektetnek, akár 99 %-al kevesebb hulladékot, zéró ózon gázt, 92%-al kevesebb szén-dioxidot állítanak elő és 96%-al kevesebb energiát használnak fel, mint a lézernyomtatóval. Összehasonlításként, ha minden vállalat átállna a tintasugaras nyomtatóra a lézernyomtatók helyett, legalább 507 000 átlagos európai háztartásnak elengedő energiát spórolnánk meg egy egész évre.
A tintasugaras nyomtatók mellett az Epson több környezettudatos terméket is fejleszt, köztük projektorokat, robotokat és kiterjesztett valóságon alapuló okosszemüvegeket. A japán Monozukuri-n, a gyártás művészetén és tudományán alapuló értékrenden nyugszik elkötelezettségük, hogy hatékony, kompakt és precíz technológiákat hozzanak létre.
A fejlődés iránti eltökéltségük eredményeképp születhetett meg az Epson legfrissebb innovációja, a PaperLab A-8000. A világ első száraz eljárással működő irodai papírkészítő rendszere naponta több ezer újrahasznosítható lapot tud előállítani. A PaperLab képes új papírt előállítani a megsemmisített papírhulladékból és biztosítja a környezetbarát, ökológiailag hatékony megoldást a körkörös gazdaság ösztönzése céljából.
Ha szeretne többet megtudni az Epson CSR teljesítményéről olvassa el az integrált és a fenntarthatósági jelentést, melyben nyomon követheti a vállalat legfőbb eredményeit a környezetvédelem, a társadalmi felelősségválalás és a globális vállalatirányítás területén. Az Epson Europe környezetvédelmi elismeréseiért kattintson ide!
________________
* A körkörös gazdaság termelési és fogyasztási modellje arra épül, hogy egyszeri fogyasztás helyett a termékek élettartamát a lehető legjobban meghosszabbítsuk.
Kapcsolódó cikkek
- Epson Roadshow és új termékek bemutatója
- Továbbfejlesztett festékszublimációs textilnyomtató az Epsontól
- Megnyílt Richard Quinn divattervező „nyílt hozzáférésű” textilnyomtató stúdiója
- Az Epson bemutatta új WorkForce Pro WF-C869RDTWF nyomtatóját
- Magyarországon is elérhető a KKV-k igényeire szabott, nagy sebességű, A3-as multifunkciós nyomtató
- Az Epson SureColor SC-S sorozatú ecosolvent nyomtatók kategóriájuk legkedveltebb készülékei Európában
- Egy mítosz vége: hat általános tévhit az üzleti tintasugaras nyomtatással kapcsolatban
- A világ első, száraz eljárással működő irodai papírfeldolgozó rendszere megérkezett Európába
- Magyarországon az irodai dolgozók 72 százaléka szerint az irodai munka papír nélküli elképzelhetetlen
- Online kalkulátor segít kiszámolni, mennyit takaríthatnak meg a felhasználók az Epson külső tintatartályos nyomtatóival
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mesterséges intelligencia a marketing szolgálatában
A Microsoft adott otthont a Magyar Marketing Szövetség Marketing Döntéshozók Klubja legutóbbi rendezvényének, mely március 20-án zajlott, és a mesterséges intelligencia marketingben betöltött szerepét és lehetőségeit helyezte középpontba. A rendezvény üzenete az volt, hogy az AI nem csupán a jövő technológiája, hanem már most is olyan eszközként működik, amely jelentősen növeli a marketingmunka hatékonyságát. A Microsoft szakértői gyakorlati példákon keresztül mutatták be, hogyan integrálható az AI a marketing- és értékesítési folyamatokba, elősegítve azok optimalizálását és gyorsítva az üzleti döntéshozatalt.
2026-ra a világ legnagyobb fulfilment áruházává válik a soroksári IKEA
Egy évvel az átfogó felújítás bejelentése után a soroksári IKEA egyesíti azokat az új megoldásokat és fejlesztéseket, amelyeket a legnagyobb lakberendezési kiskereskedő már világszerte tesztelt, és 2026-ra a világ legnagyobb IKEA fulfilment áruházává válik.
Ötgenerációs munkahelyek: Hogyan segíthetik az együttműködést a különböző korosztályok?
A generációs különbségek sokak szerint feszültségekhez, széthúzáshoz és akár konfliktusokhoz is vezethetnek, különösen a munkahelyeken. De vajon elkerülhetetlen, hogy így alakuljon? Hogyan hat az innovációs nyomás a generációk közötti együttműködésre? Problémaként vagy lehetőségként kellene tekinteni a különbözőségekre? Ilyen kérdésekre keresnek választ a Bosch Podcast legújabb epizódjában, ahol Steigervald Krisztián generációkutató és Somogyi András, a Bosch cég humánerőforrásért felelős alelnöke beszélgetnek.