Tudom, hogy láttad – indul a visszaszámlálás!
Az online világban történő chatelés során a résztvevők egyre inkább elvárják a folyamatos és azonnali választ. Ha az nem érkezik meg, az emberek egy része nyugtalan lesz, és személyes okokat sejt a háttérben. A válasz elmaradásának hátterében számos tényező állhat.
A chatprogramokat úgy alakították ki, hogy jutalomként éljük meg a partnerünk reakcióját, sőt, már az is örömmel töltsön el minket, hogy látjuk a kis pontocskákat, amik arra utalnak, hogy a másik fél választ ír. A válaszéhség a mobilok elterjedésével egyre fokozódik, és így egyre több időt, illetve egyre nagyobb gyakorisággal töltenek online a felhasználók.
A Samsung Electronics legújabb kutatásából például kiderül, hogy a kamaszok 54, a felnőttek 57 százaléka sose kapcsolja ki a telefonját. A fiatalok közül majdnem minden harmadik néhány percenként ránéz a készülékére, míg a felnőttek majdnem harmada félóránként*. A folyamatos készenlét válaszfüggőséghez is vezethet, ami szüntelen agyalást jelent a másik fél szándékairól. „A körülöttünk lévő világ is azt sulykolja, hogy minden platformon adjuk át magunkat ennek a tendenciának – vélekedik Skultéti-Szabó Katalin, klinikai szakpszichológus. - A kommunikáció azonban nagyon összetett folyamat, amit a testbeszéd is kiegészít. A virtuális eszmecsere során ez a vizuális kellék hiányzik eszköztárunkból, így nem csoda, ha hiányában elbizonytalanodunk és helyettesítőket keresünk. A legdurvább konfliktus abból adódik egy ilyen helyzetben, amikor nem válaszolnak a kérdéseinkre, figyelmen kívül hagynak bennünket. Ez a »virtuális testbeszéd«, ami ugyanolyan jelentőséggel bír, mint a valóságos."
A legtöbb emberben kisebb-nagyobb szorongást okoz, ha nem kap választ az üzeneteire, ez felerősödik, amikor a különböző appokban látjuk is, ha a másik fél már elolvasta. Nem csak a válaszhiány okoz szorongást, de az is, ha mi kapunk olyan üzenetet, amire nem akarunk válaszolni. Ilyenkor trükközni kezdünk, inkább nem nyitjuk meg az üzenetet vagy megpróbáljuk elrejteni az infót arról, hogy olvastuk a sorokat.
De miért is nem kapunk/adunk választ?
Ennek több oka lehet, melyek akár kombinálódhatnak is:
- Hétköznapi ok: Egyszerűen nem érünk rá az adott pillanatban, később pedig elfelejtünk reagálni.
- Játszmázás: Ha pszichológiai hadviselést óhajt folytatni valaki, arra kifejezetten jó terepet nyújt a virtuális tér. Online könnyebb játszmázni, mint élőben. Ezekben az esetekben a nem válasz is válasz, mellyel az egyik fél jelezheti, hogy a másik túl gyakran és túl sok információt ír. De a válaszhiány kifejezett célja lehet az is, hogy a partner rosszul érezze magát.
- Személyiségbeli ok – A háttérben az is állhat, hogy az illető egyszerűen nem mer válaszolni. Kíváncsi, de félénk vagy gyáva, esetleg el akarja kerülni a kellemetlen interakciókat. Az is jellemző, hogy valaki inkább nem válaszol, mintsem veszekedésbe keveredjen vagy kellemetlen érzése legyen, mert alacsony a tűrésküszöbe ezen a téren. És nyugodjunk meg: van, aki egyszerűen unja a virtuális csevegést és sajnálja rá az időt.
Hogyan győzzük le az aggodalmunkat?
„Az okostelefon a mindennapjaink részévé vált, így talán természetesnek vesszük, hogy ha írunk valakinek, az rögtön látni fogja az üzenetünket. A technológia valóban közelebb hoz bennünket és ennek tagadhatatlan előnye, hogy hívás nélkül is azonnal kapcsolatba tudunk lépni másokkal – tartja fontosnak Samu Zsófia, a Samsung Electronics Magyar Zrt. kommunikációs vezetője. – Azonban, mint kutatásunkból is kiderült, személyes társaságban a többség nem tartja illőnek a mobilozást, így gyakran azért nem kapunk instant választ, mert a másik félnek egyszerűen nem alkalmas a helyzet." A felelős használathoz tartozik saját önbizalmunk védelme is: ne érezzünk kényszert az azonnali válaszra, és ne érezzük rögtön megbántva magunkat, ha késik a másik reakciója. Skultéti Katalin, klinikai pszichológus szerint a realitás talaján kell értékelni a mobilon kapott reakciókat. „Nem szabad átesni a ló túloldalára, azaz nagyobb jelentőséget tulajdonítani a válaszhiánynak, mint amennyit valóban érdemel. Az okostelefonok megkönnyítik az életünket, de nem gondolkoznak és éreznek helyettünk, azt továbbra is önmagunknak kell" – véli a szakember.
___________
* Samsung Electronics: A magyarok mobilhasználati szokásai c. felmérés, 2018
Kapcsolódó cikkek
- Online és az üzletekben is elérhető kedvezményekkel indult a Black Week a Telenornál
- Digitális jelenléttel az elszigeteltség ellen karácsonykor is
- Generációs különbségek vannak a mobilozásban a Honor felmérése szerint
- Az új kapcsolatokban segít, de a meglévőkben akár zavart is okozhat a mobiltechnológia
- A magyarok közel fele nézett már bele titokban párja telefonjába
- A Vodafone 1+1 ünnepi készülékkedvezménnyel kedveskedik a családoknak
- Mobiltelefonoké a főszerep a Samsung vígjátékában
- Mindössze heti 3 napot dolgozunk effektíven
- Samsung Galaxy A9: Élj a pillanatnak!
- Aurélie Fontan okostelefonon megálmodott ruhakollekciója 3D nyomtatással készült
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mémmel válaszolni udvariasabb, mint köszönni? Új netes illemszabályok születnek
Menő vagy ciki az AI-generált mém? Miért küldünk hangüzenetet, és miért nem hallgatjuk meg a másét? Kell-e köszönni chatben?
A digitális kommunikáció szabályai folyamatosan változnak: ami e-mailben még alapvető udvariassági forma, az chatben már nem feltétlenül elvárás.
Nem csak technológia: így formálja át az AI a magyar ingatlanpiacot
A mesterséges intelligencia (AI) gazdasági hatása áll a Colliers legfrissebb magyarországi piackutatásának középpontjában, amelyet Tóth Kristóf, a Colliers Associate Director és Head of Research szakértője publikált. Az AI rövid idő alatt túllépett a feltörekvő technológia szerepén, és egyre inkább a vállalati működés átalakulását meghatározó strukturális tényezővé válik.
Helytakarékos tároló a nagy sebességű médiafolyamatokhoz
A QNAP Systems bejelentette a TS-h966TX-et, egy kompakt és megbízható 9 lemezes hibrid Thunderbolt 4-es 10 GbE-s NAS-t, amely a modern tartalomgyártási munkafolyamat felgyorsítására készült. Egyedülálló 5+4 hibrid meghajtós kialakításával a 9 lemezes TS-h966TX egyesíti a nagy kapacitású SATA HDD-k tárhelyét a nagy teljesítményű U.2 NVMe SSD-k gyorsaságával, segítve az alkotókat és a kis stúdiókat a költséghatékonyság és a gyors projektmegtérülés elérésében.
Nem csak tisztít: a mikroműanyagok mennyiségét is csökkenti az LG új mosógépe
Az LG Electronics (LG) új, Microplastic Care programmal felszerelt mosógépeivel akár 60 százalékkal is csökkenthető a műszálas ruhák mosásakor a vízbe kerülő mikroműanyagok mennyisége. A speciális dobmozgás a ruhák közötti súrlódás mérséklésével járul hozzá a mikroműanyag-kibocsátás csökkentéséhez.
Ahol autóval nem lehet, ott most kerékpárral mér az NMHH
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új mérési képességet alakított ki, amely lehetővé teszi, hogy kerékpárutakon és más, gépjárművel nehezen vagy egyáltalán nem megközelíthető útvonalakon is objektív adatok álljanak rendelkezésre a szélessávú mobil szolgáltatások elérhetőségéről és minőségéről.

