Még van idő jelentkezni a UPC programozóversenyére
A nagy érdeklődésre való tekintettel január 21-ig meghosszabbítják a szervezők a UPC Future Makers, diákoknak szóló programozóverseny jelentkezési határidejét.
A Future Makers Nagydíjat a UPC Magyarország a SKOOL és a Kódgarázs szakmai közreműködésével még októberben hirdette meg. Az általános- és középiskolás diákoknak szóló programozóversenyre 12 és 16 év közötti diákok nevezhetnek, 3 fős csapatokban, olyan saját fejlesztésű applikációkkal vagy weboldallal, amelyek valamilyen, az egész társadalmat, vagy a helyi közösséget érintő problémára adnak megoldást a technológia és digitális eszközök segítségével. A győztes csapat jutalma egy írországi utazás, amelynek keretében részt vehetnek a világ egyik legizgalmasabb innovációs eseményén, és ott a nemzetközi közönség előtt is bemutathatják alkotásukat.
A jelentkezők kérésre a szervezők azért döntöttek a határidő meghosszabbítása mellett, hogy a gyerekek a közelgő téli szünetet is fel tudják használni applikációjuk, megoldásuk további kidolgozására.
A pályázatokat 2019. január 21-ig lehet beküldeni, amelyeket a változatos összetételű és neves szakértőkből álló zsűri bírál el. Az alapítók mellett Nessaj, az ismert influencer, Bombera Krisztina média személyiség, dr. Turcsányi-Szabó Márta, az ELTE docense és Názer Lili 13 éves gimnazista, a verseny tavalyi győztese fogja elbírálni a beérkező projekteket. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt pályamunkákat személyesen is prezentálják majd a pályázók. Az eredményhirdetésre február elején kerül sor.
A versennyel kapcsolatos részletes információkért és a felkészülést segítő hasznos tippekért érdemes felkeresni a www.futuremakers.hu weboldalt.
Kapcsolódó cikkek
- 2018 harmadik negyedévében is kiváló eredmények a UPC Magyarországnál
- Youtuber, egyetemi docens és gimnazista a Future Makers programozóverseny zsűrijében
- A Vodafone csatlakozott az EU Code Week kezdeményezéshez
- Őszi diákverseny ajánló!
- Gyorsabb és erősebb internet a UPC-től
- Tizenéves jövőtervezőket keres a UPC
- Új csomagokat kínál a UPC az optikai alapú internet szolgáltatásnál
- Sulikezdésre kódolatlan Nickelodeon a UPC kínálatában
- A filmek és sorozatok rajongóinak kedvez a UPC
- Csalók élnek vissza a UPC nevével
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jelentős szakmai sikerrel zárult az ELTE pályaorientációs és tehetséggondozó programja
A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő, „STEMpont” komplex pályaorientációs és tehetséggondozó program (NTP-STEM-23) megvalósítására kiírt pályázatán az ELTE Informatikai Kar 20 millió forint, a Természettudományi Kar pedig csaknem 18 millió forint támogatási összeget nyert el.
24. alkalommal lehet jelölni a reáltárgyak legjobb oktatóit a Rátz Tanár Úr Életműdíjra
Az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért 2024-ben is várja a jelöléseket a Rátz Tanár Úr Életműdíjra, amelyet immáron 24. alkalommal ítélnek oda olyan tanároknak, akik különösen sokat tettek a hazai reáloktatásért.
Új szelek fújnak a nagyvállalatoknál IT fronton
Habár az utóbbi években csökken a keresleti nyomás az IT munkaerőpiacon, a jó technológiai szakemberekre továbbra is egyre nagyobb szükség van. Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője szerint ugyanis ma már szinte minden üzleti igény valamilyen IT megoldást kíván.
A 2024-es év legjobb videós hirdetéseit keresi az IAB Hungary
Második alkalommal hirdeti meg pályázatát az IAB Hungary Digitális videó Munkacsoportja, amelyen a 2024-es év legkiemelkedőbb videós hirdetéseit díjazza több kategóriában is.
50 millió forint értékben jutott digitális eszközökhöz 255 rászoruló család és közintézmény
Több mint hatszáz pályázó, 255 nyertes pályázat és többszáz digitális eszköz. Ez a mérlege a Magyar Vöröskereszt és a Yettel 3 évvel ezelőtt indított közös programjának, amely a szociálisan rászorulók digitális felzárkóztatásának támogatására indult. Az elmúlt három évben mobiltelefonra, tabletre, laptopra, perifériás eszközökre és szoftverekre lehetett pályázni. Iskolakezdéskor ezek az eszközök különösen nagy segítséget jelentenek a tanulási nehézséggel küzdő vagy súlyosan mozgáskorlátozott gyerekeknek és az őket nevelő családok számára, a legtöbb nyertesnek ugyanis korábban még soha nem volt hasonló eszköze.