Minősített szerverközpontot hoz létre az OTT-One

forrás: Prím Online, 2018. december 19. 17:29

Saját, minősített szerverközpont kialakítását kezdte meg az OTT-One, amelynek kapacitása különböző innovatív szerverekből tevődik majd össze, több mint 800 darab kiszolgáló egység felhasználásával. A védett szerverközpont egyrészt támogatja majd a vállalatot a már meglévő ügyfeleinek kiszolgálásában, másrészről pedig megnyitja az utat olyan üzleti lehetőségek irányába, amelyek előfeltétele egy saját szerverközpont megléte. A mintegy 1,1 milliárd forint értékű, várhatóan 2019. második negyedévében lezáruló projektet az OTT-One teljes egészében saját forrásból finanszírozza.

Az OTT-One megkezdte a több mint 800 darab kiszolgáló és egyéb feladatokat ellátó szerver beszerzését, amelyeket egy kifejezetten erre a célra kialakított, védett és minősített szerverközpontban helyeznek majd el. A teljes szerverkapacitás többféle célt lesz képes egyszerre kiszolgálni. 

 

A szerverközpont kialakítását különböző piaci tényezők tették szükségessé, többek között a vállalat streaming üzletágának folyamatos bővülése – a beruházásnak köszönhetően a már meglévő és a várható további ügyfelek kiszolgálása nem csak bérelt, hanem saját tulajdonban álló védett és minősített szerverekkel történhet majd. 

 

Az egyik fő felhasználási területet az OTT-One előkészítés alatt álló online oktatási projektjei jelentik majd, ezekhez ugyanis nélkülözhetetlen a nagy kapacitású, zárt láncú videós kommunikációt biztosító, minősített biztonságú szerverkapacitáson működő videorendszer kiépítése.

 

A szerverek egyedülálló lehetőséget is teremtenek majd az OTT-One biztonságtechnikai üzletága számára, mivel azok a blockchain alapú biztonságtechnikai megoldások mögöttes kiszolgálóiként is funkcionálnak, a videós feladatok ellátása mellett.

 

„A szerverközpont terveink szerint az üzleti tevékenységünk számos területén nyújt majd komoly támogatást, illetve hozzásegíti a vállalatot az ügyfélkör bővítéséhez. A beruházás lezárulta után egy olyan magas védelmet nyújtó szerverkapacitás lesz a birtokunkban, amely révén kiaknázhatjuk azokat az üzleti lehetőségeket is, amelyek idáig nem voltak elérhetőek számunkra. Egyedülálló lehetőségünk nyílik magas biztonságot adó szolgáltatások üzemeltetésére, valamint olyan különleges kutatás-fejlesztési feladatokban való részvételre, amelyek a blockchain technológiák, kriptográfia és az okosszerződések területéhez kötődnek” – nyilatkozta a bejelentés kapcsán Májer Bálint, az OTT-One vezérigazgatója. 

 

A szerverközpontot várhatóan 2019. második negyedévének végén adják majd át. A beruházás a várakozások szerint 2-3 éves időtávon fog megtérülni. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

European Marketing Agenda 2025 Webinárium – Már elérhető online!

Az európai marketingszövetségeket – köztük a Magyar Marketing Szövetséget is – magába foglaló European Marketing Confederation (EMC) február 4-én tartotta meg éves trendfelmérése, a European Marketing Agenda 2025 eredményeit összegző webináriumát, amely több mint 900 résztvevőt vonzott. Ezzel az idei Agenda a szervezet eddigi legnépszerűbb kezdeményezésévé vált.

 

2025. február 10. 20:41

Intelligens energiagazdálkodás a SmartThings platformon

Az ABB és a Samsung Electronics bejelentették, hogy az ABB InSite energiamenedzsment rendszert integrálják a Samsung SmartThings és SmartThings Pro platformjaiba, ezzel újabb lépést téve a fejlett intelligens épülettechnológia irányába. Az ABB-free@home okosotthon rendszer SmartThings-be történő korábbi integrálásával a felhasználók mostantól egyszerűbben kezelhetik és optimalizálhatják a lakó- és kereskedelmi ingatlanok energiafogyasztását. 

2025. február 10. 17:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44