A UPC Direct felajánlással segíti egy súlyos beteg kisfiú szórakozását
A napokban jelent meg egy interjú Farkas Andreával, aki tízéves fiával él a Tolna megyei Ozorán egy romos parasztház egyetlen fűtött szobájában.
Benu koraszülöttként jött világra, értelmileg akadályozott és súlyosan mozgáskorlátozott, csak erős fényeket lát, géppel lélegeztetik és szonda segítségével mesterségesen táplálják. Az édesanya arról is beszélt az interjúban, hogy tartozása miatt a napokban kikapcsolták a televízió-, internet- és telefonszolgáltatást is, holott ez fia egyetlen szórakozása. A történet eljutott a UPC Directhez is és a szolgáltató nem habozott: azonnal segítséget nyújtott abban, hogy a fiú telefonon beszélhessen testvéreivel és élvezhesse kedvenc tévéműsorait, ezért elengedte a család tartozását és 1 éven át ingyenesen biztosítja a szolgáltatásait Benu és édesanyja számára.
Az édesanya három gyerekével maradt egyedül, amikor az apa, nem bírva a terheket, magára hagyta őket. A család hosszú éveken át egy rossz állapotú pesterzsébeti házban bérelt egy szobát, ám egy idő után Andrea nem tudta fizetni az egyre magasabb bérleti díjat. Rengeteg albérletben utasították el őket, a lakástulajdonosok nem akarták megengedni, hogy a súlyos állapotú gyerekkel beköltözzön, mondván, ha nem fizetnek, nem tudják majd utcára tenni őket. Végül egy Facebook-poszt hozta meg a megoldást: egy segíteni akaró felajánlotta, hogy költözzenek Ozorára a házába – a család immár 3 hónapja itt él.
A kisfiú, aki koraszülöttként jött világra, kéthetesen súlyos agyvérzést kapott, vízfejűség lépett fel nála, a sönt beültetése után pedig súlyos komplikációk léptek fel. A cikk szerint Benu a nap 24 óráját ágyban tölti, és közben állapota egyre romlik: légzési gondokkal küzd, fejét már nem lehet elfordítani, könnycsatornái folyamatos gyulladásban vannak, arcbőre az erős gyógyszerek mellékhatásaként begyulladt. Agyában ciszták alakultak ki, naponta akár 3-4 alkalommal is fájdalmas epilepsziás rohamok gyötrik.
„Éppen ma kaptam SMS-t, hogy korlátozzák a tévét és az internetet. Nem tudom Benu hogy fogja hallgatni a Spongyabobot… A tévé és a telefonálás a mindene. Esténként összebújunk, mesézünk, felhívjuk a nővérét. Ilyenkor csapkod, mosolyog, egész nap erre vár. De a görcsoldó az első, nem tudtam befizetni a számlát” – idézi a 24.hu cikke az édesanyát.
A UPC Direct mélyen együtt érez a családdal és szeretné szebbé tenni Benu és édesanyja nehéz, küzdelmes napjait. Ezért amint értesült a Farkas család történetéről, nehéz helyzetükre való tekintettel a szolgáltató a teljes tartozásukat elengedte, és azonnal visszakapcsolta mind a műholdas televízió-, a telefon- és internetszolgáltatást a családnál. Ezt követően pedig februártól egy teljes évig ingyenesen biztosítja számukra a UPC Direct ezeket a szolgáltatásokat.
Kapcsolódó cikkek
- NMHH: az előfizetők kétharmada már csak egy év hűségidőt vállalt
- A Telekomnál lévő havidíjas mobil-előfizetés már több okoseszközön is használható
- Kódolatlan időszak és TV premierek a UPC Direct ügyfeleknek
- 7 tévécsatorna kódolatlan a UPC Directnél
- Új csomagokat kínál a UPC az optikai alapú internet szolgáltatásnál
- Új Telenor ajánlat az iskolakezdésre
- Telekomos ajánlat vezetékes internetet használó ügyfeleknek
- Minden UPC Direct ügyfél két héten át élvezheti a Viasat History premierjeit
- Kódolatlanul nézhetnek meséket és rajzfilmes játékokban vehetnek részt a gyerekek
- Tippek és trükkök a Telenor ügyfélszolgálatától
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Átszervezéssel erősíti műszaki képzéseit a Széchenyi István Egyetem
A győri Széchenyi István Egyetem Szenátusa április 28-i ülésén nagy többséggel jóváhagyta a három műszaki tudományi kar átalakítását. A szervezeti változás célja, hogy az egyetem még hatékonyabban reagáljon az ipari szerkezetváltásra, valamint a technológiai és munkaerőpiaci trendekre, az egymással összefüggő mérnöki képzések összehangolása és a korszerű technológiákhoz kapcsolódó tudás erősítése révén.
Mobil vagy netes hívás? – Az NMHH legfrissebb adatai megmutatják a trendeket
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendszeresen közzétett mobilpiaci jelentése nemcsak a telekommunikációs előfizetések számát ismerteti, hanem képet ad a különböző eszközökön lebonyolított hívások és a mobilinternet-használat mennyiségi és aránybeli változásairól is. A kutatásokból kiderül, hogy bár a mobilhívások száma stagnál, a mobilinternet-forgalom folyamatosan nő – ennek ellenére telefonálásra továbbra is főként a hagyományos mobilhálózatot használjuk.
Schneider Electric technológiával épült fel Európa egyik legfejlettebb adatközpontja
A Start Campus legújabb, SIN01 jelzésű adatközpontját a kiemelkedő működési hatékonyság, megbízhatóság és skálázhatóság jellemzi. A fejlesztés során a Schneider Electric legmodernebb energiamenedzsment- és épületüzemeltetési megoldásait alkalmazták. Emellett a vállalat támogatást nyújtott a Start Campus számára egy 100%-ban megújuló forrásból származó energiára épülő áramvásárlási megállapodás (PPA) stratégia kialakításában is.
A vállalati rendszerleállások mögött nem csak technikai hibák állnak
Az utóbbi időszak tapasztalatai egyértelművé tették, hogy a vállalati rendszerek kiesése mögött nem kizárólag technikai meghibásodások húzódnak meg. Egyre nyilvánvalóbb, hogy emberi és szervezeti tényezők is jelentős szerepet játszanak ezek kialakulásában. Mégis, a felelősség és a megelőzés terhe sok esetben kizárólag az IT-részlegre hárul – holott az incidensek hatékony kezelése összetett, több szakterület együttműködését igénylő feladat.
Játékosoknak és profiknak tervezve: bemutatkozik a FURY Renegade G5
A Kingston FURY, a memória- és technológiai megoldások piacvezetője, a Kingston Technology Company, Inc. nagy teljesítményű megoldásokra szakosodott divíziója, bemutatta legújabb PCIe 5.0 NVMe M.2 SSD-jét, a Kingston FURY Renegade G5-öt. Az eszközt kifejezetten olyan játékosok és teljesítménycentrikus felhasználók számára tervezték, akik kompromisszumok nélkül szeretnék kihasználni rendszerük lehetőségeit.