Helytelen korhatári besorolás miatt szabott ki bírságot a Médiatanács

forrás: Prím Online, 2019. február 8. 10:17

Médiafelügyeleti döntései között kétmillió forintra bírságolta a TV2 szolgáltatóját a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az e heti ülésén, mert rossz idősávban és enyhébb besorolásban tette közzé A kém című akció-vígjátékot és annak előzeteseit. A Baja 88,7 MHz és a Solt 94,1 MHz helyi rádiós frekvenciák pályázatain a Médiatanács a mindkét eljárásban egyedüli pályázó Gong Rádió Kft.-t nyilvánította nyertesnek, és elvégezte öt helyi frekvencia pályázati eljárásában az alaki vizsgálatot is. 

 

Médiafelügyeleti döntések

A Médiatanács állampolgári bejelentés alapján indított eljárást a TV2 médiaszolgáltatójával szemben a csatornán tavaly október 27-én 18 óra 55 perctől sugárzott A kém című film korhatári besorolása miatt. A filmet durva, obszcén nyelvezete miatt csak a 21 és hajnal 5 óra közötti sávban lehetett volna vetíteni, a 12-es kategória helyett 16 éven aluliaknak nem ajánlottként. Jogsértő volt az akcióvígjáték előzetesének napközbeni vetítése is, amire huszonhárom alkalommal került sor, miközben a médiatörvény szerint azokat csak a filmmel megegyező sávban lehetett volna közzétenni. Mindezek miatt a Médiatanács összesen kétmillió negyvenezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltatóra.

 

A televíziós és rádióműsorok korhatárbesorolását – a mozifilmekkel ellentétben – nem a Médiatanács, hanem maguk a televíziók és a rádiók végzik a médiatörvény által meghatározott paraméterek alapján, ezeket azonban utólag ellenőrizheti a Médiatanács hivatalból, akár állampolgári bejelentés alapján. A grémium a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét – köztük a szolgáltató által korábban elkövetett azonos tárgyú jogsértéseket is, és a veszélyeztetett korosztályra vonatkozó nézettségi, hallgatottsági arányokat stb. – figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmény adott formáját, mértékét.

 

Állampolgári bejelentésre a Médiatanács vizsgálatot folytatott, de hatáskör hiányában nem indít eljárást a 444.hu cikkében bemutatott, szerkesztésbe nem került videó miatt, amelyet az M1 csatorna készített ifj. Lomnici Zoltánnal január 14-én. A médiatörvény alapján a testület hatásköre a műsorkészítés folyamatának ellenőrzésére nem terjed ki, azaz nem vizsgálhatja, hogy milyen körülmények között, hogyan jött létre egy adott tartalom. A Médiatanács kizárólag a már adásba került vagy sajtótermékben megjelent médiatartalmakat ellenőrizheti a médiaigazgatási szabályoknak való megfelelés szempontjából. 

 

Rádiós döntések

A Baja 88,7 MHz és a Solt 94,1 MHz helyi rádiós frekvenciák pályázatain a mindkét eljárásban egyedüli pályázó Gong Rádió Kft.-t nyilvánította nyertesnek a Médiatanács. A médiaszolgáltató kereskedelmi jelleggel, Gong Rádió néven tervezi majd műsorsugárzását.

 

A testület a médiaszolgáltató kérelmére további öt évvel megújította a Székesfehérvár 94,5 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási jogosultságot, így a frekvencián 2024. május 17-ig továbbra is a 94.5 Rádió 1 szólhat majd.

 

A Médiatanács elvégezte a Budaörs 104,8 MHz-es, a Székesfehérvár 106,6 MHz-es, a Tatabánya 107,0 MHz-es, a Tardos 95,5 MHz-es és a Zalaegerszeg 88,3 MHz-es helyi rádiós frekvenciák pályázataira beérkezett ajánlatok alaki vizsgálatait. A tardosi pályázati eljárásban egyedüli pályázó Tardosi Vörösmárvány Alapítvány alakilag érvénytelen ajánlatot nyújtott be. A többi pályázat esetében hiánypótlást kért be a hatóság: a székesfehérvári és a tatabányai eljárásban az egyetlen pályázótól, a Karc FM Média Kft.-től, a zalaegerszegi pályázat esetében a szintén egyedül pályázó Lánchíd Rádió Kft.-től, a budaörsi eljárásban pedig a Hunicom Stúdió Kft.-től és a Buda Környéki Médiaszolgáltató Kft.-től – amely eljárásban egy pályázó ajánlata alakilag érvénytelen volt. 

 

A Médiatanács az LB Rádió Kft. és a Radio Plus Kft. közös kérelmére engedélyezte, hogy a Keszthely 99,4 MHz mint hálózatba kapcsolódó médiaszolgáltatás az eddigi napi 4 óra 23 perc helyett 4 óra 40 percben szolgáltathassa saját műsorát a keszthelyi 99,4 Rádió 1-en. A médiaszolgáltatók kérelmüket azzal indokolták, hogy a Radio Plus Kft. minden hálózatba kapcsolódó partnerével egységesíteni szeretné a műsorstruktúrát, így a műsoridőt is

 

Filmszemle-támogatás

A Médiatanács összesen kétmillió forinttal támogatja a 22. Faludi Ferenc Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázatot. Az eseményre november 13. és 16. között kerül majd sor. A testület a támogatással pénzdíjat ajánl fel összesen hat filmes kategória díjazására, többek között a legjobb kisjátékfilm, dokumentumfilm és a kísérleti vagy animációs film műfaji győzteseinek. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

58 ezer felújított mobil, 4 millió kilóval kevesebb szén-dioxid – ezt tette a Rejoy a bolygóért

A Föld napja alkalmából a Rejoy.hu összegzést készített arról, milyen környezeti hatása volt az elmúlt két és fél évben végzett tevékenységének Magyarországon. A francia ADEME környezetvédelmi ügynökség adataira alapozott becslés szerint a vállalat mintegy 4 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását segített megelőzni azzal, hogy új készülékek helyett felújított eszközöket kínált vásárlóinak.

2025. április 22. 13:10

Új mobil visszaváltó automaták mutatkoztak be hazai rendezvényeken

Áprilisban két helyszínen is bemutatkozott hazánkban egy új, mobil visszaváltó automata: a 40. jubileumi Telekom Vivicittán és a Hungexpon megrendezett CONSTRUMA 2025 kiállításon. A jövőben ezek az automaták fesztiválokon, tömegrendezvényeken és sporteseményeken segítik majd a PET palackok, fémdobozok és üvegek visszaváltását. 

2025. április 22. 11:38

Közeleg az érettségi, még nem késő felkészülni

Május 5-én kezdődnek a 2025-ös tavaszi érettségi írásbeli vizsgák, és bár már csak napok vannak hátra, a szakértők szerint ez az időszak még komolyan befolyásolhatja a végeredményeket. A végzősök számára ez az utolsó hajrá nemcsak a tanulásról szól, hanem komoly mentális megterhelést is jelent.

2025. április 22. 10:05

Digitális csend és szent hagyomány: búcsú, majd konklávé

Ma, 2025. április 21-én elhunyt Ferenc pápa. Az elcsendesedés, a búcsú után jön egy másfajta - immár digitális - csend: a pápaválasztás évszázados rituáléja a 21. században is megőrzi titokzatosságát, miközben a modern technológia új lehetőségeket teremt a titkok megőrzésére, a teljes információs zárlatra. A Vatikán szigorú informatikai intézkedésekkel védi a konklávé titkait, miközben a hívek világszerte digitális eszközökön keresztül követik az eseményeket.​

 

2025. április 21. 18:26

Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai

Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.

2025. április 21. 15:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12