Kik lesznek a nemzeti e-sport bajnokok?
A K&H és a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság közös sajtótájékoztatóján bejelentették a rájátszás lebonyolítását és menetrendjét. A március 28-án induló rájátszásban, majd az áprilisi döntőben az öt népszerű videójáték – a League of Legends, a CS:GO, a PUBG, a Hearthstone és a Rainbow 6:Siege – legjobb hazai e-sportolóit ismerhetjük meg.
A 2020-ra várhatóan akár a másfél milliárd dolláros bevételt is elérő e-sport nemzetközi növekedésével összhangban a hazai e-sport is rohamléptekben fejlődik, ugyanis az eNET, az Esport1 és az Esportmilla legfrissebb kutatási eredménye szerint már Magyarországon is közel 24 milliárd forintos forgalmat generál éves szinten. A növekedés nemcsak a piac méretéből látszik, hanem abból is, hogy 2017 végén megalakult a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ), létrejött a Magyar E-sport Etikai Kódex, számos sportklub létrehozta saját e-sport szakosztályát, és több nemzetközi szintű hazai e-sport verseny is sikeresen lezajlott. Ezt a sort folytatja tovább a K&H Csoport támogatásával Magyarország első, több játékot felölelő ligarendszerű e-sport versenysorozata, a 15 millió forint összdíjazású Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság (MNEB).
„A digitalizáció rohamos előretörése az életünk minden területén komoly változásokat és új trendeket hozott, így a most felnövő generáció már minden téren új, digitális megoldásokat keres magának. Célunk, hogy ehhez igazodva folyamatosan fejlődjünk, fejlesszünk magunk is, hisz a lendületes változás, a dinamizmus évtizedek óta a K&H sajátja. Ezt a gyors változást, a digitalizálódást figyelhetjük meg a sport területén is, ezért vettünk részt tavaly az első magyarországi hivatalos K&H e-kupa verseny szervezésében, most pedig a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság, azon belül is a két népszerű online játék, a League of Legends és a Hearthstone névadó támogatói vagyunk. A sportnak ezen a területén is szeretnénk példát mutatni az elhivatottság, az eltökéltség és a kiváló teljesítmény támogatásával, és már a kezdetektől felkarolni az e-sportban kibontakozni vágyó hazai tehetségeket” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
„A tavaly ősszel az osztályozó kupákkal kezdődő Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságon összesen 1936 játékos indult, közülük 204-en egyénileg, 1732-en pedig csapatban. A négy csapatjátékban versenyző 378 csapat közül 40 gárda kvalifikálta magát a január 15-én elrajtolt alapszakaszra, míg az egyéni játékosok közül 16 jutott be az első szezonba. A rájátszás március 28-án kezdődik és április 14-én zárul, a végső megmérettetésre pedig április végén, élő helyszíni döntőn kerül sor, ahol kiderül, hogy a fináléba jutott összesen 22 csapat és 4 egyéni játékos közül kik lesznek az első MNEB szezon bajnokai” – jelentette be Hodozsán Dániel, az esport1.hu tartalomigazgatója, a MNEB fő szervezője.
„Mivel ma már az online videójátékozás hazai szinten is a 18 és 65 év közötti korosztályban mintegy 425 ezer embert érint, és egyre több – nemzetközi szinten is elismert – hazai e-sportolónk van, ezért szükségszerűnek láttuk a terület átfogó szabályozását. Ezzel a céllal hoztuk létre a Magyar E-sport Szövetséget, amely lehetővé teszi a hazai e-sport és e-sportolók nemzetközi e-sport szervezetekben és versenyeken történő képviseletét is. Emellett legalább ilyen fontosnak gondoljuk az állami és piaci partnerekkel történő kapcsolatépítést, és a terület etikai és jogi normáinak lefektetését is. Célunk, hogy a sportból jövő tapasztalatokat hasznosítva, az e-sport világának működését is a hagyományos sportokéhoz igazítsuk, ezzel is elősegítve az új sportág elfogadását” – hangsúlyozta ki Biró Balázs, a HUNESZ elnöke a verseny lebonyolítása kapcsán.
Kapcsolódó cikkek
- eNet kutatás a hazai e-sport piac helyzetéről
- Újabb lendületet kaphatnak a hazai startupok
- eNET kutatás a hazai videojátékos piac helyzetéről
- Globális siker a világ első, mesterséges intelligencia alapú e-sport trénere
- Magyar fejlesztésű, AI-alapú coach segítheti az Overwatch játékosokat a fejlődésben
- Az őrült gyors Honor Play a győztesek készüléke
- Nagy dobásra készül a hazai e-sport
- Közösségi élménnyé válhat a tanulás
- Xboxozó nyugdíjasok a PlayIT siófoki rendezvényén
- A Dell bemutatta új fejlesztéseit a 10. Gamescomon
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Valós teljesítmény a virtuális pályán: megérkeztek a Bridgestone-abroncsok
A gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások piacán globális vezető szerepet betöltő Bridgestone folytatja együttműködését a videojáték-fejlesztő és -kiadó Milestone-nal a RIDE sorozat legújabb részében. A most debütáló RIDE 6 a motorkerékpár-versenyjáték-franchise eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb epizódja, amely új motorokat, helyszíneket és pályákat, valamint a legfrissebb Bridgestone gumiabroncsokat vonultatja fel.
Szerelmesek ünnepe a kéktáskás futárokkal: a Wolt Valentin-napi adatai
Bár a hamburger és a pizza továbbra is a legnépszerűbb választás, Valentin-napon a vörös rózsák iránti kereslet többszörösére nő, az erotikus termékek forgalma pedig megháromszorozódik a Wolt adatai szerint.
Gyanús SMS-ek és e-mailek: az Internet Hotline tanácsai
Az elmúlt két hónapban körülbelül 150 bejelentés érkezett az NMHH online jogsegélyszolgálatához olyan weboldalakról, amelyek az MVM Next és a NAV nevét használják vissza. A csalók SMS-ben és e-mailben hivatalosnak tűnő weboldalakra irányítják a címzetteket, hogy megszerezzék bankkártyaadataikat. Az Internet Hotline szakértői felhívják a figyelmet: a szolgáltatók és hatóságok valós üzenetei soha nem tartalmaznak fizetési linkeket.
Magyarország digitális újrarajzolása: indul a HERE nagy pontosságú felmérése
A HERE, a helyalapú felhőszolgáltató, júliustól rendkívül részletes, 3D-s térképezést végez Magyarország egyes területein, hogy a világ egyik legfejlettebb térképét hozza létre.
Okos eszközök, több együtt töltött idő
A harmónia nem ott kezdődik, hogy ki viszi le a szemetet, hanem ott, ahol ez fel sem merül kérdésként. Az együttélés nem a nagy, látványos gesztusokról szól, hanem a mindennapok apró, ismétlődő pillanatairól. A Valentin-nap pedig remek alkalom arra, hogy ezeket a hétköznapokat egy kicsit könnyedebbé és harmonikusabbá tegyük.

