Samsung – Egy évtizede a Digital Signage piac élén
A Samsung immár tíz éve tartja piacvezető pozícióját a Digital Signage iparágban az IHS Markit közlése szerint. A vezető piackutató vállalat digitális kijelzőkre vonatkozó friss adataiból kiderül, 2009 óta a Samsung az iparág legmagasabb eladásokat felmutató márkája.
„A Samsung folyamatosan arra törekszik, hogy olyan innovációkat hozzon el a felhasználóknak, melyeknek köszönhetően képesek lesznek arra, amire korábban nem volt példa – mondta el Seog-gi Kim, a Samsung vizuális kijelzőkért felelős üzletágának alelnöke. – Az IHS rangsora a több mint egy évtizedes folyamatos fejlesztés eredményeit igazolja, melynek köszönhetően partnereink számára olyan eszközöket biztosítunk, amelyekkel még inkább magával ragadó tartalmakat jeleníthetnek meg. A vállalat továbbra is elkötelezett amellett, hogy a felhasználói igényeket szem előtt tartva alkossa meg a jövő kijelzőit.”
Az IHS Technology Kültéri Kijelző Piac (Public Displays Market Tracker) című jelentése szerint, a Digital Signage eszközök 2018-as eladásai alapján*, a Samsung 25,8 százalékos részesedéssel rendelkezik a világpiacon.
A Samsung SMART Signage legújabb sorozata számos dinamikus és sokoldalú kijelzővel érkezik, amelyek között több, iparági szinten kiemelkedő, különböző kategóriákban is díjnyertes készülékeket találunk. A kijelzők egyedi felhasználási megoldásokat kínálnak az iparág különféle területein, mint a kiskereskedelem, a gyorséttermek, a repülőterek, a digitális hirdetések (digital out-of-home – DOOH), a szervezeti feladatok, az oktatás, a szórakoztatás, a vendéglátás vagy éppen a közösségi közlekedés. Ezek a kijelzőtechnológiák magasabb szintű vizuális megjelenítéssel nyújtanak alternatívát a hagyományos Signage kijelzőkhöz képest.
- QLED 8K Signage – Az iparágban elérhető egyik legmagasabb felbontást kínálja az AI-alapú felskálázási technológiának köszönhetően. A QLED 8K Signage minden megjelenített kép minőségét feljavítja, ezzel élettelibb és vonzóbb tartalmak jelenhetnek meg a kijelzőn, amelyek nagyobb eséllyel ragadják meg a potenciális vásárlók figyelmét. Emellett az AI alapú felskálázás lehetővé teszi az üzletek tulajdonosai és a hirdetők számára, hogy a hirdetéseket alacsonyabb felbontásban, kisebb költséggel gyártsák le, majd azt lenyűgöző 8K minőségben jelenítsék meg. A Samsung QLED 8K Signage kijelzője elnyerte az AV News Díját az Év Digital Signage Innovációja kategóriában és az ISE 2019 (Integrated Systems Europe kiállítás) Kiállítás Legjobbja díját, amelyet a nívós iparági médium, az Installation ítél oda.
- Félig kültéri OMN/OMN-D Sorozat – A szériát a kirakatok kialakítását, sajátosságait szem előtt tartva tervezték, így még erős, közvetlen napsütésben is egyenletes láthatóságot biztosít. A letisztult kábelelrendezésnek, a felhasználóbarát szoftvernek és az ellenálló, energiahatékony kijelzőnek köszönhetően a sorozat minden darabja kitűnő választás kiskereskedők számára. Az OMN-D sorozat kétoldalú megoldásának köszönhetően a kijelzőn megjelenített tartalmak az üzleten belül és az utcán is egyaránt megtekinthetők. Az OMN/OMN-D készülékek Minden Időjárásban Megfelelő Kijelzők (All-Weather Display) kategóriában nyerték el az ISE 2019 Legjobb Új Technológia (Top New Technology, TNT) díját.
- Teljesen kültéri OHN/OHN-D Sorozat – Az OHN széria IK10 értékelésű Magic Protection Glass technológiával érkezik, kiemelkedő láthatósága mellett megfelel az IP56 víz- és porállósági szabványnak, így páratlan ellenállóságot kínál. A kétoldalú OHN-D kijelző kiválóan alkalmas arra, hogy megragadja a potenciális vásárlók figyelmét buszmegállókban vagy egyéb utcai hirdetési felületeken.
- QMR/QBR Sorozat – Az új 2019-es QMR/QBR sorozat olyan jelentős fejlesztésekkel érkezik, mint az UHD 4K kijelző, a csökkentet méretű káva és az új, szimmetrikus formatervezés. Az intelligens UHD felskálázási technológia alkalmazásával és tükröződésmentes panellel felszerelt szériát elsősorban bevásárlóközpontok, áruházak és repülőterek számára tervezték.
- Samsung Flip – A Samsung Flip egy interaktív, 55 colos digitális prezentációs tábla, amely hozzájárul a produktívabb és hatékonyabb munkavégzéshez. A Samsung Flip konfigurálható kialakításával a természetes írás érzését kelti, mindezt egy stabil, kerekeken guruló állványon. A Samsung Flip hozzájárul a még inkább hatékony és kreatív találkozókhoz. A készülék elnyerte az AV News Év Prezentációs Innovációja díját és a 2019-es Legjobb Új Technológia (TNT) díjat Kommunikáció és Együttműködés kategóriában.
A Samsung legújabb SMART Signage kínálatáról további információ a https://displaysolutions.samsung.com oldalon érhető el.
_____________
* A Signage kijelzőként használt fogyasztói televíziókat, üzleti célú és vendéglátásban használt televíziókat kivéve.
Kapcsolódó cikkek
- Új Smart TV szolgáltatásokat mutat be a Samsung a CES-en
- Fejlesztések a kijelzőtechnológiában
- A Samsung smart termékei egy okosabb életért
- Eltűnnek az elválasztókeretek a videofalon
- Micro LED technológia a Samsung újgenerációs kijelzőiben
- A Samsung az InfoComm 2018 kiállításon mutatta be innovációit
- A Samsung bemutatja a jövő kijelzőjét
- A világ első, mozitermekbe szánt LED kijelzője a Samsungtól
- Bemutatták a Samsung új QLED Signage kijelzőit
- Bemutatkoznak a világ első Tizen rendszerű, prémium kijelzői
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Huawei: Az intelligens technológiák 2030-ra 16 billió dollárral növelhetik a globális GDP-t
A Huawei több mint tíz intelligens hálózati terméket és megoldást mutatott be az idei, müncheni Huawei Network Summiton. Az új Xinghe hálózati megoldások lehetővé teszik a rendkívül gyors adatátvitelt és a nagy teljesítményű hálózati környezetek kiszolgálását, ezzel elősegítve Európa digitális és intelligens fejlődését. Az eseményen több mint ezeregyszáz iparági szakértő, technológiai vezető és partner vett részt több mint 30 országból, köztük Németországból, Franciaországból, Olaszországból, Svájcból, Spanyolországból, Törökországból és Magyarországról is.
A CFO-k felvették a technológia diktálta tempót
A hazai pénzügyi vezetők (CFO-k) egyre komfortosabbak az új technológiai megoldásokkal, de komplexebb szabályozói megfelelésekkel és folyamatos költségcsökkentési nyomással kell szembenézniük. Arra számítanak, hogy az automatizáció és a digitalizáció térnyerése alapvetően alakítja át a szerepüket – derül ki a PwC 6. alkalommal elkészített Pénzügyi Vezetői Felméréséből.
Az unalom a márka halála
Elhagyja az unalmassá váló márkákat a Z generáció tagjainak csaknem fele. A fiatalabb fogyasztók többre vágynak: nem maradnak hűségesek egy termékhez vagy márkához azért, mert addig tetszett nekik, megszokták és azt vásárolták. Sokukat vonzzák az olyan újdonságok, amelyek menő tartalmakat vagy képeket használnak, vagy egyszerűen “jó a vibe-juk”, és ezért lecserélik régi kedvenceiket. A vásárlók kegyeiért könyörtelen harc folyik, és az ügyfélhűség elérésében, megtartásában a fő segítség ma már a mesterséges intelligencia lehet az SAP Emarsys kutatása szerint.
Új képzési lehetőségekkel segíti partnereit a Schneider Electric
Új képzésekkel egészítette ki „EcoXpert Partner Program” kezdeményezését a Schneider Electric. Az újonnan megszerezhető tudás hatékonyan támogatja a vállalat adatközponti és kritikus infrastruktúra területeken tevékenykedő értékesítési partnereit ügyfeleik még jobb kiszolgálásában.