Gyerekek mesélték el a Telekom Erdei házikójának történetét

forrás: Prím Online, 2019. április 1. 12:33

Lezárult a Magyar Telekom meseíró pályázata, amelyre három korcsoportban nevezhettek a gyerekek. A győztes pályaművek e-könyv formában májustól lesznek elérhetők a tvgo.hu oldalon, valamint valamennyi okoseszközön.

A mesék évszázadok óta összekapcsolják a generációkat. Legyenek azok valós vagy kitalált történetek, szerepeljenek bennük természetfeletti lények, vagy mindennapjaink ismerős alakjai, folytonos kapcsolódási pontot jelentenek a családok számára. A mesék által a fiatalabbak tanulhatnak, fejlődhetnek és alternatív módon ismerkedhetnek meg a nagyvilág történéseivel. 

 

 

A Magyar Telekom – erősítve és modern köntösbe öltöztetve ezt a tradíciót –  Erdei házikó néven hirdetett meseíró pályázatot. A résztvevő, 6-12 éves gyerekeknek kimondottan erre a célra rajzolt erdei házikó grafikákkal és állatfigurák segítségével kellett mesét írniuk.

 

A felhívásra 340 alkotás érkezett, amelyek közül korcsoportonként 7-7 pályaművet választott ki a zsűri: Vásárhelyi Kriszta gyermekpszichológus, Gryllus Dániel zeneszerző és Jenkovszky Iván grafikusművész. 

 

 

A győztes pályamunkák májusban jelennek meg egy e-könyvben, amit a www.tvgo.hu oldalon lehet majd elérni, valamennyi okoseszközön.

 

A nyertes történetek szerzői a következők:

 

A díjátadó ünnepséget március 29-én a Magyar Telekom Székházában tartották, ahonnan a 19 résztvevő díjazott oklevéllel és Telekomos ajándékcsomaggal, a kategóriák első helyezettjei pedig ezen felül egy MyKi okosórával térhettek haza. 

 

A Telekom, Magyaroroszág egyik vezető telekommunikációs cégeként komolyan veszi a digitális felelősséget. Mostani programja a szórakozás és a tanulás egybegyúrásával egyszerre okította a legfiatalabbakat és családjukat az online tér okos használatára, illetve terelte az online téren kívüli szórakozás irányába. Hogy mindig kapcsolatban maradhasson a család, akkor is, amikor a közös mesélés véget ér!

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt​

Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.

 

2025. április 19. 20:43

A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra

Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.

2025. március 27. 21:01

"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"

A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával -  drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.

 

2025. március 26. 14:28

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.

2025. március 21. 16:38

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12