Az ELTE oktatója kapta a Gács András-díjat

forrás: Prím Online, 2019. április 26. 11:18

Az ELTE dísztermében, a Matematikus hangverseny keretében adták át a 2019-ben második alkalommal kiosztott Gács András-díjat. Az egyetemi matematikai oktatásban, valamint a kutatómunkában nyújtott kiemelkedő teljesítményéért az elismerést idén Elekes Márton, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatója, az ELTE Matematika Doktori Iskola oktatója vehette át. 

A díjat 2017-ben a család alapította azzal a céllal, hogy az egyetemi matematikaoktatásban kiemelkedő, sok diákot motiváló fiatal matematikus oktatókat jutalmazzák. A díj névadója Gács András (1969-2009) matematikus, aki kutatási eredményei mellett sokoldalúságával, nyitottságával és humorával hatott inspirálóan a diákokra. 

 

Elekes Márton 1998-ban végzett az ELTE matematikus szakán, majd szerzett ugyanitt doktori fokozatot 2002-ben. A Rényi Intézet munkatársa 2003 óta. Már 2007-től van oktatói státusza az ELTE-n, de az előtte lévő 10 évben is mindig tartott órákat. Kutatói sikerességét jól mutatja, hogy az utóbbi időben évi 3-4 cikke jelenik meg rangos nemzetközi folyóiratokban, közöttük jó néhány a legerősebbek között számon tartott Advances in Mathematics-ben és Transactions of the AMS-ben. „Ami a rendkívül eredményes kutatók közül is kiemeli idei díjazottunkat, az egyértelműen kiváló oktatási tevékenysége. Lendületes stílusának, szemléletes és világos magyarázatainak és barátságos hozzáállásának köszönhetően a legnépszerűbb oktatók közé tartozik. Fontos feladatának tekinti a matematikai gondolkodás ápolását és népszerűsítését is, ezért gyakran tart előadásokat középiskolásoknak és a szélesebb közönségnek. Ezek alapján joggal érezhetjük, hogy nem lehet eléggé megbecsülni egy ennyire inspiráló és kivételes hatású nagyszerű tudóst és oktatót. A Gács András-díj épp annak érdekében jött létre, hogy a kutatói pálya mellett különleges oktatói pálya teljesítményeket ismerhessünk el a matematika világában. Az idei díjazott, Elekes Márton személyében rátermett jelölt veheti át ezt a szívünknek kedves és egy ragyogó kollégánk szellemét és emlékét őrző díjat, amelyhez a kuratórium nevében szívből gratulálok” – méltatta a díjazottat Szőnyi Tamás, matematikus, az MTA doktora, a kuratórium elnöke. 

 

A budapesti matematikus a díszoklevél és a maga által választhatott játékos tárgyjutalom mellett a hazai egyetemi élet díjazásai között kiemelkedő mértékűnek számító 150 ezer forintos díjazásban és egy különleges műtárgy elismerésben is részesült. A díj elbűvölő, összetett, megfejthetetlen formája jelképezi, hogy a szellemi teljesítmény és a személyes varázs, a tudományos eredmények és a fiatal kollégák iránti felelősségérzet, vagyis a tehetség, a szorgalom és a szüntelen kíváncsiság nem választhatók el egymástól. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10