2,5 millió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

forrás: Prím Online, 2019. május 30. 16:01

A 28. alkalommal meghirdetett, 2018-19. évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó több mint 2,5 forint ösztöndíjat osztott ki a május 29-ei eredményhirdetésen a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség, Dr. Pakucs János, a szervezőbizottság elnökének aktív közreműködésével.

A 20 év alatti fiatalok számára meghirdetett verseny végső szakaszához érkezett. A 168 pályázó közül az első fordulóból 116 jutott tovább, akik közül 96-nak sikerült kidolgoznia és bemutatnia pályázatát az akadémikusokból és gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottságnak.

 

A május 29-ei nyilvános eredményhirdetésen a legjobbnak ítélt pályázók 3 első, 3 második és 4 harmadik díjat, valamint 2 különdíjat vehettek át Dr. Bódis József államtitkártól (EMMI), Birkner Zoltán, NKFIH-elnöktől, és Jakab László, zsűrielnöktől. A díjazottak az ösztöndíjak mellett okleveleket és iparművész által készített kisplasztikát is kaptak. 

 

Első díjat nyert 

  • Vámosi Flórián Balázs és Pósa Péter (Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium) „Csillagászati távcsövek automatizálása és távvezérlése” c. pályázata. Rendszerük segítséget nyújt az amatőrcsillagászoknak, hogy az adatgyűjtés és az űrfotózás teljesen automata módon történjen. A tervezésénél fontos szempont volt a mobilitás kérdése, a megfelelő méretek használata és az energiakarékosság. 
  • Mészáros Botond (Gheorghe Pop de Băseşti Technológiai Líceum, Szilágycseh) „N-test problémák szimulációja m-dimenzióban” című pályázata. A fiatalnak sikerült egy, a jelenlegi módszerek nagy részénél jóval átfogóbb matematikai szimulációs modellt leírnia, majd azon olyan optimalizációs módszereket értelmezni, melyek jelentős mértékben csökkentik a rendszer kiértékeléséhez szükséges időt és memóriát, miközben megmaradnak rendszerfüggetlennek. 
  • Zsigó Miklós (Krúdy Gyula Gimnázium, Nyíregyháza) „Moly.Net” c. pályázata. A kifejlesztett eszköz egy új kialakítású feromoncsapda, melyben egy jó minőségű kamerát és egy megfelelő mikrokontrollert helyezett el a pályázó, amelyek távirányítással képet készítenek arról, hogy éppen mi látható a csapdában, és ezáltal képet kaphatunk a (alma)molyrajzás térbeli és időbeli lefolyásáról. 

 

Az elsődíjas pályázók megkapták a lehetőséget a bíráló bizottságtól, hogy Magyarországot képviseljék az Európai Unió 2019 szeptemberében Szófiában megrendezendő “31. Fiatal Tudósok Versenyén” amelyen 37 ország fiataljai versenyeznek az értékes (3500-7000 euró) díjakért.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Női példaképek a digitális gazdaságban

Harmadik alkalommal díjazták a 40 év feletti női példaképeket a digitális gazdaság területén, a pályázatot az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) hirdette meg. A díjra gazdasági társaságok és különböző szervezetek jelölték azokat a női kollégáikat, akik kiemelkedő eredményeikkel és munkásságukkal hozzájárulnak a digitális gazdaság és technológia fejlődéséhez. Ezzel nemcsak az ő tevékenységüket ismerik el, hanem azt is, hogy példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára, és bemutathatják a 40 év feletti női munkavállalók értékeit és lehetőségeit. Az "Inspiráló női vezetők" kategóriában Rakó Ágnes, a KPMG tanácsadási üzletágának társvezetője nyerte el a díjat.

2025. március 15. 12:07

Új pályázati lehetőségek a televíziós műsorkészítők számára

A Médiatanács március 11-i döntésének eredményeként ismét elérhetővé válik a pályázati lehetőség a televíziós műsorkészítők számára. Az ülés során a testület egy médiaszolgáltatót bírságolt meg burkolt kereskedelmi közlemény közzététele miatt, és további eljárásokat indított médiafelügyeleti hatáskörében. Az NMHH egy külföldi társhatóságtól is kedvező választ kapott egy műsorszám korhatár-besorolásával kapcsolatos jelzésére.

2025. március 13. 19:35

Digitális fejlődés az iCentre segítségével – Pályázat általános- és középiskoláknak

Indul az iSkola pályázat, amelynek keretében egy iskolai intézmény nettó 2 000 000 forint értékben kaphat oktatási célra felhasználható termékeket és szolgáltatásokat az iCentre kínálatából.

2025. március 11. 17:27

Rekordszámú nevezés és kreatív megoldások az „Az Év Honlapja 2024” versenyén

A 2024-es „Az Év Honlapja” pályázatot rekord számú nevezés, innováció, technológiai újítások és kreativitás jellemezték. Az esemény immár 23. alkalommal emelte ki a digitális marketing legjobbjait. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 329 pályázat érkezett, melyek közül a szakmai zsűri 90-et díjazott 30 kategóriában. Az „Az Év Honlapja Abszolút Díjat” idén a „Sound of Mátra” projekt nyerte el, míg az Internet Kultúra Fővárosa díjat ismét Debrecen Megyei Jogú város kapta.

2025. március 6. 07:45

Már lehet jelentkezni a Deloitte Private mentorprogramjára

Elindult a jelentkezés a 2025-ös Best Managed Companies (Kiválóan vezetett vállalatok) programra, amelyet már negyedik alkalommal hirdettek meg Magyarországon a Deloitte Private globális üzleti mentorprogramja keretében. A program célja, hogy elismerje és támogassa a hazai magántulajdonú, kiváló teljesítményt nyújtó vállalatokat.

2025. március 3. 21:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59