Miskolc már 10 éve a Vodafone második otthona

forrás: Prím Online, 2019. június 24. 16:44

A Vodafone Magyarország ügyfélszolgálata 10 éve kezdte meg működését Borsod-Abaúj-Zemplén megye legnagyobb városában, azóta pedig rengeteg jelentős eseményhez járult hozzá a régióban. Az összesen több mint 1 milliárd forintos beruházás mára több mint 600 embernek ad munkát Miskolcon.

A Vodafone Regionális Ügyfélszolgálati Központja 2009 májusában kezdte meg működését, a 2013-as bővítéssel az évek során nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a miskolci és a környékbeli munkavállalók helyben találják meg a számításaikat a munkaerőpiacon.

 

„A Vodafone nagy hangsúlyt fektet a munkaerő bevonzására és megtartására. Rendelkezünk gyakornoki-, és friss diplomás programmal, a tehetséges dolgozók számára pedig külön vezetői utánpótlás programot alakítottunk ki, valamint jól működik a betanulási időszakot megkönnyítő mentor program is.” – mondta el a 10 éves jubileum kapcsán Miskolci Katalin, a Vodafone Lakossági Értékesítési és Operációs Vezérigazgató-helyettese.

 

 

A Vodafone Magyarország mindig törekedett a város társadalmi életének fejlesztésére, ezért 2014 óta a Miskolci Nemzeti Színház kiemelt partnereként évente 5 millió forinttal támogatja a színház működését, 2015 óta a Vodafone Művész Ösztöndíjat szintén évente ítélik oda társulat legtehetségesebb fiataljainak. A vállalat önkéntesei a színház karácsonyi előadásán évről-évre 400 hátrányos helyzetű gyermeket látnak vendégül, elsősorban a Miskolci Gyermekváros és az Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény diákjait.

 

A Vodafone az elmúlt 10 évben többek között hozzájárult még a városban megrendezett női ifjúsági kosárlabda Európa-bajnokság megrendezéséhez, támogatta a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítványt, pénzdíjat ajánlott fel a Maradj Miskolcon Alapítvány fotó- és videó pályázatára, illetve 2017 óta támogatja a fiatal lányok digitális kompetenciáit fejlesztő Skool Klubot is a városban. Kiemelkedő társadalmi munkájának elismeréseként a vállalat 2017-ben elnyerte a Civilek támogatásáért díjat.

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Amikor a jövő megérkezik: autonóm drónok a csomagszállítás szolgálatában

Ha csomagszállító drónokra gondolunk, sokak lelki szemei előtt futurisztikus képek jelennek meg: lebegő szerkezetek hozzák a megrendelt terméket egyenesen a kertkapuhoz vagy az erkélyre. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. A legnagyobb kihívás az, hogy ezek az eszközök önállóan, biztonságosan és megbízhatóan tudjanak tájékozódni a gyakran kiszámíthatatlan városi környezetben. 

2025. április 26. 13:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12