New York-i QLED-csúcstalálkozó

forrás: Prím Online, 2019. június 25. 13:10

A Samsung is támogatta az Insight Media által szervezett, immár harmadik alkalommal, idén a Millennium Times Square-en megrendezett éves QLED-csúcstalálkozót (8K Kijelző Csúcstalálkozó), melynek középpontjában a 8K technológia és annak jövője állt. Bemutatták a Samsung és egyéb iparági szakértők 8K kijelzőkre vonatkozó terveit, és szó esett arról is, hogy hogyan segítenek a mesterséges intelligencia felskálázási innovációi és a HDR10+ a 8K még szélesebb elterjedésében.  

A csúcstalálkozót a kijelzőkre szakosodott Insight Media tanácsadó cég szervezte. A kivételes eseményen több mint száz, kijelzővel és berendezésekkel foglalkozó cég, videógyártók és a tech média képviselői vettek részt, Európából és az Amerikai Egyesült Államokból egyaránt. A jelenlévők nagy érdeklődést mutattak a filmkészítési, és a magas minőségű képátvitel-technológiák felé, mint az 5G hálózatok, valamint a filmes felszerelések és a képtömörítési lehetőségek iránt is.  

 

Idén a QLED csúcstalálkozó központi témája a 8K technológia volt, az érdeklődők egy napon keresztül vehettek részt olyan 8K technológiával kapcsolatos előadásokon, mint a 8K és a piac jelenlegi helyzete, a 8K ökoszisztéma tartalmak, illetve a 8K-hoz kapcsolódó különféle technológiák. 

 

A rendezvényen a 8K ökoszisztéma és piackutató vállalatok szakértői mellett a kijelző panelek és filmes felszerelések gyártói, a tartalomgyártás, valamint a tömörítési és átviteli technológiák és tudományos körök képviselői tartottak előadást a 8K felbontáshoz kapcsolódó technológiák újdonságairól és a jövő lehetőségeiről.

 

 

A 8K Szövetség is beszámolt tevékenységéről, a szervezet áprilisban tartotta első nyilvános szemináriumát a közvetítő felszerelésekkel foglalkozó amerikai NAB Show keretein belül. A Szövetség azon dolgozik, hogy tagjai számát a legfontosabb tévégyártókkal tovább bővítse és elősegítse a 8K technológia standardizálását, valamint az ökoszisztéma terjedését.  

 

“Az 5G vezeték nélküli hálózatok terjedésével a 8K kijelzők piacán is jelentős bővülésre számíthatunk – mondta el Sonia Chen, a Samsung Kijelzők üzletágának amerikai marketingigazgatója. – Ebben különösen nagy szerepe lesz az Y-generációs vásárlóknak, akik jól ismerik a gyors internetkapcsolat és a magas minőségű megjelenítés előnyeit.”

 

Yung-Kyung Park professzor, az Ewha Női Egyetem Szín- és Design Kutatóintézetének vezetője legújabb kutatási eredményeit ismertette a találkozón - “Amikor ultramagas felbontású képeket nézünk, javul a képfelismerő képességünk.”

 

“A 8K kijelző nem a jövő technológiája – már elérhető: a felhasználók Japánban, valamint számos más régióban már könnyedén hozzáférhetnek – mondta Chris Chinnock, az Insight Media elnöke, az esemény egyik házigazdája. - A technológiai fejlesztések, valamint az iparági együttműködések gyorsan erősödnek és haladnak előre, a 8K-s tartalmak hiányával kapcsolatos aggodalmak ellenére. Az eseményen résztvevő szakértők iparági előrejelzése is kifejezetten pozitív.” 

 

Az eseményen résztvevő vendégek, köztük akadémikusok, iparági szakemberek, valamint a sajtó képviselői örömmel fogadták a Samsung szándékát a 8K kijelző technológia előreviteléért, és értékelték a technológia QLED 8K TV-ken való bemutatását. 

 

Hyogun Lee, a Samsung Electronics Visual Display Business ügyvezető alelnöke hisz a 8K TV elterjedésében, és kiemeli: “a 4K TV-k kapcsán hasonló aggodalmak merültek fel a tartalmak hiánya miatt, azonban ezek a kétségek eltűntek, miután a felhasználók megtapasztalták a valódi képi minőséget. A számukra legkiválóbb képminőség élményt a fogyasztók választják majd meg.” 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

AI forradalom a pénzügyi szektorban is

A mesterséges intelligencia (AI) forradalmának egyik legnagyobb haszonélvezői várhatóan a pénzintézetek és pénzügyi szolgáltatók lesznek, amennyiben nem áldozzák fel a fogyasztói és felhasználói bizalmat a gyors eredmények érdekében. Az innováció és a bizalom fenntartását célzó uniós szabályozás 2026. augusztusáig fokozatosan lép életbe. A közelmúltban a KPMG Magyarország magyar és nemzetközi szakértői, valamint ügyfélkörük képviselői üzleti beszélgetést tartottak a témában.

2025. március 27. 09:55

Stratégiai megoldások és kihívások a KKV Summit 2025 konferencián

Május 7-én ismét megrendezésre kerül a magyar középvállalkozások egyik legfontosabb éves eseménye, a KKV Summit 2025 konferencia. A rendezvény a budapesti Mol Campusból kerül megrendezésre, ahol a hazai gazdaság vezető szereplői, sikeres vállalatvezetők és szakértők osztják meg tapasztalataikat a vállalkozásokat érintő legnagyobb kihívásokról és azok lehetséges megoldásairól.

2025. március 26. 16:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Díjazták a kimagasló innovációs teljesítményeket

2025. március 26. 20:23

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

2025. március 25. 17:52

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29