Videójáték a szoba falain túl
A mobiltechnológia és a sávszélesség fejlődése alapjaiban változtatja meg a videójátékok világát is. Ma már a gamerek nagyobb része játszik okostelefonon, mint asztali számítógépen, egy év alatt ugyanis 54-ről 65 százalékra ugrott itthon az okostelefonon videójátékozók aránya. Az e-sport hazai fejlődését támogató K&H szerint a digitális fejlődés egyre inkább teret enged a szabadban történő videójátékozásnak, így a fiatalok az online játék mellett offline közösségi élménnyel is gazdagodhatnak.
A digitális technológia és az infokommunikációs infrastruktúra fejlődése a videójátékozás élményét jelentősen befolyásolja, hiszen a jó játékélményhez megfelelő hardver és internetkapcsolat kell – ez pedig ma már szinten bárhol elérhető. Míg eleinte asztali számítógépeken (PC) élvezhettük az online játékokat, az eNET kutatása alapján ma a játékosoknak kevesebb, mint a fele, 43 százaléka játszik PC-n, miközben a mobiltelefon egyre hangsúlyosabb szerepet kap ezen a téren. Egy év alatt ugyanis 54-ről 65 százalékra ugrott itthon az okostelefonon videójátékozók aránya. A korábban otthon végzett tevékenységre tehát egyre inkább jellemző, hogy utazás vagy várakozás közben történik, ami ma a videójátékosok durván harmadára jellemző.
A K&H az e-sportra mint a jövő sportjára tekint, amit jól mutat a terület elképesztő ütemű fejlődése is: hazai szinten olyan nagyszabású eseményeket támogatott a pénzintézet mint a K&H e-kupa, valamint az első Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság. Nemzetközi szinten pedig komplett e-sport városok épülnek. A kifejezetten az e-sporthoz dedikált helyszínek és rendezvények mellett a technológia már azt is lehetővé teszi, hogy a szoba falain túl is megjelenjenek az e-sport aktivitások. Sőt, a közös Wi-Fi-n vagy Bluetooth hálózaton keresztül a közösségi videójátékozás, azaz a social gaming is új teret kap. Ezzel az online és offline szabadidős tevékenységek még közelebb kerülnek egymáshoz, és lehetőséget nyújtanak a kapcsolatteremtésre, az együttműködés fejlesztésére, tehát arra, hogy a fiatalok teljes életet élhessenek.
„A hazai e-sport fejlődése példaértékű, amit jól mutat, hogy sorban jelennek meg a befektetői háttérrel rendelkező csapatok, továbbá felbukkantak az e-sport oktatásra, gyakorlásra szakosodott szervezetek, amelyek az utánpótlás bázis bővítését szolgálják. A nemzetközi és hazai trendek alapján elmondhatjuk, hogy az e-sport nemcsak a jövő sportja, hanem számos egyéb iparágra is komoly hatással van, az e-sport stadionok, e-sportra kialakított városok, városrészek kialakításával például új turisztikai desztinációk jöhetnek létre” – hangsúlyozta ki Biró Balázs, a Magyar E-sport Szövetség elnöke az e-sport fejlődése kapcsán.
Kapcsolódó cikkek
- Szeptemberben ismét jön a V4 Future Sports Festival
- Különleges tájak lakóit kapta lencsevégre a Huawei és a PetersPlanet
- Gamer a gyerek? Ezek a sportok lehetnek nála nyerők
- Boltokban a Samsung Galaxy A80
- Szeptemberre várható a Samsung Galaxy Fold
- A PayPal több mint 30 európai piacon indította el a Xoom-ot
- Zöld oázis a Balaton Sound-on
- Álláskeresés mobiltelefonnal
- Átadták az Év E-sport díjait a hétvégén
- A Vodafone és az ESL útjára indítja a világ első nemzetközi 5G mobil e-sport tornáját
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tehetséggondozás és kiválósági program az Audi Iskolával közösen
A Széchenyi István Egyetem, az Audi Hungaria Iskola Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány, valamint az Audi Hungaria Iskolaközpont újabb területen bővítette meglévő együttműködését. A március 21-én aláírt megállapodás értelmében a diákok számára lehetőség nyílik arra, hogy az iskola német nyelvű gimnáziumi tagozatán oktatott matematika tantárgyat beszámítsák a továbbtanulás során.
A jövő közlekedése: Tisztán elektromos Ikarus buszok a MÁV flottájában
A Zöld Busz Program folytatásaként 2025-ben a MÁV-csoport flottáját 20 új, környezetbarát, tisztán elektromos Ikarus 120e típusú autóbusz bővíti, az Energiaügyi Minisztérium és a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával. Az első elektromos busz Keszthelyen kezdte meg működését 2025. március 21-től. Szeptember végéig Komáromban, Tatán, Komlón, Hajdúszoboszlón és Balatonfüreden is elektromos buszok állnak forgalomba.
A legnépszerűbb emojik Magyarországon: A Viber 10 legkedveltebb hangulatjele
A Rakuten Viber, a világ egyik legnépszerűbb üzenetküldő alkalmazása, nemrégiben több mint 3000 új emojival bővítette kínálatát, ezzel új távlatokat nyitva az önkifejezés terén. Egy hónappal később bemutatták Magyarország 10 legkedveltebb hangulatjelét, amelyek tükrözik a magyar felhasználók lényegre törő, mégis érzelemgazdag kommunikációját.
6 milliárd euró értékű könnyítést kaphatnak az uniós vállalkozások
Az Európai Bizottság bemutatta a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére irányuló javaslatcsomagját. Az Omnibus célja, hogy olyan kedvező üzleti környezetet alakítson ki, amely elősegíti a vállalatok növekedését, innovációját és munkahelyteremtését. A javaslatcsomag intézkedései várhatóan jelentős mértékben növelhetik az uniós cégek versenyképességét, amint hatályba lépnek.