Meghiúsult számhordozási kérelem miatt bírságolt az NMHH
Többszörösen is megalapozatlanul utasította el előfizetője számhordozási kérelmét a Magyar Telekom Nyrt., ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a szolgáltatót tízmillió forintos, vezető tisztségviselőjét pedig egymillió forintos bírság megfizetésére kötelezte.
A Telekom előfizetője szeptemberben fordult a hírközlési hatósághoz, mert mobiltelefonszámát többszöri igénybejelentése ellenére sem sikerült áthordozni a Telekomtól a Vodafone Zrt.-hez. Az előfizető ezen kívül azt is kifogásolta, hogy a szolgáltató nem fizetett kötbért az elmaradt számhordozás miatt, és panaszait a szolgáltatók elutasították.
Az általános felügyeleti eljárásban az NMHH megállapította, hogy a Telekom a hordozási igényeket két esetben is azért tagadta meg, mert az igénylő előfizető lakcímében a közterület neve a nyilvántartásában nem egyezett meg azzal, amit a Vodafone mint átvevő szolgáltató küldött: az hol Krúdy utca, hol Krúdy Gyula utca néven szerepelt. A Telekom annak ellenére utasította el az előfizetőt, hogy az utcanévtől eltekintve az összes többi, a Vodafone által küldött adat – név, telefonszám, irányítószám, település, közterület típusa, házszám – megegyezett a nyilvántartásában szereplőkkel, azaz az előfizetőt egyértelműen be lehetett azonosítani.
Ezen kívül a Telekom a kérelmezőt bizonytalanságban hagyta azzal, hogy a panaszaira nem adott megfelelő és megalapozott választ, valamint az előírások ellenére kötbért sem fizetett neki. Az elkövetett jogsértések miatt az NMHH a szolgáltatóval szemben tízmillió forint, a jogsértés ismételtsége miatt pedig a cég vezető tisztségviselőjével szemben egymillió forint bírságot szabott ki, és a Telekomot jogkövető magatartásra kötelezte.
A döntés nem végleges, az ellen a Telekom fellebbezést nyújtott be.
A kötbér nem kompenzáció
A Telekomnak minden egyes, jogsértésből adódó sikertelen számhordozási kísérlet után kötbért kellett volna fizetnie az előfizetőnek. Ilyenkor az a megfelelő eljárás, hogy a szolgáltató tájékoztatja az előfizetőt arról, hogy miért jogosult a kötbérre, és az összeg feltüntetése mellett úgy kell részleteznie annak kiszámítását is, hogy az előfizető is ellenőrizni tudja, helyes-e az összeg. Mivel a Telekom tagadta, hogy jogtalanul járt el az előfizetővel szemben, így kötbért sem fizetett. A szolgáltató ehelyett „a kellemetlenségek miatt” jóváírást ajánlott fel az előfizetőnek, ami egyrészt azért szabálytalan, mert a kötbért automatikusan, az előfizető kérése nélkül kellett volna kifizetnie, másrészt a jóváírással nem ismerte el a jogtalan eljárást.
Kapcsolódó cikkek
- NMHH Médiatanács: 76 millió forint rádiós műsorok készítésére
- 5G-s frekvenciaértékesítés: lezárult a másodfokú eljárás
- Új tagokat vár a Közszolgálati Testület
- NMHH: A műsorok 99,9 százaléka akadálymentes
- A Médiatanács elfogadta a közösségi rádióknak és tévéknek szóló négyszázmillió forintos üzemeltetési pályázatot
- Médiatanács: Jövőre is 1,3 milliárd forintot nyerhetnek el a médiaszolgáltatók támogatásra
- NMHH: négy rádió ér el naponta legalább egymillió embert
- Médiatanács-bírságok helytelen korhatár-besorolás miatt
- Az NMHH az Óbudai Egyetemnek is hírközlési labort adományozott
- Ismét bírságolt a Médiatanács
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Continental: Jövőbe mutató megoldások az Auto Shanghai 2025-ön
A Continental az idei Auto Shanghai kiállításon a vezetés élményét és biztonságát új szintre emelő világítástechnikai fejlesztéseit állítja a középpontba. A technológiai vállalat széles skálájú járművilágítási megoldásokat mutat be: az alacsonyabb költségű rendszerektől – mint a Headlamp Control Module (HCM) Air – egészen a legmodernebb fejlesztésekig, mint például a lézeres vetítési technológiára épülő rendszerek (Laser-Based System, LBS), amelyek színes, nagy felbontású és mélységélességű képeket képesek kivetíteni a jármű környezetére.
Milliárdos támogatással startol az AI- és greentech-inkubátor
Elindult Magyarország első greentech és mesterséges intelligencia fókuszú inkubátora – jelentette be az Incubator Zero Zrt. az MTI-nek küldött közleményében.
A jövő olvasása: BOOX eszközök taroltak az iF Design versenyen
A BOOX négy rangos elismerést nyert a 2025-ös iF Design Awardon! Innovatív E Ink eszközök – köztük a Palma sorozat, a Note Max, a Go 10.3 és a Note Air4 C – kimagasló formatervezésükért és technológiai megoldásaikért kapták meg a díjat. Minden BOOX eszköz kifejezetten szemkímélő kijelzővel és Android operációs rendszerrel érkezik, hogy kényelmes és rugalmas használatot biztosítson.
Az AI forradalma és a hardverek új szerepe
A mesterséges intelligencia forradalma jelentős átalakulásokat hozott az informatikai fejlesztések világában. Míg korábban a szoftverfejlesztés állt az innováció középpontjában, az AI térnyerésével egyre inkább a hardverek kerülnek előtérbe mint kulcsfontosságú erőforrások.