Újra fesztiváloznak a marketingesek

forrás: Prím Online, 2020. január 9. 08:01

A tavaly 1500 döntéshozóval megrendezett, teltházas Magyar Marketing Fesztivál – a szervezők közleménye szerint – minden eddiginél erősebb szakmai programmal és „show”-val érkezik immár 7. alkalommal 2020. január 23-án. Az esemény célja – a hagyományokhoz híven – a 2020-as év várható üzleti és marketingtrendjeinek bemutatása, a vállalkozások, cégvezetők és döntéshozók felkészítése az idei év kihívásaira.

A rendezvényen több mint 25 előadó – mindannyian az adott szakterület jeles vagy éppen piacvezető képviselői – exkluzív előadása várja a látogatókat. A központi téma ismét: az előttünk álló évre javasolt marketingeszközök, -módszerek, -megoldások bemutatása, amelyek alkalmazásával a vállalkozások fejlődése garantált.

 

„A feldolgozott témákat a tavalyi évekhez hasonlóan most is hosszas piackutatás előzte meg annak érdekében, hogy a cégvezetők, döntéshozók és szakmabeliek abból választhassanak, ami valóban érdekli őket, amit leginkább fejleszteni szeretnének saját cégükben” – fogalmazott Miklovicz Norbert, a marketingesemény alapító- főszervezője.

 

 „Idén ismét figyelembe vettük a látogatók visszajelzéseit: egy új, e-kereskedelmi teremmel is várjuk a hozzánk látogató cégvezetőket, döntéshozókat. Ebben a teremben a 2020-as év legfontosabb e-kereskedelmi trendjeit, újdonságait mutatjuk be. Minden előadás a korábban megfogalmazott igények szerint magyar, gyakorlatközpontú esettanulmányokat is bemutatnak” – folytatta Miklovicz.
 

 

Idén is lesz egy több mint 50 standos szakkiállítás, ahol a kivitelezők nem csak egyedi ajánlatokkal várják a látogatókat, hanem számtalan új terméket, szolgáltatást is bejelentenek a piac számára.

 

Lesz újra üzleti kapcsolatépítő (networking) rendezvény ahol szakértői segítséggel gyors, moderált üzleti kapcsolatépítésre, kapcsolati tőke megosztására lesz lehetőség. Egy-egy tapasztaltabb kapcsolatépítő akár 100 új kapcsolattal térhet haza, amely egész évben biztosítja számára a fejlődést.

 

Továbbá folytatódik a „Milliárdosok klubja” betétprogram, amely egy kerekasztal-beszélgetés, ahol milliárdos forgalmú, „kicsiből naggyá lett", hiteles (sokszor családi cégből kinőtt) cégek vezetői inspirálják tapasztalataikkal a hallgatóságot. Idén a rendezvény főtámogatója a piacvezető, online bankkártyás fizetést biztosító Simplepay by Otpmobil.

 

A rendezvény részletes programja a www.marketingfesztival.hu oldalon érhető el.

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

Két szemeszteren keresztül kísérelték meg matematikai kurzusaikon ChatGPT-szerű mesterséges intelligencia használatát a Corvinus oktatói: diákjaik mindvégig szabadon használhatták feladataik elkészítéséhez, sőt, vizsgáikhoz is a MI-t. Az eredmény a két oktatót is meglepte: csökkent a hallgatók motivációja és a csoport általános tudásszintje, valamint jobban kiéleződtek a hallgatók közötti társadalmi egyenlőtlenségek is. 

2024. szeptember 17. 11:37

Techóriások özönlöttek a Városligetbe

Az AI Summit 2024 grandiózus eseményként vonzotta a mesterséges intelligencia iránt érdeklődőket a Városligetbe szeptember 9-én és 10-én. Az Indamedia kiadó által szervezett konferenciára a jegyek már az indulást megelőző napokban elfogytak – a rendezvény két napjára közel 3000-ren léptek be. Itt az AI-t gyakorlatilag minden aspektusból megközelítették, és olyan nemzetközi technológiai nagyágyúk is képviseltették magukat, mint a Microsoft, az Amazon, a Google, de még a Financial Times is.

2024. szeptember 13. 17:00

Belföldön az elmúlt 2 évben megduplázódott a nyári adatforgalom

A Yettel összesített adatok alapján folyamatosan vizsgálja a hálózatán zajló forgalom típusát és intenzitását mind a belföldön, mind a külföldön mobilt használó ügyfelek esetében. Most a szabadságokkal teli nyári időszakot elemezte a vállalat, érdekes megállapításokat nyerve az adatokból.

2024. szeptember 9. 13:10

Megújult fizetési felülettel erősíti tovább pozícióját az online fizetési piacon a Barion

Magyarország egyik vezető fintech vállalata, a Barion, jelentős frissítéseket vezetett be fizetési rendszerében, amelyek még jobb vásárlói és felhasználói élményt biztosítanak. A jelenleg 17 000 e-kereskedelmi partnert és 500 000 felhasználót kiszolgáló, adatvezérelt online fizetési megoldásokat nyújtó magyar cég modern és letisztult designnal, új biztonsági funkciókkal és egyszerűsített navigációval teszi még könnyebbé a fizetési folyamatot a vásárlók számára.

2024. augusztus 25. 15:34

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

2024. szeptember 1-étől minden Magyarországon működő kereskedelmi banknak, amely rendelkezik mobilbanki alkalmazással, elérhetővé kell tennie az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0 által előírt tranzakciós lehetőségeket. A tesztidőszak infrastruktúráját egyetlen hazai cég tudja biztosítani, amely elkötelezett abban, hogy az elsők között általa megálmodott grandiózus projektet hosszútávon a köz szolgálatába állítsa.

2024. augusztus 14. 10:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10