A világ egyik legjelentősebb befektetési eseményén vett részt a magyar startup delegáció

forrás: Prím Online, 2020. február 25. 16:32

A Startup Campus a HEPA törökországi irodája és az Isztambuli Magyar Főkonzulátus együttműködésében háromnapos törökországi üzleti túrát szervezett állami, egyetemi és vállalati partnerek, valamint három magyar startup számára. A startupok a világ egyik legjelentősebb befektetői konferenciáján, a World Business Angel Forum-on (WBAF) pitchelhettek, a Startup Campus pedig egyetértési megállapodást írt alá a török Hackquartersszel. 

Február 17-19. között Isztambulba látogatott a Startup Campus Hungary powered by HEPA által szervezett delegáció, hogy részt vegyenek a világ egyik legjelentősebb befektetési fórumán, a WBAF 2020-on, valamint erősítsék a török startup ökoszisztémával való kapcsolatokat. A túra szervezésében segítséget nyújtott a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség helyi képviselete és Magyarország Isztambuli Főkonzulátusa is. A magyar delegációban a Startup Campus és a HEPA mellett képviseltette magát a Tungsram, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), a ZalaZone, a Széchenyi István Egyetem, valamint három magyar startup, az Aeriu, a Haris Digital és a ViveLab is. 

 

 

A korai befektetők egyik legfontosabb éves konferenciájára idén 92 országból érkeztek résztvevők, köztük angyal befektetők, tőkebefektetők, startupok, valamint vállalati partnerek és politikai döntéshozók egyaránt. A magyar delegáció részéről Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója “Az exportügynökségek elhelyezése a globális startup értékláncban a helyi gazdaságok fejlesztése érdekében” címmel tartott workshopot, Kölkedi Krisztián, az NKFIH elnöki tanácsadója a startupok és a közvetlen külföldi befektetések közti kapcsolatról szóló panelbeszélgetésen vett részt, Pongrácz Ferenc, a Tungsram innovációért felelős ügyvezető igazgatója pedig a nagyvállalatok innovációs szerepéről és startupokba való vállalati befektetésekről szóló panelben beszélt.  

 

 Az Isztambuli Magyar Főkonzulátusszervezte fogadáson lehetőség nyílt a potenciális helyi partnerekkel való kapcsolatépítésre is. Az eseményen a három magyar és a Hackquarters startup akcelerátor jóvoltából három török startup is bemutatkozhatott. Ezt követően a Startup Campus részéről Kovács Zsolt ügyvezető, a Hackquarters oldaláról pedig Sabina Babayeva operatív igazgató írt alá egyetértési megállapodást, melynek célja a magyar és török startup ökoszisztéma közötti kapcsolatok erősítése, a két szervezet tevékenységének kölcsönös promotálása. „Stratégiai megállapodást kötöttünk a török Hackquarters startup vállalkozásokat és nagyvállalatokat összekötő szervezettel. Célunk, hogy a magyar cégeknek a nemzetközi validációját, növekedését célpiaci szakmai partnerek programjain keresztül is ösztönözzük. A török piac kiváló lehetőségeket biztosít a növekedéshez, ezt az üzleti utunk is alátámasztotta" – összegzett Kovács Zsolt.

 

 

„A szervezőknek köszönhetően nagyon értékes túrán vettünk részt: megerősítéseket kaptam a termékünkről és a csapatunkról, kifejezetten működőképesnek ígérkező kapcsolatokat sikerült megalapozni az ipar, és a kereskedelem  szereplővel.", – fogalmazott Perecz Péter, az ipar 4.0-s Haris Digital Engineering ügyvezetője. 

 

A konferencia mellett a magyar delegációnak számos további alkalma nyílt a helyi startup ökoszisztémával való kapcsolatépítésre. A ZalaZone és a Széchenyi István Egyetem képviselői ellátogattak a Yildiz Műszaki Egyetem kutatás-fejlesztési és inkubációs Teknoparkjába, ahol szakmai kérdésekről és lehetséges együttműködésekről is szó volt. Emellett találkoztak az Automotive Manufacturers Association, valamint a Marmara Research Center képviselőivel is. “Az isztambuli esemény nagy formátumú, kapcsolatépítésre és tájékozódásra is lehetőséget adó, tartalmas nemzetközi szakmai rendezvény volt” – foglalta össze Hajnalka Zsolt, a ZalaZone projekt támogató közgazdásza.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Karrierszünet után újrakezdés: így segít a Morgan Stanley

Ötből négy magyar nő legalább egy évre megszakítja karrierjét gyermekvállalás után – ez az arány több mint kétszerese az európai átlagnak. Hosszabb munkahelyi kiesés nemcsak a szakmai készségeket, hanem az önbizalmat is érinti, miközben ezek az anyák a hazai munkaerőpiac egyik legnagyobb potenciális tartalékát jelentik. 

2025. november 12. 19:59

Környezetbarát repülés: így válhat valóra a hidrogénmeghajtás

A gazdaságosabb és környezetbarát repülés egyik legígéretesebb iránya a hidrogénmeghajtás. Bár a repülőgépgyártók már előrelépéseket értek el, az iparági elterjedéshez további kutatás-fejlesztés szükséges. A HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratórium (HUN-REN SZTAKI SCL) szakértői az iparág legfontosabb szereplőivel együtt dolgoznak a technológia továbbfejlesztésén.

2025. november 12. 14:58

A munka jövője: teljesítmény, szabadság, földrajzi határok nélkül

Egy új, 100%-ban távmunkára épülő modell terjed, amely a nemzetközi szintű, teljesítményalapú fizetések révén vonzza a kiemelkedő szakembereket, függetlenül földrajzi elhelyezkedésüktől. Egy amerikai e-kereskedelmi vállalat példája szerint az irodamentes működés radikális rugalmasságot és intenzív, fejlődésorientált kultúrát igényel, elvetve a hagyományos „munka-magánélet egyensúly” koncepcióját.

2025. november 12. 13:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Ericsson Budapesten építi a jövő hálózatait

2025. november 12. 16:37

Újra a csúcson: MagyarBrands díjat kapott a Magyar Logisztikai Egyesület

2025. november 10. 09:59

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

2025. november 4. 13:35

Még van idő! Újra nyitva a nevezés Az Év Honlapja díjra!

2025. november 1. 12:01