Március 6-ig lehet pályázni a Vodafone Digitális Díjra
Hamarosan zárul a közcélú digitális megoldások pályázata, a Vodafone Digitális Díj, melynek célja, a társadalmi jót szolgáló megoldások támogatása. A 15 millió forint összdíjazású díjra március 6-ig várják a nevezéseket a szervezők. Magánszemélyek és vállalkozások, köztük nonprofit szervezetek és startupok jelentkezését is várják. A kiírás részletei itt érhetők el, a pályázáshoz mindössze egy egyszerűsített sablon kitöltése szükséges.
A Vodafone Digitális Díjjal a vállalat célja, hogy teret adjon a társadalomban meglévő és jobbító szándékú digitális innovációknak. A tavalyi évben első alkalommal kiírt Digitális Díjra összesen 144 pályázat érkezett – köztük olyan, azóta egyre nagyobb visszhangot keltő megoldások, mint például az OncoVR, amely a virtuális valóság segítségével javítja a tartós kórházi ellátásra szoruló gyerekek életminőségét. Az Erdős Sándor orvostanhallgató által fejlesztett VR játék a támogatás óta jelentősen előrelépett: tesztelését hamarosan több budapesti gyermekkórház onkológiai osztályán is megkezdik. Emellett számos olyan megoldás is díjazásban részesült, amelyek a társadalom szélesebb rétegét érintik, és a mindennapi életét segítik a digitalizáció által. Ilyen például a PregnaScan nevű telemedicina rendszer, amely olyan otthoni mérések elvégzését teszi lehetővé, amelyek segítségével időben felismerhetők az esetleges kóros folyamatok a kismamáknál. De említhetnénk akár a BankZeet is: a családi mobilbank alkalmazás célja a családi pénzügyek átláthatóvá tétele, a gyerekek és tinédzserek pénzügyi szabadságának lehetővé tétele, illetve a Z-generáció pénzügyi edukációjának elősegítése. A Vodafone Digitális Díj pénznyereményének köszönhetően a díjazottak megvalósították, továbbfejlesztették projektjüket, mellyel fontos kihívásokra választ adó digitális megoldásokkal gazdagodott a társadalom.
A Vodafone Magyarország Alapítvány idén a következő kategóriákban várja a pályázatokat:
- Digitális Társadalom
- Digitális Esélyegyenlőség
- Bolygónk és fenntarthatóság
A három kategória nyertesei között összesen 15 millió forintot fognak kiosztani. Március 6-ig várják a jelentkezéseket ezen a linken.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét elismerik a legjobb fenntarthatósági kezdeményezéseket
- Valentin-napi ajándék a Vodafone-tól
- Médiatanács: 166 millió forint támogatás közösségi rádiók és televíziók rezsiköltségeire
- Vidéki kereskedelmi rádiós pályázatokat hirdetett a Médiatanács
- Az európai szakpolitika kedvez a nemzeti digitális fejlődésnek
- Életet menthet az ÉletMentő applikáció
- A Vodafone a 2019-es adatfogyasztást vizsgálta hálózatán
- Több ezer ember életét tette könnyebbé négy Főállású Angyal
- A UPC-nél is külön helyet kapott a Viasat History és a Viasat Nature
- Ünnepi tévécsatorna a Vodafone-tól
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Reflektorfényben a fenntarthatóság: Indul a Green Awards 2025
Elindult Magyarország egyik legnevesebb fenntarthatósági pályázata, a Green Awards, amelyet a Portfolió és a Green Cloud közösen szerveznek. A Green Awards powered by Green Cloud pályázat idén már negyedik alkalommal nyitja meg kapuit azok előtt a vállalatok előtt, akik kiemelkedő zöld megoldásaikkal formálják a jövőt.
Három győztest is avattak az IAB Hungary 2024-es szakdolgozatversenyén
Az IAB Hungary március 28-án hirdette ki a 2024-es Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről pályázat nyerteseit, akik a konzulenseikkel együtt átvehették díjaikat. A versenyt, amelyet az Atmedia, a GroupM és az OMD támogattak, a Duna Towerben, az Omnicom Media Group székházában rendezték meg.
Női példaképek a digitális gazdaságban
Harmadik alkalommal díjazták a 40 év feletti női példaképeket a digitális gazdaság területén, a pályázatot az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) hirdette meg. A díjra gazdasági társaságok és különböző szervezetek jelölték azokat a női kollégáikat, akik kiemelkedő eredményeikkel és munkásságukkal hozzájárulnak a digitális gazdaság és technológia fejlődéséhez. Ezzel nemcsak az ő tevékenységüket ismerik el, hanem azt is, hogy példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára, és bemutathatják a 40 év feletti női munkavállalók értékeit és lehetőségeit. Az "Inspiráló női vezetők" kategóriában Rakó Ágnes, a KPMG tanácsadási üzletágának társvezetője nyerte el a díjat.
Új pályázati lehetőségek a televíziós műsorkészítők számára
A Médiatanács március 11-i döntésének eredményeként ismét elérhetővé válik a pályázati lehetőség a televíziós műsorkészítők számára. Az ülés során a testület egy médiaszolgáltatót bírságolt meg burkolt kereskedelmi közlemény közzététele miatt, és további eljárásokat indított médiafelügyeleti hatáskörében. Az NMHH egy külföldi társhatóságtól is kedvező választ kapott egy műsorszám korhatár-besorolásával kapcsolatos jelzésére.
Digitális fejlődés az iCentre segítségével – Pályázat általános- és középiskoláknak
Indul az iSkola pályázat, amelynek keretében egy iskolai intézmény nettó 2 000 000 forint értékben kaphat oktatási célra felhasználható termékeket és szolgáltatásokat az iCentre kínálatából.