1 millió dolláros lehetőség magyar startupoknak!
A Start it @K&H, Magyarország vezető, iparágfüggetlen nagyvállalati inkubátorprogramja első és egyedüli hazai szereplőként lépett be a Global Accelerator Network (GAN) közösségébe. A világszerte több mint 100 inkubátort és akcelerátort tömörítő nemzetközi szervezet a globális kapcsolatrendszer mellett 1 millió dollár értékű digitális szolgáltatáscsomagot nyújt a Start it @K&H-ban fejlődő innovatív csapatoknak. Az ötlet megvalósításának és nemzetközi továbbfejlesztésének lehetősége minden hazai, legalább 2 fős startup előtt nyitva áll, mivel a jelenleg harmincnál is több csapatot mentoráló inkubátorprogramba ismét lehet jelentkezni.
A startupok olyan induló innovatív mikrovállalatok, amelyek nagy növekedési potenciállal rendelkeznek és elsődleges céljuk a nemzetközi piacon megjelenés. Számukra nagyon fontos a közösségi jellegű működés, mint például a szakmai konferenciákon és eseményeken való részvétel, a tudásmegosztás vagy az együttműködés más inkubátorokkal és akcelerátorprogramokkal, melyek rövidebb időszakra vonatkozó, intenzív programot kínálnak. Megfelelő kapcsolatok nélkül azonban nehéz ezekhez a lehetőségekhez hozzájutni, így rendkívül fontos a helyi szereplők és nemzetközi szervezetek támogatása. Ennek elérésében segít a jelenleg 33 hazai startup vállalkozást fejlesztő Start it @K&H inkubátorprogram, amely első és egyedüli hazai szereplőként csatlakozott a Global Accelerator Network (GAN) közösségéhez.
A GAN nemzetközi hálózata globális hozzáférést biztosít a startupoknak a nemzetközi fejlődéshez szükséges kapcsolati és pénzügyi tőkéhez, mindemellett 1 millió dollár értékű digitális szolgáltatáscsomaggal segíti őket. Ez a segítség számos területen igénybe vehető: a felhőszolgáltatástól kezdve a marketingkampányokon keresztül egészen az online dizájn- és toborzásig. Függetlenül attól, hogy hol született meg az ötlet és hányan dolgoznak annak megvalósításán, a GAN közössége lehetővé teszi az induló vállalkozások számára, hogy nemzetközi méretűre bővítsék üzletüket. A nemzetközi összefogásnak köszönhetően a GAN startupjainak 85%-a vált eredményessé az üzleti életben, míg a magyarországi – és a nemzetközi – átlag körülbelül 10%-ra tehető.
A globális együttműködés által biztosított lehetőségek most minden hazai startup előtt nyitva állnak, hiszen a Start it @K&H program – amely Magyarország vezető nagyvállalati startup inkubátora – újabb jelentkezési hullámot indít. Az innovatív, legalább ötletfázisban lévő, nagy fejlődési potenciállal rendelkező, minimum 2 fős csapatok jelentkezését 2020. március 25-ig várják, továbbra is iparági korlátok nélkül.
Jelentkezés és további információ: https://startitkh.hu/jelentkezes
Kapcsolódó cikkek
- Vállalkozási ötletek kerestetnek
- 15 millió forint kezdőbefektetés egyetemista startup ötleteknek
- Magyar startup nyerte a fődíjat egy német pitchversenyen
- Legalább 57 év sorban állástól kímélte már meg a vásárlókat egy magyar startup
- Tovább bővül a fuvarozók online piactere
- Magyar tehetségek az EIT Health radarján
- Ernyőmegállapodás segíti a hazai startupok globális terjeszkedését
- Chatbotban száguldó cégadatok magyar fiatalok jóvoltából
- 7 egyetemi ötlet kapott 15 millió forintos befektetést a Hiventures-től
- Hello Tomorrow: Négy magyar vállalkozás a világ legígéretesebb deep tech startupjai között
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai
Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.
Modern tanulási környezet a jövő pedagógusainak
Megújult a Széchenyi István Egyetem győri campusán található Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar 253-as tanterme, amely mostantól korszerű STEAM-tanteremként szolgálja az oktatást.
ABB: Erős kezdés 2025-ben és folyamatos növekedési kilátások
Morten wierod vezérigazgató: „Az ABB erőteljesen indította a 2025-ös évet. Eredményeink szinte minden soron javulást mutatnak, pénzáramlásunk stabil, és megerősítjük korábban megfogalmazott kilátásainkat az évre vonatkozóan. Ugyanakkor nem hunyhatunk szemet a növekvő geopolitikai és gazdasági bizonytalanságok felett. Bízunk benne, hogy a portfóliónk aktív menedzselésével és a Robotika üzletág tőzsdére vitelével tovább tudunk értéket teremteni.”
Hogyan csökkentheti az adatközpontok energiafogyasztását egy magyar megoldás?
A digitális gazdaság alapját jelentő adatközpontok számára kínál energiahatékony megoldást a HeatVentors, az InnoEnergy portfóliójába tartozó magyar scale-up. Az általuk fejlesztett, saját szabadalmon alapuló intelligens hőakkumulátor alternatívát nyújt az adatközpontok növekvő energiaigényének kielégítésére. A rendszer -30 és +120 Celsius-fok között képes hosszú távon energiát tárolni, így akár évi 25%-ot meghaladó energiamegtakarítást is lehetővé tesz.