Nem vagy egyedül a karantén alatt sem, ingyenesen segítenek a szakemberek

forrás: Prím Online, 2020. március 27. 14:17

A koronavírus által kialakult helyzetben az összefogás, egymás segítése, fizikális és mentális védelme váltak a legfőbb feladatokká. Az utóbbi kihívásra pillanatok alatt született hiánypótló megoldás. Segítő szakemberek tucatjai gyűltek össze egy online felületen, hogy ingyenesen álljanak rendelkezésére mindazoknak, akik a karantén alatt úgy érzik, szükségük van mentális, lelki támogatásra. Bárki jelentkezhet a témával, amivel foglalkozni szeretne, az időpont megjelölésével és a számára optimális kommunikációs forma megadásával, az önkéntesek pedig a lehető legrövidebb időn belül a megfelelő szakemberhez irányítják.

Az elmúlt hetekben, hónapokban kirobbant koronavírus világjárvány nem csak a fizikai immunrendszerünket teszi kockára, lelkileg is megterhelést jelentenek a pillanatról pillanatra szóló változások.

 

Alkalmazkodunk azonban kell hozzájuk, ami különösen azoknak okoz nehézséget, akik egyedül élnek, esetleg az új helyzet megoldhatatlannak tűnő anyagi vagy emberi kihívások elé állította őket. Hiába mondjuk ilyenkor azt a nyilvánvaló tényt: nem vagy egyedül. Az érzéseink, félelmeink, szorongásaink megjelennek vagy felerősödnek, és korántsem mindegy, hogy mihez kezdünk velük.

 

Milyen érzések jelentkezhetnek leggyakrabban a karantén idején?

A médiából és a közösségi felületekről felénk áramló kontrollálatlan információ hullám, ami nem minden esetben építő, a kiszolgáltatottság és tehetetlenség érzéseit keltheti bennünk. A pánik, a szorongás és a stressz testi tünetekben is megnyilvánulhat: az alvási nehézségek, az étkezési szokások megváltozása, a libidó csökkenése csak néhány példa ezek közül.

 

Ez a jelenlegi helyzet mindannyiunkra hatással van és lesz, új körülményeket teremt, és bármennyire optimisták vagyunk is, tény most a bizonytalanság. A kontrollérzetünk hiánya pedig egyénenként másként hat.

 

Azok, akik egyedül vannak ebben a helyzetben, esetenként még egy családtagjukat, szerettüket sem tudják felhívni, magukra maradhatnak a gondjaikkal, hiába hallják, látják, hogy más is hasonló cipőben jár.

 

De az óvodák, iskolák és munkahelyek bezárása sem feltétlenül a felhőtlen együttlétnek ad lehetőséget. Egy-egy amúgy is feszült családi légkörben a kényszerű összezártságot konstruktívan megélni komoly kihívást jelent.

 

 

Lássuk meg a pozitívumokat is! 

A krízishelyzetekben már megannyi alkalommal bebizonyosodott, hogy képesek vagyunk az összefogásra, az önös érdekek helyett egymás szükségleteire figyelve cselekedni, jót tenni.

 

Ki-ki a maga módján járul most hozzá mások életéhez – például taxisok ajánlották fel, hogy munkába vagy munkából ingyen szállítják az egészségügyi dolgozókat. Mások online csatornákon élő közvetítésekkel látják el követőiket korábban fizetős tartalmakkal.

 

Bevásárlások szerveződnek, hogy az idős embereknek ne kelljen kimozdulniuk otthonukból, és gyűjtések fertőtlenítőszerek vásárlásáért és eljuttatásáért oda, ahol nem maradt.

 

Az otthon maradóknak az egészségükért nem kell aggódniuk, a mentális jóllétükért pedig egy szintén nemrégiben indult támogató kezdeményezés született, a meghallgatunk.online.

 

Kihez fordulhatunk, ha úgy érezzük, szükségünk van egy támogató beszélgetésre?

Sok esetben egy kívülálló tud objektív szempontokat adva visszaterelni minket az egyensúlyunkhoz, főként ha egy képzett, magas empátiával bíró szakemberről van szó. A félelemtől beszűkült nézőpontok helyett egy tisztább, konstruktívabb világlátást kaphatunk, amivel felvértezve könnyebben találunk vissza egyensúlyunkhoz, és vesszük észre a lehetőségeket a korlátok, nehézségek helyett.

 

A meghallgatunk.online felület Gilányi Attila mentálhigiénés szakember ötletéből született, akihez pillanatok alatt több mint 70 segítő szakember csatlakozott, hogy ingyen ajánlja fel az idejét és szolgáltatását azoknak, akik úgy érzik, bajba jutottak.

 

A weboldalon a segítséget kérő regisztrációnál megadva az adatait - a témát, amivel foglalkozni szeretne, a számára alkalmas időpontot és a kapcsolatfelvétel módját – tud jelentkezni a segítő beszélgetésre. Kérését szintén önkéntesek irányítják a legrövidebb időn belül a megfelelő szakember felé.

 

Napról napra többen élnek a lehetőséggel, ami bizonyítja fontosságát annak, hogy ne csak a fizikai szükségleteinkkel törődjünk, hanem amennyire tehetjük, figyeljünk oda a saját és környezetünk lelki, érzelmi egészségére is. Ha pedig megtehetjük, keressük a lehetőségét annak, mit tudunk adni, tenni. Mi is többek leszünk általa.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Google Gemini érkezik a Samsung viselhető eszközeire

A Samsung Galaxy viselhető eszközei hamarosan új szintre lépnek a mesterséges intelligencia terén: a Google Gemini először válik elérhetővé Galaxy Watch okosórákon. Ez történelmi mérföldkő a Galaxy viselhető eszközök számára. A Buds3 fülhallgatókkal párosítva pedig a Gemini aktiválása is egyszerűbb lesz, mint valaha. Az új frissítések révén az AI-képességek az egész Galaxy ökoszisztémára kiterjednek, így a felhasználók még zökkenőmentesebb és intelligensebb felhasználói élményt kapnak.

2025. május 14. 21:18

A Mercedes-Benz Academy tanulói taroltak az országos szakmai versenyen

Május 10-én a Szakma Sztár Fesztiválon a Mercedes-Benz Academy Kecskemét tanulói remekeltek: a szerszám- és készülékgyártó szakmában első és második helyezést szereztek, így kategóriagyőztesként zárták a versenyt. Az országos megmérettetésen összesen kilenc diák képviselte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-t három különböző szakmában.

2025. május 14. 20:00

Egészségügyi startupokat vár az InnoStars Awards program

Az EIT Health InnoStars Awards program május 19-ig várja a hazai startupok jelentkezését. A program célja, hogy segítse az egészségügyi innovátorokat ötleteik tesztelésében, befektetők megtalálásában, és abban, hogy fejlesztéseik gyorsabban eljuthassanak a betegekhez. Mivel az egészségügyi startupok egyik legnagyobb kihívása a kórházakkal való együttműködés, az idei évtől külön támogatást kapnak a közbeszerzési rendszerek és kórházi folyamatok megértéséhez is. 

2025. május 14. 18:16

Elismerés a magyar matematikának: Bolyai-díjas lett Stipsicz András

Május 13-án, a Magyar Tudományos Akadémia székházában rendezett ünnepségen adták át a magyar tudományos élet egyik legrangosabb kitüntetését, a XIII. Bolyai-díjat. Az elismerést Stipsicz András matematikus, az MTA rendes tagja, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszora és igazgatója vehette át Sulyok Tamás köztársasági elnöktől. A díjat a differenciáltopológia, különösen az alacsony dimenziós terek vizsgálatában elért, nemzetközi szinten is kiemelkedő tudományos eredményeiért ítélték oda neki.

2025. május 14. 16:40

Miért fontos a stabil mobilhálózat? – Időt és élményt nyerhetünk vele

Az internet elérhetősége, sebessége és terjedése kulcsszerepet játszik abban, hogy az emberek könnyebben hozzáférjenek az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és a különféle közszolgáltatásokhoz. Ez nemcsak a digitális szakadék csökkentéséhez járul hozzá, hanem egyre többeket kapcsol be aktívan a társadalmi és közösségi életbe – immár a digitális térben is, amely napról napra új formákat ölt. A sokoldalú, egyre gyorsabb internetes szolgáltatások révén egyre több tevékenység válik elérhetővé online, és az emberek egyre több időt töltenek a neten.

2025. május 14. 14:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41

Szétdarabolás fenyegeti a Google-t?

2025. április 30. 14:43