Médiatanács: A járvány miatt könnyítést kapnak a testület által támogatott médiaszolgáltatók

forrás: Prím Online, 2020. április 6. 10:38

A veszélyhelyzet miatt az aktuális, közcélú tájékoztatás érdekében engedményeket tesz a helyi és körzeti rádiókkal, televíziókkal már megkötött támogatási szerződéseiben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa – az e heti ülésén meghozott döntése szerint. A testület elvégezte az alaki vizsgálatokat egy kecskeméti, egy miskolci és egy szigetvári rádiós frekvencia pályázati eljárásában, és elfogadta egy körmendi helyi frekvencia pályázati felhívásának tervezetét. 

Könnyítést kapnak a Médiatanács által támogatott helyi és körzeti médiumok

A Médiatanács a veszélyhelyzet miatt egy átmeneti szabályzóval lehetővé teszi azt, hogy a nehezített körülmények ellenére is tudják teljesíteni szerződési kötelezettségeiket azok a körzeti rádiók és televíziók, amelyekkel a testület már megkötött hír-, közéleti és tematikus magazinműsorok támogatásáról szóló szerződéseket. A szolgáltatók munkatársai a vírus terjedésének megfékezése érdekében igyekeznek csökkenteni a személyes érintkezések számát, viszont így nehezen tudnak eleget tenni a támogatással járó műsorkészítési feladataiknak, hiszen kulturális és helyi közéleti események maradnak el, interjúk hiúsulnak meg. A Médiatanács emiatt a veszélyhelyzet alatt kiterjeszti a támogatott műsorszámokban feldolgozható ügyek körét például olyan témákkal, mint az Operatív Törzs tagjai által közölt információk helyi hatásainak részletesebb kifejtése, valamint a járvány helyi oktatásra, kultúrára, egészségügyre vagy környezetre gyakorolt hatásainak feldolgozása. Támogatott cél ezentúl az is, ha a műsorokban a fiataloknak készített oktatási segédanyagokat mutatnak be, elhelyezkedési lehetőségekről szóló ismertetőket tesznek közzé az álláskeresőknek, tanácsokat adnak az időseknek vagy a segítségkéréshez szükséges információkról számolnak be a nézőknek. Így a támogatott szolgáltatók továbbra is segíthetik közösségüket: a közszolgálati tartalmak bemutatása révén – a releváns, helyi adottságok figyelembevételével – aktívan hozzá tudnak járulni a veszélyhelyzet enyhítéséhez és megszüntetéséhez. 

 

Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntések

A testület elvégezte az alaki vizsgálatokat a körzeti Kecskemét 93,7 MHz és a helyi Szigetvár 98,9 MHz frekvenciák közösségi, valamint a körzeti Miskolc 96,3 MHz frekvencia kereskedelmi jellegű használatának pályázati eljárásaiban. A kecskeméti esetben pályázati nyilvántartásba vette a Katolikus Rádió Zrt.-t és a Karc FM Média Kft.-t, míg hiánypótlásra szólította fel a Mária Rádió Frekvencia Kft.-t. A szigetvári eljárásban hiánypótlásra szólította fel az egyedüli pályázót, a Karc FM Média Kft.-t, míg a miskolci eljárásban pályázati nyilvántartásba vette az LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft.-t, valamint hiánypótlásra szólította fel a Radio Plus Kft.-t és a Mátra Centrum Kft.-t. 

 

Elfogadta a grémium a Körmend 99,8 MHz helyi frekvencia kereskedelmi jellegű használatát célzó pályázati felhívásának tervezetét.

 

A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Átszervezéssel erősíti műszaki képzéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri Széchenyi István Egyetem Szenátusa április 28-i ülésén nagy többséggel jóváhagyta a három műszaki tudományi kar átalakítását. A szervezeti változás célja, hogy az egyetem még hatékonyabban reagáljon az ipari szerkezetváltásra, valamint a technológiai és munkaerőpiaci trendekre, az egymással összefüggő mérnöki képzések összehangolása és a korszerű technológiákhoz kapcsolódó tudás erősítése révén.

2025. május 13. 20:55

Mobil vagy netes hívás? – Az NMHH legfrissebb adatai megmutatják a trendeket

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendszeresen közzétett mobilpiaci jelentése nemcsak a telekommunikációs előfizetések számát ismerteti, hanem képet ad a különböző eszközökön lebonyolított hívások és a mobilinternet-használat mennyiségi és aránybeli változásairól is. A kutatásokból kiderül, hogy bár a mobilhívások száma stagnál, a mobilinternet-forgalom folyamatosan nő – ennek ellenére telefonálásra továbbra is főként a hagyományos mobilhálózatot használjuk.

2025. május 13. 19:27

Schneider Electric technológiával épült fel Európa egyik legfejlettebb adatközpontja

A Start Campus legújabb, SIN01 jelzésű adatközpontját a kiemelkedő működési hatékonyság, megbízhatóság és skálázhatóság jellemzi. A fejlesztés során a Schneider Electric legmodernebb energiamenedzsment- és épületüzemeltetési megoldásait alkalmazták. Emellett a vállalat támogatást nyújtott a Start Campus számára egy 100%-ban megújuló forrásból származó energiára épülő áramvásárlási megállapodás (PPA) stratégia kialakításában is.

2025. május 13. 17:53

A vállalati rendszerleállások mögött nem csak technikai hibák állnak

Az utóbbi időszak tapasztalatai egyértelművé tették, hogy a vállalati rendszerek kiesése mögött nem kizárólag technikai meghibásodások húzódnak meg. Egyre nyilvánvalóbb, hogy emberi és szervezeti tényezők is jelentős szerepet játszanak ezek kialakulásában. Mégis, a felelősség és a megelőzés terhe sok esetben kizárólag az IT-részlegre hárul – holott az incidensek hatékony kezelése összetett, több szakterület együttműködését igénylő feladat.

2025. május 13. 16:16

Játékosoknak és profiknak tervezve: bemutatkozik a FURY Renegade G5

A Kingston FURY, a memória- és technológiai megoldások piacvezetője, a Kingston Technology Company, Inc. nagy teljesítményű megoldásokra szakosodott divíziója, bemutatta legújabb PCIe 5.0 NVMe M.2 SSD-jét, a Kingston FURY Renegade G5-öt. Az eszközt kifejezetten olyan játékosok és teljesítménycentrikus felhasználók számára tervezték, akik kompromisszumok nélkül szeretnék kihasználni rendszerük lehetőségeit.

2025. május 13. 14:45

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41

Szétdarabolás fenyegeti a Google-t?

2025. április 30. 14:43

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57