Az ELTE és a BME egy-egy oktatója kapott idén Gács András-díjat

forrás: Prím Online, 2020. április 23. 09:22

Bérczi-Kovács Erika, az ELTE, valamint Szeszlér Dávid, a BME oktatója kapott idén elismerést matematika oktatásban nyújtott teljesítményéért. A Gács András-díjat a hagyományok szerint az ELTE dísztermében tartott Matematikus hangverseny keretében szokták átadni, de az ünnepélyes eseményre idén a járvány miatt nem kerülhetett sor. A nyertesek személyét persze így is kihirdette a szakmai kuratórium.   

A kuratórium idén két oktatót is méltónak ítélt a díjra: Szeszlér Dávidot, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Számítástechnikai és Információelméleti Tanszékének docensét, valamint Bérczi-Kovács Erikát, az ELTE TTK Operációkutatási Tanszékének adjunktusát. 

 

Bérczi-Kovács Erika 2007-ben szerzett diplomát az ELTE TTK matematikus szakán, PhD fokozatát 2015-ben nyerte el. Érdeklődésének és fő kutatási területének középpontjában a kombinatorikus optimalizálás gyakorlati problémák által motivált alkalmazásai állnak. Mindeddig több mint húsz dolgozata jelent meg. Az egyetemen folyó oktatásba 2008-tól kapcsolódott be. Az évek során alapjaiban járult hozzá az operációkutatási gyakorlatok anyagának egységes kiépítéséhez. Az elmúlt öt évben húszan készítették az ő vezetése mellett szakdolgozatukat, ami kiemelkedően magas szám és pontosan mutatja, hogy mennyire sikeresen tudja motiválni a hallgatókat. Oktatói munkájának specifikus vonása, hogy szép harmóniába képes állítani az emberek iránti általános´nyitottságát és a mindenre kiterjedő segítőkészségét a hallgatók felé támasztott komoly szakmai elvárásokkal. 

 

A másik díjazott, Szeszlér Dávid 1998-ban kapott kitüntetéses diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán, doktori fokozatát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte 2006-ban, Recski András témavezetésével. A disszertációjában szereplő eredményekért 2006-ban elnyerte a Bolyai János Matematikai Társulat Farkas Gyula emlékdíját. Megkapta a BME Kiváló Oktatója díjat, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának Kiváló Oktatója díj arany fokozatát pedig három ízben is elnyerte. „Dávid a magyarországi informatikusképzés egyik kiemelkedően fontos alakja: nem csak előadóként és gyakorlatvezetőként, hanem a kor és a hallgatók igényeinek megfelelő tantervek kidolgozójaként és az azokhoz tartozó kimagasló minőségű jegyzetek szerzőjeként is formálta és formálja a hallgatók matematikai szemléletét. Lenyűgöző előadói stílusa, minden részletre kiterjedő figyelme, jellegzetes humora számtalan hallgatójával szerettette meg a matematikát. Szemlélete, az oktatáshoz és a hallgatókhoz való hozzáállása méltó a díj névadójának szellemiségéhez” – méltatta a díjazottat a szakmai kuratórium. 

 

A díjat 2017-ben a család alapította azzal a céllal, hogy az egyetemi matematikaoktatásban kiemelkedő, sok diákot motiváló fiatal matematikus oktatókat jutalmazzák. A díj névadója Gács András (1969-2009) matematikus, aki kutatási eredményei mellett sokoldalúságával, nyitottságával és humorával hatott inspirálóan a diákokra. 

 

A budapesti matematikusok a díszoklevél és a maguk által választhatott játékos tárgyjutalom mellett a hazai egyetemi élet díjazásai között kiemelkedő mértékűnek számító 150-150 ezer forintos díjazásban és egy különleges műtárgy elismerésben is részesülnek. A díj elbűvölő, összetett, megfejthetetlen formája jelképezi, hogy a szellemi teljesítmény és a személyes varázs, a tudományos eredmények és a fiatal kollégák iránti felelősségérzet, vagyis a tehetség, a szorgalom és a szüntelen kíváncsiság nem választhatók el egymástól. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2024-ben is folytatódott a bérnövekedés az IT szektorban itthon és nemzetközi szinten egyaránt

Az informatikai szektorban tapasztalt fizetési trendek 2024-ben továbbra is növekedést mutatnak, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten. A magyar IT szakemberek fizetése emelkedett az előző évhez képest, a szakértelem és tapasztalat szintjétől függően akár 10-15%-os bérnövekedés is megfigyelhető. Nemzetközi szinten is folytatódik a trend, a magas kereslet miatt a szakképzett IT szakemberek bérei világszerte versenyképesek maradtak, különösen a fejlett technológiákban jártas és felhőalapú megoldásokra specializálódott szakemberek esetében.

2024. október 15. 18:43

Az Uwaizy forradalmi, AI-alapú nyelvtanulási alkalmazást indít el

2024 októberében hivatalosan is elindult az Uwaizy – egy úttörő nyelvtanulási alkalmazás, amely egyedülállóan személyre szabott AI-alapú tanulási élményt kínál. Ami igazán megkülönbözteti az Uwaizy-t a többi nyelvtanuló alkalmazástól, az az, hogy az Uwaizy középpontjában egy mesterséges intelligencia által vezérelt képesség áll, amely képes megismerni minden felhasználót; meghatározza személyiségét, szándékát és személyes kontextusát, hogy olyan szinten tudjon kapcsolatba lépni Önnel, mint más platformokon.

2024. október 15. 15:10

Október 18 – újabb kiber-határidő közeleg

Az IT-szektor legtöbbet elhangzó hívószavai idén a „kiberbiztonság” és a „megfelelés”. Ennek oka az EU területén egységesen bevezetendő, ún. NIS2 direktíva, amellyel kapcsolatos feladatok az egész évet átölelik. Ráadásul, pár nap múlva már a második fázison is túl kell lépniük a hazai vállalkozásoknak. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője, Kerekes Gábor segít áttekinteni az eddigieket és ami hátra van még a teendőkből.

2024. október 15. 11:42

Komoly átrendeződés alatt a gyógyszeripar és az egészségügyi ágazat

A gyógyszeripari és az ún. medtech, azaz orvostechnológiai szektor globális szinten nemcsak az inflációval, az emelkedő kamatlábakkal és a lassabb gazdasági növekedéssel küzdött tavaly, de alaposan átszabják az ágazatot az olyan forradalmi technológiák, mint a generatív mesterséges intelligencia, a geopolitikai környezet és a szabályozási változások – derül ki a Deloitte gyógyszeripar és egészségügyi szektor kilátásaival foglalkozó globális kitekintéséből.

2024. október 15. 09:57

Magyarországon is bemutatkozik a Vivo

A zászlóshajójának számító X200-as sorozat bemutatója után nem sokkal, 2024 októberének végén Magyarországra is megérkezik a Vivo mobilgyártó, és elindítja a hivatalos forgalmazást.

2024. október 14. 20:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Egy év alatt 45 milliárd forintot loptak el tőlünk a digitális bűnözők

2024. október 15. 16:51

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24