A Telekom bemutatja a „MagentaFilm” Magyar Mobilvideó Fesztivált
Idén MagentaFilm Fesztivál néven rendezik meg a tavaly indult, és Prof. Karl Bardosh, a mobilfilmgyártás úttörőjének nevéhez köthető Magyar Telefonfilmes Fesztivált. A nemzetközi szinten elismert rendezvény a globális helyzethez igazodva az online térben kerül megrendezésre, azonban ez nem vesz el a verseny élményéből. Épp ellenkezőleg: a Magyar Telekom főtámogatóként gondoskodik a digitális lehetőségek teljeskörű kihasználásáról.
Nagyjátékfilmek, reklámok is készültek már mobilkamerával, de vajon itthon hogyan használjuk ki a digitális eszközeink nyújtotta lehetőségeket? Erre a kérdésre keresi a választ Prof. Karl Bardosh filmrendező és egyetemi tanár is, aki tavaly első ízben rendezte meg itthon a Magyar Telefonfilmes Fesztivált, amelynek nemcsak ötletgazdája volt, de zsűrielnöke és szószólója is. Százados Ábel ennek a versenynek a befutójaként jutott ki tavaly Cannes-ba, és ott különdíjat kapott a zsűritől, mint a legfiatalabb filmkészítő http://globalshortfilmawards.com/mobile-cinema-2019/. A versenyen résztvevőket Bardosh professzor fél évszázadnyi tapasztalatával mentorálja, megnyitva előttük a nemzetközi lehetőségek tárházát.
Ahogy a legtöbb művészeti ág, úgy a film is a mondanivalójától válhat igazán sikeressé: jelenleg egy olyan globális történetnek vagyunk nemcsak szemlélői, hanem átélői is, amely egyikünket sem hagy érintetlenül. A koronavírus helyzet életünkre gyakorolt hatása ezért az idei MagentaFilm Fesztivál kiemelt témája: „Életünk a négy fal között – a koronavírus-helyzet egyéni szemszögből”
Hogy a kreatív digitális megoldásokra felhívja a figyelmet, idén a Telekom főtámogatóként csatlakozik a Fesztiválhoz, mely korosztálytól függetlenül lehetőséget és inspirációt ad arra, hogy az okostelefon tulajdonosok megmutassák, mennyi mindenre képesek az eszközükkel. A Telekom mobiltelefonos filmkészítésről szóló, ismeretterjesztő mentor live-ra is készül az esemény Facebook oldalán, mindenekelőtt Karl Bardosh professzorral, emellett Deák Kristóf Oscar-díjas rendezővel és Regős Ábel rendezővel.
Az elismert filmesekből álló szakmai zsűri - melynek elnöke Prof. Bardosh és társelnöke Kovács András Péter, a Telekom marketingkommunikációs vezetője - által kiválasztott 10 legjobb filmet bemutatják a New York-i Egyetem telefonfilmes seregszemléjén, valamint ezen filmek nevezésre kerülnek a Cannes-i filmfesztiválhoz kapcsolódó Marche du Film fesztiválon. A 10 legjobb film közül az arra érdemesnek alkotónak a zsűri odaítél egy tárgyi díjat is, ami egy DJI Osmo képstabilizátor.
A Telekom a tartalmi hozzájárulás mellett komoly lehetőséggel is megjutalmazza legtehetségesebb alkotók egyikét: az arra érdemes alkotóval egy maximum bruttó 1 000 000Ft értékű szerződést köt a vállalat, melynek révén a kiválasztott pályamű bekerülhet a Telekom reklámszpotjába, így országos ismeretséget szerezve. Emellett pedig a MagentaKraft nevű platformján keresztül bruttó 350, 180 és 60 ezer forintos különdíjakkal is jutalmazza a Telekom azokat a pályázókat, akik filmjükben a digitalizáció adta megoldásokat keresik, illetve bemutatják a digitális összefogás erejét a jelenlegi kényszerű izoláció közepette.
Hogyan birkózunk meg a bezártsággal, hogyan változtatja meg mindennapjainkat a járványhelyzet? Ezekre a kérdésekre is várja a választ a rangos szakmai zsűri 2020. május 15-ig, max. 3 perces, mobillal rögzített alkotások formájában. Hogy a leadott pályamű dokumentumfilm, rövidjátékfilm, zene klip vagy animációs film, csak az alkotón múlik. Az elkészült rövidfilmeket WeTransfer, vagy Google Drive linkekként várja a Fesztivál zsűrije a palyazat@magentafilmfeszt.com címen. A versenyből automatikusan kizárásra kerülnek a pornográf, politikai és vallási témájú alkotások, az elkészítéskor pedig kérjük az alkotókat, hogy a szociális távolságtartás érdemében legalább 1.5-2 méter távolságra legyenek egymástól azok, akik a forgatáson részt vesznek, illetve a szervezők javasolják, hogy a film készítése során is lehetőség szerint mindenki maradjon saját otthonában.
A részletes pályázati kiírás és információk a fesztivál állandóan frissülő Facebook oldalán olvashatók.
Kapcsolódó cikkek
- VOLT: megarobot épül a használt mobilokból
- Elindult az új iPhone SE előrendelése a Vodafone-nál
- A Telekomnál április 24-től elérhető az új iPhone SE
- Az Apple Watch Series 5 megvásárolható a Telekom webshopjában
- A Vodafone Magyarország köszönti a Magyar Telekomot az 5G klubban
- A koronavírus 4 napon át életben maradhat a mobiltelefonokon
- Sokszínű alkotói lehetőségek a Galaxy S10 és Galaxy Note10 új funkcióival
- A Telekom elindítja kereskedelmi 5G szolgáltatását
- Piacvezető a Telekom az online mobiltelefon- és tablet értékesítésben
- A Magyar Telekom hamarosan elindítja kereskedelmi 5G szolgáltatását
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyarországon is bemutatkozik a Vivo
A zászlóshajójának számító X200-as sorozat bemutatója után nem sokkal, 2024 októberének végén Magyarországra is megérkezik a Vivo mobilgyártó, és elindítja a hivatalos forgalmazást.
Nemes cél érdekében állt össze a Mentőalapítvánnyal a magyar mémlegenda
Közös edukációs kampányt indított az Országos Mentőszolgálat Alapítvány és Arató András, vagyis Hide the Pain Harold. A világszerte ismert magyar mémlegenda a tőle megszokott humorral ötvözve ismert slágerekre mutatja meg az újraélesztés helyes módját. A cél, hogy felhívják a figyelmet a laikus újraélesztés fontosságára, hirtelen szívhalál esetén az első 3-4 perc ugyanis létfontosságú, és a másodpercenkénti két mellkasnyomás életet is menthet.
Skarlátvörös színben emelkedik ki a mezőnyből a Sony okostelefonja
A Sony örömmel jelenti be, hogy zászlóshajó okostelefonja mostantól már „skarlátvörös” színben, a vörös új, lenyűgöző árnyalatában is elérhető. Az új „skarlátvörös” Xperia 1 VI rendelkezik az összes olyan forradalmi technológiával, amelyek a teljes jelenlegi színpalettában páratlan felhasználói élményt nyújtanak, míg elegáns kialakítását még inkább kiemeli és tökéletesíti a szemet gyönyörködtető skarlátvörös színű, előkelő matt felület.
Bemutatták az első ultraalacsony bemeneti késleltetésű Bluetooth-technológiát
Az LG Electronics (LG) a Razerrel és a MediaTekkel együttműködve bemutatta a világ első Bluetooth-technológiával működő ultraalacsony bemeneti késleltetéssel rendelkező (Bluetooth Ultra-Low Latency, BT ULL) játékkontrollerét. A 2024-es LG webOS Summit keretében megtartott eseményen a forradalmi 1 milliszekundumos input lag technológiát egy LG webOS okostelevízió és egy Razer Bluetooth játékvezérlő segítségével prezentálták.
A Samsung a Musée d'Orsay-val együttműködve bemutatja a The Frame TV-ken elérhető exkluzív kollekcióját
A Samsung és a Musée d'Orsay egyedülálló együttműködésének köszönhetően a The Frame TV felhasználók a párizsi múzeum 25 remekművét jeleníthetik meg otthonukban.