MKB VideóBANK: digitális tanácsadás már vállalati ügyfelek számára is
A kormányzati programok még hatékonyabb támogatásának érdekében az MKB VideóBANK szolgáltatás már nemcsak lakossági, hanem vállalati ügyfelek számára is elérhető. Az MKB vállalati bankárai személyesen, a legmodernebb digitális technológia eszközeivel – a jelenlegi egészségügyi helyzetnek megfelelve: a személyes érintkezés mellőzésével – állnak az ügyfelek rendelkezésére.
Az MKB VideóBANK a pénzintézet digitális fejlesztési programjának tervezett lépése volt, azonnali bevezetését a pandémiahelyzet indokolta. A lakossági ügyfelek április 7-e óta – jelentős érdeklődést tanúsítva – használják a szolgáltatást, amelyet a mai naptól vállalati ügyfelek is igénybe vehetnek. Az MKB tanácsadói élő beszélgetés során pontosítják a hiteligényt, adnak tájékoztatást a lehetséges konstrukciókról és az államilag támogatott hitellehetőségekről. A gyors, előzetes hitelképesség-vizsgálatot követően az érdeklődők el is indíthatják igénylésüket.
Az MKB Banknál hétfő óta elérhető NHP Hajrá konstrukció 1500 milliárd forint keretösszegében kis- és középvállalatok számára, akár 20 éves futamidővel, 1 millió forinttól indulva, legfeljebb 20 milliárd forint összegben kínál – rendkívül kedvező forrás mellett – különböző hitelkonstrukciókat, melyek elindítása az MKB VideóBANKon keresztül is lehetséges.
Az MKB VideóBANK használatával a hitelezési folyamat gyorsabb, kényelmesebb, tovább csökkenthető általa a fiókokban történő személyes ügyintézés.
Az MKB VideóBANK munkanapokon 8:00 és 16:30 között érhető el, használható mobileszközökön (Android és iOS), valamint asztali gépeken és laptopokon Google Chrome, Mozilla Firefox, Microsoft Edge és Apple Safari böngészőkben.
Pereczes János, Digitális Üzletfejlesztési ügyvezető igazgató, MKB Bank Nyrt.: "Már az MKB VideóBANK indulásakor is jeleztük, hogy további szolgáltatások bevezetésére készülünk és ma fontos mérföldkőhöz érkeztünk a vállalati hiteltanácsadás elindításával. A jelenlegi krízishelyzetben kritikus, hogy a kis- és középvállalatok minél gyorsabban és minél kevesebb személyes kontaktus nélkül juthassanak forráshoz a digitalizáció segítségével. A finanszírozási konstrukcióink iránt érdeklődő vállalatok mától otthonról érdeklődhetnek, kaphatnak személyes tanácsadást és indulhatnak el a forrásszerzés útján."
Kapcsolódó cikkek
- Koronavírus: hasonló digitalizációs problémákkal küzdenek a magyar és az amerikai cégek
- Harminc százalékkal gyorsíthatja a gyártási folyamatokat egy magyar-osztrák konzorcium fejlesztése
- Újabb fontos digitális innováció az MKB-nál
- Ingyenesen elérhető Home Office chatbottal segíti a hazai cégeket a ChatBoss Team
- NAK TechLab – Az innovatív megoldások keresése nem állhat meg!
- Rekordidő alatt vezette be digitális ügyfélhívó rendszerét az MKB Bank
- A Volkswagen a Siemens támogatásával fejleszti elektromos autóinak digitalizált gyártását
- Egymilliárd forintot adományoz az MKB Bank a koronavírus elleni harchoz
- Már a biztosítók is nekünk kedveznek
- Az első digitális egészségügyi konferencia tanulságai
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Szintet léphet a CO2-kibocsátás csökkentése a Schneider Electric új megoldásával
Új szintre emelhetik a vállalatok a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében tett erőfeszítéseiket a Schneider Electric új megoldása, a Zeigo Activate Lite segítségével. A szoftver lehetőséget teremt a felhasználók számára a dekarbonizációs célok pontos meghatározására, a kibocsátásuk kiszámítására, valamint arra, hogy kapcsolatba léphessenek olyan szolgáltatókkal, amelyek támogathatják őket mind a megújuló energia használatával, mind a hatékonysággal kapcsolatos céljaik megvalósításában.
Kezdődik az év végi roham a mérlegképes könyvelők számára
A Kulcs-Soft által működtetett Kulcs-Akadémia három éve biztosítja a kreditpontos képzés lehetőségét, a digitalizáció jegyében online és személyes formában is.
Közösen telepít e-kamion töltőállomásokat a Siemens és az OMV
Az e-buszok és e-haszongépjárművek száma évek óta dinamikusan nő, a személyautó-állomány mellett a fuvarozásban, illetve az áruszállításban is egyre inkább teret nyer az elektrifikáció. A busz- és logisztikai flották üzemeltetői ezért egyre inkább keresik megfelelő töltési megoldásokat.
Küzdelem a csalások ellen: ma már nem elég, ha automatikusan ellenőrizzük az összes tranzakciót
A hagyományos tranzakciómonitorozáson túl egyre nagyobb szerepet kap a hatékonyabb, kockázatelemzés a pénzügyi bűncselekmények elleni harcban. Már nem elég automatikusan ellenőrizni a tranzakciókat és kiszűrni a gyanúsakat; szükség van az ügyfél várható és tényleges tevékenységének vizsgálatára, amelyhez a siker érdekében különböző kockázati mutatók kombinációját kell alkalmazni.