Két pont között nem mindig az egyenes a legrövidebb – avagy miért „kerülnek” a repülőgépek?

forrás: Prím Online, 2020. június 29. 13:18

Ha valaki kétdimenziós térképen vizsgálja egy repülőgép útvonalát, csodálkozva tapasztalhatja, hogy az sokszor nem egyenesen halad, ehelyett egy kifliformán görbülő utat ír le. Máskor pedig ugyanaz a járat akár egy teljesen más útvonalon is közlekedhet, mint korábban. Mi ennek az oka? Kerülőutat tesz ilyenkor? A válasz roppantul egyszerű, de egyben bonyolult is: a térgeometriában nem az egyenes a legrövidebb út, a repülésben pedig a szélviszonyok is sokat számítanak.

A repülős fórumok látogatói körében, illetve a közösségi médiában időről időre felvetődik az a téma, hogy ha kétdimenziós térképen – például a FlightRadar24 honlapján – követjük a hosszabb távokon közlekedő légi járatok útját, gyakran úgy tűnik, mintha kerülnének, tehát egy félkörnek látott pályán közlekednek. A valóságban azonban ez a kerülőnek hitt távolság nemhogy hosszabb, hanem épp a legrövidebb útvonal – a légiforgalmi irányításban ezt a Nagy Görbe elméletének nevezik. Sík felületen közlekedve egyértelműen a két pont közti egyenes lenne az optimális, legrövidebb út. Más azonban a helyzet a repülésnél, hiszen a gépek egy gömbfelület mentén – ez lenne a Föld – repülnek. Az ortodroma a gömb geometriájában a legrövidebb távolságot jelenti két pont között, és a kétdimenziós vetületen ez valóban „görbének” néz ki.

 

Mindezt egy egyszerű földgömb, egy azzal méretarányos síktérkép és egy cérnadarab segítségével könnyen ellenőrizhetjük. Cérnánkat először a földgömb két tetszőleges földrajzi pontja között feszítsük ki, majd a cérnavégeket helyezzük a síktérképen jelölt ugyanazon két pontra. Ugye, hogy ott lesz az a görbület?!

 

Egy Los Angeles és Frankfurt között közlekedő cargo járat által megtett út a FlightRadar24-en

 

Annak jelentősége, hogy a járatok az ortodromán repülnek ahelyett, hogy a két dimenzióban egyenesnek látszó utat követnék, annál nagyobb, minél hosszabb útról van szó. Egy Európán belüli repülés esetében ez nem, vagy csak kevésbé fontos, de például a Budapest–Dubai útvonalon, illetve egy más tengerentúli reláción az előny már jelentőssé válik.

 

Az ortodroma mellett a repülőgépek útvonalát a jet stream, azaz a futóáramlás is befolyásolja. Ez a kifejezés olyan nagy sebességű, vízszintes áramlási zónákat jelöl, amelyek az óceán feletti repülés során nyugatról keletre tartanak. Az Európából Észak-Amerikába tartó járatok például szembe repülnek ezzel a széllel, aminek hatására növekszik a repülőgépek fogyasztása, illetve a repülés időtartama is.

 

Az Amerikából Európába tartó járatok azonban a szelet „meglovagolva” akár több órás késést is képesek behozni.

 

Manapság – sok egyéb tényező mellett – a jet streamet és az ortodromát is figyelembe véve úgynevezett Computer Fly Planning rendszerek tervezik meg a legmegfelelőbb útvonalat a repülőgépek számára. Ezek képesek kiszámolni például, hogy ha az ortodromától 100 mérfölddel délebbre repül egy gép, akkor a legrövidebb útról ugyan letér, a légáramlási viszonyok kedvezőbb alakulása miatt azonban mégis gazdaságosabban közlekedhet.

 

A magyar légiforgalmi irányítók is nap mint nap találkoznak ezzel a jelenséggel, például amikor a Közel-Keletről Észak-Amerikába tartó járatok útvonalát vizsgálják. Van, amikor ezek a gépek Magyarország keleti csücskén átrepülve, máskor Románia felől érkezve Szlovákia felé folytatják útjukat, olykor pedig Ausztria felé hagyják el a légterünket. Így gyakran előfordul például az is, hogy a Doha–Atlanta járat két egymást követő napon teljesen más útvonalon repül. Ezek a változások természetesen a legkisebb mértékben sincsenek hatással arra, hogy a HungaroControl irányítói a tőlük elvárt profizmussal és a repülésbiztonság maximális biztosításával lássák el feladataikat.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09