Szórakoztatóközpont vagy közösségépítő berendezési tárgy?

forrás: Prím Online, 2020. július 24. 18:23

Az elmúlt hónapokban a televízió hangsúlyos szerepet játszott számos háztartás életében. A felhasználók több időt töltöttek közösen a képernyők előtt, és a választáskor is fontosabb volt, hogy a családban mindenkinek megfeleljen egy-egy tévéműsor*. A Samsung a legfrissebb kutatásában arra volt kíváncsi, milyen új közönségszokások alakultak ki Magyarországon, a karantén idején, valamint a televíziók megváltozott szerepét is vizsgálta.

A vállalat a felmérésben arra kereste a választ, hogy a tudatos televízióválasztás- és használat, hogyan járulhat hozzá a fizikai- és mentális egészség megőrzéséhez. A 2020 tavaszán végzett reprezentatív kutatás a magyar felhasználók szokásait és a televíziózás közösségépítő hatását is vizsgálta, az eredmények pedig azt mutatják, hogy a TV készülékek egyre inkább a mindennapi élet számos területén alkalmazható központtá válnak. 

 

 

 

Sokoldalú megoldás, nem csak szükséghelyzetben

Számos magyar otthonban található okostévé, amely az adatok szerint fontosabb szerepet kapott a karanténidőszakban, amikor jellemzően az egész család együtt töltötte otthon a napjait. A háztartások tagjai többféle különböző feladatra is használhatták a televíziót, a válaszadók között voltak, akik tanulásra, munkára, a rokonokkal és barátokkal való kapcsolattartásra vagy éppen az otthoni sportolás kiegészítőjeként gondoltak az eszközre. A legtöbbeknek természetesen a kikapcsolódás egyik fontos formája volt a tévézés, a hazai válaszadók több mint fele pedig a napi tájékozódásban is támaszkodott rá.

 

A kijárási korlátozások alatt a fővárosiak használták leginkább kreatívan a televíziókat, itt közel 25 százalék sportolt vagy tanult otthon a képernyők előtt, míg a községekben élők összesen 10 százaléka használta sporthoz a tévéjét. A képernyőidő otthoni megosztását mutatja, hogy a sport- és fitnesz funkciókat a nők használták nagyobb arányban, összesen 14 százalékban, míg a férfiak inkább a munkára koncentráltak. A megérdemelt pihenőidőt az adatok alapján már közösen tölti a két nem, nagyon hasonló arányban a szórakoztató és hírműsorok előtt.

 

A televízió a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára tartozik legkevésbé a hírforrások közé (mindössze 45%), ezzel szemben szinte mindegyikük (81%) nézi kikapcsolódásképpen. Az alacsonyabb végzettségűek jobban bíznak a tévéhíradókban (átlagosan 52%) és ezzel párhuzamosan csak 63 százalékuk tévézett, amikor lazításra került a sor. A kutatás alapján kiemelkedik még a 60 évnél idősebb korosztály elkötelezettsége a televíziós hírek mellett, 65 százalékuk ebben a formában követte a napi történéseket, míg a fiatalabbaknál ez az arány 20 százalékponttal alacsonyabb, ők azonban sokoldalúbban használták a készülékeket. 

 

 

 

Együtt minden jobb

A TV képernyője nem csak az egyéni szórakozás vagy a munka szempontjából elengedhetetlen része a háztartásoknak, de a társas kapcsolatokra is hatása van. Az utóbbi időben kevesebb lehetőség adódott rá, de a magyarok így is szívesen tévéznek közösen. Ez Budapesten és a vidéki településeken egyaránt jellemző, főleg közös filmezés és sorozatnézés formájában. A férfiak esetében ez kimondottan filmeket jelent, hiszen 40 százalékuk fogyaszt ilyen jellegű tartalmat barátaival vagy családtagjaival közösen, ezen kívül egynegyedük jár össze ismerőseivel játszani vagy sporteseményeket nézni. Ezzel szemben a nők esetében a tévé nagyon gyakran csak „háttérzajként” része a találkozóknak, egyharmaduk említette, hogy a látogatásának más volt az apropója. A magyarok szívesen néznek közösen TV-sorozatokat, az ilyen jellegű tartalmak rajongói jellemzően a 60 év felettiek itthon, akiknek kétharmada jár át a barátaihoz vagy a családjához kifejezetten a kedvenc szériája legújabb része miatt. 

 

Az embereket legkevésbé a showműsorok hozzák össze, ezeket kevesebb mint a válaszadók 10 százaléka nézte valakivel együtt, a filmek ellenben minden korosztályt hasonlóan megmozgatnak, átlagosan a válaszadók harmada jött össze szeretteivel, hogy megnézzenek egy-egy alkotást. A tévé mellett együtt töltött időnek természetesen hatása lehet a felhasználók kapcsolatára is. Ezt a magyarok közel egy negyede tartja pozitívnak, és gondolja úgy, hogy az okostelevíziók jó hatással vannak az személyes kapcsolatokra. 

 

„Egyre inkább tapasztaljuk, hogy a magyar felhasználók is kezdik felfedezni az okostévékben rejlő lehetőségeket. A megfelelő alkalmazásokkal ezek a készülékek az élet rengeteg területén adhatnak hozzá egy kis pluszt a mindennapokhoz – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – A karanténidőszakban sokan dolgoztak vagy éppen tanultak a televíziójuk előtt, reméljük, hogy ezek mellett most már visszatérhetnek a közös sorozat- és filmmaratonok is, amelyek a kutatásunk alapján igazán összekötik az embereket a képernyő előtt.”

 

 

________________

*  Az Ipsos felmérése alapján

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fej- és fülhallgatók, hallókészülékek és alvássegítők: Anker újdonságok az IFA-n

Az Anker Innovations audio- és videóüzletága, az Anker Soundcore a németországi Berlinben megrendezett IFA 2026 kiállításon mutatta be legújabb termékeit. Az újdonságok között több olyan modell is szerepel, amely elnyerte az IFA Innovation Award 2026 díjat.

2026. szeptember 8. 20:11

Dupla kategóriagyőzelem és az IFA legnagyobb elismerése: tarolt az LG

Az LG Electronics (LG) nyerte el a második alkalommal megrendezett IFA Innovation Awards legmagasabb rangú elismerését, az „IFA 2026 legjobb márkája” („Best Brand of IFA 2026”) címet. A rangos nemzetközi technológiai díjjal a vállalat tovább erősítette pozícióját a világ vezető innovátorai között, miközben új mércét állított fel a technológia, a formatervezés és a piaci hatás területén.

2026. szeptember 8. 18:43

Magyar fejlesztés, nemzetközi elismerés: a Xeropan bekerült a Learning Cabinetbe

A magyar fejlesztésű Xeropan nyelvtanuló alkalmazás – pedagógiai eredményessége, biztonságos működése és széles körű alkalmazhatósága alapján, független nemzetközi szakmai értékelést követően – bekerült a Learning Cabinet nemzetközi szakértői platformjára.

2026. szeptember 8. 16:59

Egyre okosabb otthonok, személyre szabottabb mindennapok: ezt vitte az LG az IFA-ra

Az LG Electronics (LG) az idei berlini IFA 2026 kiállításon mutatja be kibővített AI Home ökoszisztémáját, amely a mesterséges intelligencia segítségével a készülékeket, az otthoni tereket és a különböző szolgáltatásokat egyetlen, összekapcsolt rendszerbe integrálja. Az „Innováció rád hangolva” („Innovation in tune with you”) tematika jegyében a vállalat azt szemlélteti, hogyan képesek az AI-alapú technológiák alkalmazkodni a felhasználók életviteléhez, miközben kényelmesebbé, személyre szabottabbá és energiahatékonyabbá teszik a mindennapokat.

2026. szeptember 8. 15:12

Ennyi fotót még sosem készítettünk – az AI segít kihozni belőlük a legtöbbet

Soha nem készítettünk még ennyi fotót, a rendszerezésükre és utómunkájukra azonban sokszor alig jut idő. A Photo Tutorial adatai szerint 2026-ban világszerte mintegy 1,95 billió fotó készülhet, ami naponta körülbelül 5,3 milliárd képet jelent. Ezek 94 százaléka okostelefonnal készül.

2026. szeptember 8. 13:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyed évszázad után szintet lép „Az Év Honlapja”

2026. szeptember 8. 09:50

A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját

2026. szeptember 2. 09:21

A MI‑ügynökök már nem csak segítenek, hanem támadnak is

2026. szeptember 1. 13:23

Hogyan dolgozunk majd az AI-jal? Budapesten mutatják meg a techvilág nagyágyúi

2026. augusztus 25. 18:26