Lízing – a költséghatékony megoldás robotok telepítésére
A jelenlegi gazdasági helyzetben a vállalatoknak nagy figyelmet kell fordítaniuk folyamataik hatékonyságára. A belső logisztika és a szállítási folyamatok automatizálása – melynek egyik leginnovatívabb megoldása az autonóm mobil robotok (AMR-ek) alkalmazása – döntő hatással lehet egy vállalat sikerére.
A robotizálásra és az új technológiák, mint például az autonóm mobil robotok (AMR-ek) telepítésére sokan komoly befektetésként tekintenek, azonban mindezt lízing segítségével költséghatékony módon is meg lehet valósítani. Egyre több vállalat ismeri fel, hogy a belső logisztika automatizálása nem csak egy technológiai fejlesztés, hanem a versenyképesség fokozásának és a stratégiai előny megszerzésének egy fontos eszköze.
Kézzel fogható előnyök
Az autonóm mobil robotok telepítésével együtt jár a nagyobb hatékonyság és a megnövekedett biztonság, ami kimondottan igaz azokon a területeken, ahol az emberek és a robotok egymás közvetlen közelében dolgoznak. Továbbá azzal, hogy az AMR-ek elvégzik az anyagok és termékek, a gyárterület különböző állomásai között történő szállítását, az alkalmazottak ideje felszabadul, amit így értékesebb feladatokra fordíthatnak, például több tételnyi végterméket állíthatnak össze, vagy a minőségellenőrzésre koncentrálhatnak. Az AMR-ek gyors és egyszerű integrációja lehetővé teszi a hatékonyság szinte azonnali fellendítését. Emellett az alacsony kezdeti költségnek és a folyamatok gyors optimalizálásának köszönhetően rendkívül gyorsan meg is térül a befektetés.
A robotlízing már valósággá vált
A legújabb opció még alacsonyabbra helyezi az autonóm mobil robotokba való befektetés pénzügyi küszöbét és még nagyobb rugalmasságot nyújt a vállalatok számára. Ez az autonóm mobil robotok telepítésére szolgáló modell az olyan vállalkozások számára is elhozza az automatizációt, amelyek különben nem engedhetnék meg maguknak, hogy befektessenek ebbe a technológiába. A vásárlók csökkenthetik a robotok telepítésével járó kockázatokat, mivel ebben a felállásban a forgalmazók nem a robotot, hanem azok használatát és a nekik köszönhető eredményeket árusítják.
Az autonóm mobil robotok piacvezetője, a Mobile Industrual Robots (MiR) 2019-ben indította pénzügyi megoldását, a MiR Finance szolgáltatást. Lízingrendszerüknek köszönhetően a vállalatoknak nem kell megvásárolniuk a MiR robotokat, hanem mindössze óránkénti 3,58 euróért egyszerűen kibérelhetik azokat.
Egy általuk végzett piackutatás szerint, a négy iparágat (autóipar, elektronikai gyártás, 3PL és FMCG) képviselő válaszadók 88%-a szerint a befektetés megtérülése körüli aggodalmak lassítják az automatizálás elterjedését. A MiR költséghatékony mobil robotjai ezzel szemben gyors, gyakran kevesebb, mint egy éven belüli megtérülést kínálnak. Amennyiben egy vállalat szeretné azonnal megtéríteni a befektetését, illetve alacsony vagy akár nem létező kezdeti költségekkel szeretne AMR-eket üzembe helyezni, akkor itt a lehetőség, hogy a MiR Finance segítségével lízingeljen MiR robotokat.
Jesper Sonne Thimsen, a Mobile Industrial Robots Közép- és Kelet-európai régiójának értékesítési igazgatója
Kapcsolódó cikkek
- Hatalmas üvegtáblákat mozgat az ABB robotrendszere
- Új elnököt nevezett ki a dán robotipari éllovas
- Új LEGO MINDSTORMS Robot feltaláló készlet
- Optimalizált robotközlekedés
- Universal Robots - új kezelőfelület a gyorsabb integrálás érdekében
- Mi a különbség az AMR-ek és AGV-k között?
- Automatizált megoldások az egészségügyi szektorban
- Mobile Industrial Robots - Fejlődés a közép- és kelet-európai piacon
- Az autóipari vállalatok autonóm mobil robotokkal optimalizálják belső logisztikájukat
- Miért van szüksége az FMCG szektornak automatizált belső logisztikára?
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025 legfontosabb technológiai trendjei
2025-ben a technológia újabb evolúciós ugrás előtt áll, amely alapjaiban formálja át az iparágakat, a globális gazdaságot és mindennapi életünket. A mesterséges intelligencia (AI) egyre fejlettebbé válik, a kvantumszámítástechnika és az edge computing terjedése új lehetőségeket nyit meg, míg a felhasználói élményre fókuszáló technológiák, mint az AR és a VR, egyre nagyobb teret kapnak idén – ezeket a trendeket prognosztizálják a Kingston Technology és az általa megkérdezett technológiai szakértők. De mit jelent mindez a vállalatok és a fogyasztók számára?
Vezérigazgatók előrejelzései 2025-re
A globális gazdaság gyorsulását a magyarországi cégvezetők 70%-a várja, a hazai gazdasággal kapcsolatban 60% nyilatkozott optimistán, de a saját vállalata növekedésében csak 39% bízik.
Megszületett Anna, a társkeresőket segítő AI
A mesterséges intelligencia egyre inkább átalakítja mindennapi életünket. Az üzleti világban például hatékonyabbá teszi a fordítói munkát, a kommunikációt, sőt még a döntéshozatalt is. Egyre több helyen találkozunk vele, sokszor észrevétlenül, a háttérben végezve el a feladatokat.
A FoxPost és Packeta egyesülése új lehetőségeket hoz a csomagküldésben
A FoxPost 2025-ben országszerte ezer új helyszínen telepít csomagautomatákat, miközben folytatja a Packeta Hungary Kft.-vel való integrációját, amely várhatóan szeptemberre fejeződik be. A cég szakértői szerint az e-kereskedelem piaca idén ismét növekedési ütemet mutathat.