Taxispiac a járvány után

forrás: Prím Online, 2020. augusztus 31. 13:21

Négy évvel ezelőtt, 2016. augusztus 19. reggelén indult el Magyarországon az akkor még Taxify néven futó alkalmazás, és ezzel vette kezdetét a mai nevén Bolt magyarországi története. A 20 autóval induló Bolt flottája mára több mint ötvenszeresére bővült, és tavaly óta Budapest mellett Debrecenben is elérhető. 

Néhány érdekesség az elmúlt négy évből: 

  • A Bolt gépkocsik több mint 30 millió km utat tettek meg Magyarországon, ami akkora távolság, mintha 750-szer körbe autózták volna a Földet. 
  • A legtöbbet utazó felhasználó egy év alatt 295 alkalommal ült Bolt autóba.
  • A leghosszabb fuvar tavaly 305 km-re vitte el az utast. 

 

A koronavírus-járvány okozta korlátozások, a turizmus jelentős visszaesése, illetve a járvány utáni gazdasági recesszió komoly kihívások elé állította a Bolt személyszállítási szolgáltatását is. Tavasszal a forgalom töredékére, a járvány előtti szint kevesebb mint 30 százalékára esett vissza Magyarországon. Azóta a forgalom lassú növekedésnek indult, de még augusztusban sem tudott teljesen visszarendeződni az ilyenkor szokásos szintre. Ugyanakkor az utazóközönség jelentősen megváltozott: a külföldi utazók száma még mindig elhanyagolható, míg a magyarok érzékelhetően többet taxiznak.

 

 

Emellett a Bolt – melynek piaci értéke elérte az 1,7 milliárd eurót - globális szinten az innovatív, új szolgáltatásainak felgyorsított fejlesztésével és bevezetésével reagált a járvány okozta gazdasági kihívásokra és a megváltozott fogyasztói szokásokra. Idén nyáron Európa-szerte 40 városban vezette be mikromobilitási szolgáltatásait: roller- és kerékpármegosztással lépett piacra. Ezzel az utazásszervező és utazásmegosztó szolgáltatók között egyedüliként olyan platformot hozott létre, amelyben az utasszállító, roller- és kerékpármegosztó szolgáltatás egy és ugyanazon applikációval vehető igénybe. A Bolt hazánkban is folyamatosan elemzi a piaci igényeket, és ezek alapján készül az új szolgáltatások magyarországi bevezetésére is. 

 

A koronavírus-járvány idején számos városban, köztük Budapesten is bemutatkozott az ételkiszállító szolgáltatás, a Bolt Food. Ez nálunk kezdetben a taxisofőrökre alapozva működött, így biztosítva megélhetést a Bolt sofőrjeinek. A helyzet normalizálódásával, a személyszállítás felfutásával párhuzamosan egyre inkább a kerékpáros és motoros futárok toborzására tevődött át a hangsúly. A Bolt Food sikerrel debütált Magyarországon is, hiszen az applikáció letöltés az áprilisi induláskor nemzetközi összehasonlításban is kimagasló számokat produkált, azóta pedig megötszöröződött. 

 

 

A Bolt továbbra is szigorú biztonsági intézkedéseket alkalmaz: fokozott higiéniai feltételeknek kell megfelelnie mind az autóknak, mind a sofőröknek, melyeket folyamatosan ellenőriznek. A sofőröknek kötelező a maszk használata, az utasoknak javasolják a hátsó ülésen való utazást és maszk viselést. A Bolt Food futárok pedig érintkezésmentesen szállítják házhoz a rendelt ételeket.

 

A Bolt jelenleg Európa vezető utasszállítója, nemzetközi szinten több mint 30 ország több mint 100 városában van jelen. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hétszeres Business Superbrands díjas az ABB

2021. május 17. 16:40

Digitalizációs „bumm” a bankszektorban!

2021. május 4. 19:29

Óvakodjunk a COVID-19 vakcinával kapcsolatos csalásoktól és álhírektől

2021. április 19. 14:58

Új pályázatokat indít az EIT Digital

2021. április 8. 14:15