Szerethető játékok versenyeznek az Ország Játéka címért

forrás: Prím Online, 2020. október 23. 15:38

Hét kategóriában 50 játékot jelöltek a hazai gyártók és forgalmazók az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Ország Játéka versenyre, a kedvencekre november 6-ig lehet szavazni a www.orszagjateka.hu oldalon. 

A szervező JátékNet webáruház szerint a 2020-as mezőnyben felismerhetők a pandémia hatásai: tovább nőtt a közös családi programot kínáló korábban is kedvelt társasjátékok népszerűsége – a nevezett játékok 45 százaléka ebben a kategóriában indult. Ugyancsak előtérbe kerültek a feszültség levezetésére alkalmas beltéri játékok, illetve a beszűkült személyes érintkezés miatt fontosabb szerep juthat a szeretgethető plüssöknek és a gondozást igénylő interaktív házikedvenceknek. Az Ország Játéka minősítés megítéléséről a közönségszavazatok alapján egy hétfős szakmai zsűri dönt – a csomagolásokra is felkerülő minősítés évek óta fontos kiválasztási szempontja a tudatos játékvásárlóknak. A szavazás során értékes nyereményre jelölhető a kedvenc óvoda és bölcsőde is, és a szavazók között egyéni díjakat is kisorsolnak.

 

Az idei Ország Játéka versenyben a gyártók és forgalmazók összesen 50 játékok jelöltek, hét kategóriában: családi társasjáték, bébi játék, egyéb lány, egyéb fiú, építőjáték, társasjáték kicsiknek és készségfejlesztő. A nevezett társasjátékok száma kiemelkedik a többi közül, az összes jelölt játék 45 százaléka valamilyen társasjáték. A társasjátékok adta együttjátszás öröme vitathatatlan, és a mostani helyzetben különösen erős szerepe van a családok életében. A home office, és esetenként újra a digitális oktatásba kényszerülés miatt a család kénytelen a megszokottnál több időt tölteni otthon. Ilyen helyzetben természetesen fokozódik a gyermekben az új ingereket nyújtó játékok iránti igény is, és nem mindegy, milyen játékkal játszik.

 

 

A szakmai zsűri (gyermekpszichológus, pedagógus, védőnő, játékfejlesztő, lapkiadó, média képviselő, influenszer) szempontrendszere komoly mélységekben vizsgálja és értékeli a nevezett játékokat. Figyelembe veszik a készségfejlesztés mértékét, hogy hozzájárul-e a játék a gyermek mentális, érzelmi világának elmélyítéséhez, a szociális kapcsolat fejlesztéséhez, együttjátszásra alkalmas-e, milyen a kivitelezés minősége, mennyire kreatív és innovatív, illetve biztosít-e örömforrást. Ezen szempontok szerint választott játékok – a szervezők és a pályázók szerint is – rangos és értékes elismerés birtokosai lesznek, valamint ez a minőségi megkülönböztetés az ajándékvásárlás során segíthet a szülőknek a választásban.

 

Mindenféle játéknak lehet fontos szerepe a gyermek életében, még ha nem is kifejezetten készségfejlesztő játékról van szó. A felgyűlt feszültséget kijátszhatja magából pl. egy lufifejű bokszolóval, a leszűkült személyes érintkezés miatt fontosak lehetnek a becézgethető plüssök, vagy a gondozást igénylő interaktív házikedvencek, ahol pl. etetni, itatni, tisztán tartani kell egy játék állatot. 

 

„Az elmúlt időszak bizonytalanságai, a karantén bezártságának feszültsége felértékelte a közös játék feszültségoldó, közösségteremtő hatását és erejét. A családok számára a karanténban vagy a nyári szünetben együtt töltött idők nemcsak nehézségeket, de több közös, minőségi időtöltés lehetőségét hordozták magukban, és hordozzák a jövőben is. A közös játék ugyanis nemcsak segít oldani a feszültséget, hanem feltölti a gyerekeket, megélhető kapcsolódást nyújt a szülőkkel, testvérekkel, a lelki ellenállóképességet és a frusztrációtűrést növeli, illetve az alkalmazkodást is segíti. A játék élményfeldolgozás, a világ megismerése és a fejlődés legfontosabb terepe. Szánjunk időt a gyerekeinkkel közös játékra, engedjük meg magunknak is a saját feszültségeink oldását, beleereszkedést az élménybe.” – véli a zsűri tagjaként résztvevő Labancz Dániel gyermekpszichológus.

 

Bár idén elmarad a Játszónap – ahol az elmúlt években többek között a versenyre nevezett játékokat is ki lehetett próbálni –, helyette a versenyt indító JátékNet webáruház rajzversenyt indít a Facebookon óvodák számára. Minden óvoda egy rajzzal nevezhet, amin lerajzolják, hogy elképzelésük szerint, hogy néz ki a JátékNet raktára, és a legtöbb reakciót gyűjtő egy értékes ajándékcsomagot nyer.

 

Az Ország Játéka versenyen szavazni is érdemes, mert amellett, hogy a szavazók közül 100 db 2 000 Ft értékű kupont is sorsolnak, a verseny jótékony célokat is szolgál: a szavazat leadásakor megjelölhető, mely bölcsőde és óvoda nyerjen 50 000 Ft értékű ajándékcsomagot.

 

November 6-ig lehet szavazni a www.orszagjateka.hu oldalon, az eredményhirdetés november 10-én lesz.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fenntarthatóság és innováció egy autóban

Az OMODA az elektromobilitás és a fenntartható közlekedés iránti elköteleződését egy különleges modellel ünnepli: bemutatta az OMODA 5 EV Planet Earth limitált kiadását. A kiadás szimbolikus időpontban, a Föld Napján került bemutatásra, ezzel is hangsúlyozva az elektromos autók szerepét a bolygó megóvásában.

2025. április 27. 17:20

Magas munkavállalói aktivitás a magyar munkaerőpiacon

A Profession.hu 2025 első negyedéves jelentése szerint a magyar munkaerőpiacon továbbra is magas a munkavállalói aktivitás. Bár az álláshirdetések száma minimálisan, 0,97%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest, a jelentkezéseké ezzel szemben 4,8%-kal emelkedett. Ez azt jelzi, hogy a munkakeresők oldaláról továbbra is élénk az érdeklődés.

2025. április 27. 15:46

Erős évet zárt a ViVeTech

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett ViVeTech Nyrt. nettó árbevétele a 2024-es üzleti évben 24 százalékkal emelkedett, és megközelítette az 1,4 milliárd forintot, szemben a 2023-ban elért 1,1 milliárd forintos értékkel. A társaság adózott eredménye ezzel párhuzamosan 95 százalékkal, 66,2 millió forintról 128,8 millió forintra bővült – derül ki a vállalat frissen közzétett, a magyar számviteli szabályok szerint elkészített, nem konszolidált éves beszámolójából.

2025. április 27. 13:58

Jogellenes műsorok miatt marasztalták el az RTL-t

Az RTL két bírságot is kifogásolt a bíróságon, de mindkét esetben a Médiatanácsnak adott igazat az igazságszolgáltatás. Az egyik ügy a Reggeli című műsor 2023. október 25-i adásához, a másik a Sztárbox 2023. november 5-i adásához kapcsolódik.

2025. április 27. 12:09

Forradalmi technológiák egyetlen robotporszívóban

A legfrissebb robotporszívó-fejlesztések már nem csupán a szívóerőre vagy az akkumulátor teljesítményére koncentrálnak, hanem egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a készülékek könnyedén megbirkózzanak a lakásokban előforduló fizikai akadályokkal – például küszöbökkel vagy padlószint-váltásokkal. Egy újonnan bemutatott modell már technológiai választ is kínál erre: saját magát meg tudja emelni, és akár 6 centiméteres akadályokat is leküzd.

2025. április 27. 10:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12