Médiatanács: Összesen 440 millió forintot kaphatnak a televíziók és rádiók működési költségeikre
Összesen 440 millió forint támogatást nyerhetnek el 2021-ben a közösségi médiaszolgáltatók működési és üzemeltetési költségeikre – erről is döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. A testület elfogadott egy tanulmányt is a fiatalok rádiózási szokásairól, amiből kiderül, hogy a hetente rádiózók csupán tíz százaléka tartozik a 16-17 éves korosztályba. A grémium közzétette egy berettyóújfalui és egy székesfehérvári kisközösségi rádió pályázati tervezetét, és továbbított a Gazdasági Versenyhivatalnak egy bejelentést a fővárosban forgalmazható ingyenes újságokról.
660 ezer forintot nyerhet el egy televízió, 550 ezer forintot egy közösségi és 440 ezer forintot egy kisközösségi rádió
A testület elfogadta és honlapján még ma közzéteszi a közösségi médiaszolgáltatók folyamatos fenntartásához szükséges – működési és üzemeltetési – költségek támogatásáról szóló 2021-es pályázatot. A 440 milliós pályázati keretből havonta a televíziók 660 ezer forintot, a közösségi rádiók 550 ezer forintot, míg a kisközösségi rádiók 440 ezer forintot nyerhetnek el a négy fordulóban. Az első beadási határidő december 17-e 16 óra, a további fordulókra pedig jövő január-februárban, március-áprilisban és május-júniusban lehet nevezni.
Nem a rádiót, hanem az ott szóló zenét nem szeretik azok, akik nem rádióznak
Elfogadott egy új tanulmányt a fiatalok rádióhallgatási szokásairól a grémium, amely a 16 és 29 év közöttiek médiahasználati szokásait tárgyalja szocio-demográfiai adatok alapján. A dokumentumból kiderül, hogy a legalább hetente rádiót hallgatók csupán tíz százaléka 16-17 éves, míg 44 százaléka 25-29. A rádiót rendszeresen hallgatók 65 százaléka egyedülálló, és 51 százaléka úgynevezett „fióka”, aki szüleivel él. A 16-29 éves korcsoport 42 százaléka interneten, főleg okostelefonról (25 százalék) rádiózik, a legnépszerűbb adók pedig a Rádió 1, a Petőfi rádió és a Retro Rádió, ahol a mai slágerek (52 százalék) és a ’80-as, ’90-es évek sikerei (33 százalék) a leghallgatottabbak. A tanulmány rávilágít arra is, hogy azok nem hallgatnak rádiót, akik ott nem találják meg a zenei ízlésüknek megfelelő műfajokat, ami a streaming szolgáltatások előretörésétől független folyamat. A teljes dokumentum az NMHH honlapján lesz olvasható.
Nincs hatásköre a testületnek ingyenes napilapok közterületen történő terjesztési feltételeinek vizsgálatára
A testülethez érkezett egy beadvány a Fővárosi Önkormányzat azon rendeletével kapcsolatban, mely szerint közterületen csak olyan ingyenes sajtótermék terjeszthető, amelyben legalább négy oldalon keresztül a főváros által meghatározott tartalom szerepel. A bejelentő szerint mindez a médiaigazgatási szabályokat is sérti.
A Médiatanács megállapította, hogy a médiatörvény nem ad felhatalmazást a grémiumnak az önkormányzati rendeletek médiajogi szempontú vizsgálatára, a hatósági eljárás lefolytatására, ezért a bejelentést továbbította a hatáskörrel rendelkező Gazdasági Versenyhivatalnak.
További rádiós és médiafelügyeleti döntések
A Médiatanács e heti ülésén a szolgáltató kérelmére hozzájárult ahhoz, hogy a Karc FM Média Kft. a Gyöngyös 88,9 MHz frekvencián legkésőbb 2021. január 21-ig kezdje meg közösségi médiaszolgáltatását.
A testület elfogadta és honlapján pénteken véleményezésre közzéteszi a Berettyóújfalu és Székesfehérvár telephelyű kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek elvi használatára irányuló pályázati felhívásainak tervezetét.
A Film4 szolgáltatóját gyermekvédelmi szempontokat figyelembe véve 150 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezte a tanács, amiért a Vérfagyasztó felújítás című, 12 éven aluliaknak nem ajánlottként besorolt műsort nem megfelelő időpontban és korhatár-besorolással sugározta egy szeptemberi reggelen. A műsor az erőszak és szexualitás mértéke miatt kizárólag este 9 és hajnali 5 óra között kerülhetett volna adásba, 16-os korhatárjelzéssel.
A Mária Rádió Mór szolgáltatójára is 150 ezer forint bírságot rótt ki a grémium, amiért egy vizsgált augusztusi adáshéten kevesebb szöveget, valamint saját és a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsort tett közzé szerződéses vállalásaihoz képest. A tanács figyelmeztette az ATV Spirit szolgáltatóját, amiért vallási tartalmú műsort szakított meg reklámmal, tekintettel arra, hogy ezt a jogszabály nem teszi lehetővé.
A Médiatanács a jogi következmények kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.
Kapcsolódó cikkek
- Médiatanács: Jövőre 1,44 milliárd forintot nyerhetnek el a médiaszolgáltatók különböző támogatásokra
- Hamarosan lehet pályázni a Budapest 92,9 MHz frekvenciára
- Ötezer eurós bírságot kapott az RTL II a Showder Klub miatt
- Médiatanács: jó eséllyel pályázhat a Klubrádió a Budapest 92,9 MHz frekvencia pályázatán
- Magyar–román együttműködés a Mozi+ helytelen korhatárbesorolása miatt
- Hamarosan újra pályázható a budapesti 98,0 MHz körzeti rádiófrekvencia
- Újra pályázható lesz a Budapest 92,9 MHz frekvencia
- Közel 75 millió forintos támogatás rádiós műsorgyártásra
- Médiatanács: magyar–cseh együttműködés a Film Café és a Comedy Central médiafelügyeletében
- Túl a mélyponton a tévés reklámpiac
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Világ körüli 5G – Újabb 7 országban érhető el a One roaming szolgáltatása
A One Magyarország folyamatosan terjeszti ki az 5G roaming szolgáltatás elérhetőségét világszerte. 2024 júniusa óta újabb hét ország csatlakozott a szolgáltatáshoz, így az ügyfelek már Albániában, Kolumbiában, Egyiptomban, a Feröer-szigeteken, Gambiában, Lesothóban és Uruguayban is élvezhetik az 5G hálózat előnyeit – például a gyorsabb letöltési sebességet* és az alacsony késleltetést. Az újabb bővítéssel a One már 91 országban, 146 partnerhálózaton biztosítja az 5G roamingot.
Innováció a napfény erejével: Neumann Solar Team az ausztrál versenyen
A Neumann János Egyetem ismét nemzetközi figyelmet kelt egyedülálló technológiai újításával: hallgatók és oktatók közösen fejlesztették azt a napelemes járművet, amellyel részt vesznek a világ egyik legjelentősebb fenntarthatósági és mérnöki versenyén, az ausztrál Bridgestone World Solar Challenge-en.
Okosautópálya Budaörsnél: Itt épül a jövő közlekedése
Nemzetközi szinten is kiemelkedő fejlesztés valósult meg az M1–M7 autópálya közös szakaszán: a közelmúltban helyeztek üzembe egy olyan digitális rendszert, amely a forgalom valós idejű érzékelése és modellezése révén a jövő közlekedésének kulcseleme lehet. Az új infrastruktúra nem csupán az intelligens vezetéstámogató rendszerek bemutatóprojektjeként szolgál, hanem ideális környezetet biztosít az önvezető járművekhez kapcsolódó fejlesztések tesztelésére is.
Így hozd ki a legtöbbet a mobilodból a Szigeten
Akár első alkalommal mész, akár visszatérő Sziget-lakó vagy, a gyenge mobilnet és a merülő telefon pillanatok alatt elronthatja az élményt. Éppen ezért a Yettel – a Sziget hivatalos telekommunikációs partnere – összegyűjtötte azokat a helyzeteket, amikor különösen jól jön a gyors, stabil hálózat, és hozott pár tippet is, hogy még gondtalanabb legyen a bulizás. Ráadásul egy menő játékban most páros belépőt is nyerhetsz Európa egyik legnagyobb fesztiváljára!
A Schneider Electric ismét a világ legfenntarthatóbb vállalata
A TIME magazin és a Statista 2025-ben ismét a Schneider Electric-et nevezte meg a világ legfenntarthatóbb működésű vállalatának. A társaság immár második egymást követő évben végzett az 500 vállalatot felvonultató globális lista élén.