Csaknem ezer ipari robotot telepítettek Magyarországon
A koronavírus-járvány minden bizonnyal nagy hatással lesz a világgazdaságra, ennek jelei már most érezhetők, de a válság mértékét még mindig nem lehet teljes mértékben megbecsülni. Noha a tavaszi komoly hanyatlás után a gyártás volumene normalizálódni látszik (a JP Morgan globális összevont PMI* indexe alapján), a gyártóvállalatoknak alkalmazkodniuk kell az újonnan kialakult helyzethez. Az automatizálás pedig válasz lehet a fellépő kihívásokra.
Az ügyfelek elvárásait már a járvány előtt is kiemelten kezelték a termelő vállalatok, annak érdekében, hogy gyorsan és versenyképes áron gyárthassanak, majd szállíthassanak testre szabott termékeket. Számos vállalat a lokalizáció és regionalizáció stratégiáját választotta, hogy időben tudjon reagálni a helyi piacon jelentkező vásárlói igényekre, és, hogy a gyártáshoz szükséges idő lerövidítésével csökkentse az esetleges kockázatokat. Ennek eredményeképpen közülük sokan az automatizálás felé fordultak. (World Robotics 2020 Report)
Az IFR legújabb jelentése a világjárványra is kitér
A Nemzetközi Robotikai Szövetség 2020-as jelentése szerint a világjárvány okozta helyzet világosan felhívta a figyelmet a globális ellátási láncok hiányosságaira, ezért sok vállalat újra kell, hogy tervezze stratégiáját. Az automatizálás segíthet versenyelőnyt szerezni a vállalatoknak, ugyanakkor hatékonyan képes megelőzni a fertőző betegségek terjedését, és elkerülni a közvetlen emberi érintkezést, valamint a tömeges csoportosulásokat, jelentősen csökkentve ezzel a fertőzés kockázatát, és lehetővé téve a folyamatos gyártást ilyen, és ehhez hasonló kihívások idején is.
Még a járvány sem tudta megakadályozni a robotika technológiai fejlődésének gyors előrehaladását, amelyet a kapcsolódó technológiák (pl. felhőalapú számítástechnika, gépi látás) előrelépése tett lehetővé. A jelentés szerint többek közt az ember és a robot közötti együttműködés továbbra is fontos trend marad, valamint az EOAT és a gripper-technológia is fejlődik (lásd például a piacvezető OnRobot EOAT megoldásait, melyek teljes körű innovatív plug-and-produce megoldásokat kínálnak együttműködő alkalmazások számára). Így hát a gyártóvállalatok automatizálás esetén számos robotikai megoldás közül válogathatnak.
Ipari robot-értékesítések Magyarországon 2019-ben
A magyar gyártóvállalatok előtt is többfele automatizált megoldás lehetősége áll fenn. Olyan alkalmazások számára érhetők el ipari és együttműködő robotok, mint például az anyagmozgatás, az összeszerelés, vagy a hegesztés. A lehetőségek száma szinte végtelen. Magyarországon azonban – a 2020-as World Robotics Report szerint – a telepített ipari robotok száma sem a különböző iparágak kapcsán, sem az alkalmazások teljesítményét tekintve nem mutat komolyabb növekedést. Sőt, 2019-ben jóval kevesebb robotot helyeztek üzembe, mint 2017-ben. A tavalyi év során 926 ipari robotot telepítettek hazánkban, ami kis emelkedést jelent 2018-hoz képest. Az autóipar rendelkezik a legnagyobb érdekeltséggel, amelyet a fémipar, valamint a gumi- és műanyagipar követi.
Kínától a V4 országokig
A 2020-as World Robotics Report adatai azt mutatják, hogy Kína továbbra is tartja globális vezető pozícióját az automatizálás terén. 2019-ben 140 500 új robotot telepítettek Kínában, ami csaknem háromszor annyi, mint amennyit Japán, a világ második legnagyobb telepítője helyezett üzembe. De nem kell ilyen messze mennünk. A V4 országokból Csehország és Lengyelország is benne van a 15 legnagyobb piacban az ipari robotok éves telepítésének tekintetében (2019-ben 2600-2600 robotot helyeztek üzembe).
Szerencsére Magyarországon is vannak lehetőségek a robottechnológia telepítésére, mivel a kormány folyamatosan támogatja a kis- és közepes méretű vállalkozásokat az ipari fejlesztés területén.
“Az OnRobotnál abban hiszünk, hogy az ipar folyamatos fejlesztése együtt jár az automatizálási megoldások megvalósításával. A vállalkozások, méretüktől függetlenül, profitálhatnak a robotizáltabb megoldásokból, mivel velük globális versenyképességre tehetnek szert, és ennek köszönhetően megközelíthetik az automatizálás alkalmazásában jártas országokat is.” – mondta Vikram Kumar, az OnRobot EMEA régiójának general managere. A vállalat üdvözli a jelentést, és kiemeli, hogy ezek a trendek szorosan illeszkedek az OnRobot értékajánlatához.
_____________
* Az összevont beszerzési menedzser index(PMI) a feldolgozóipar és a szolgáltató szektor gazdasági állapotának mutatója. Az előző hónappal való összehasonlítás során az 50 feletti PMI növekedést jelent. Az 50 alatti PMI-érték visszaesést mutat, az 50 pedig nem jelez változást. (https://www.theglobaleconomy.com/rankings/pmi_composite/
Kapcsolódó cikkek
- Együttműködő robotok a bútoriparban és berendezésgyártásban
- Az automatizálás lehetőségei a tudomány és a kutatás területén
- Már lehet regisztrálni az OnRobot Expóra!
- Különleges igényű alkalmazások számára tervezett grippert az OnRobot
- Az automatizálás lehetőségei az élelmiszeriparban
- Automatizálás együttműködő alkalmazásokkal
- Szingapúrban az ABB robotjai gyorsítják a COVID-19 tesztek végrehajtását
- A termék útja egy okos gyárban
- Innovatív robottechnológiák használata: az olasz SMASH agrobot
- 3 ok, amiért az automatizálás kulcsfontosságú a COVID-19 megjelenése óta
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Valentin nap: ma másképp vallunk szerelmet, mint sok éve
A Valentin-nap, vagyis február 14-e, a szerelmesek ünnepe, ám mivel ilyenkor megnő az üzenetküldési kedv, az infokommunikációs szektor számára is kiemelkedő nap. De persze ez sem ismétlődik évről évre ugyanúgy, az elmúlt években jelentős változások figyelhetők meg az üzenetküldési szokásokban és a technológia használatában ezen a napon.
A hazai e-kereskedelmi piac kihívásai és lehetőségei 2024-ben
2024-ben a teljes magyar e-kereskedelmi piac a PwC Q1-Q3 közötti mérései és Q4-re vonatkozó előzetes adatai alapján 15%-os árbevétel-növekedés mellett 1920 milliárd forintos forgalmat érhetett el, melyből 17%-ot – mintegy 330 milliárdot – már az import kereskedelem generált. Az import 2024-ben egyértelműen a növekedés motorjává is vált, mivel a belföldi online kiskereskedelmi forgalom csupán 10%-ot tudott emelkedni.
Hangalapú bankolás – ahol az IT és a nyelvtudomány találkozik
Korunk digitális kihívásainak egyike az ügyfelek ügyintézésre fordított idejének rövidítése, úgy, hogy közben az ügyfélélmény javuljon, miközben az egész folyamat egyszerűsödik. Kate, a hangutasítással működő digitális pénzügyi asszisztens, is azon piacvezető fejlesztések közé tartozik, ami az ügyfelek mindennapi bankolását támogatja. A K&H Bank ezért a legmodernebb mesterséges intelligencia és szabályalapú technológiát ötvözi más egyéb tudományterületekkel, például a nyelvtudománnyal is. Az integrációt a bank saját, úgynevezett NLU (Natural Language Understanding) csapata támogatja, segítve Kate-et a természetes nyelv megértésében és feldolgozásában.