Kutatás: A fiatalok és a nők ötöde napi 7 óránál is többet használ mobilalkalmazásokat
A 18-24 év közöttiek ötöde naponta 7 óránál is többet használja kedvenc mobilalkalmazását – derült ki a Huawei Technologies megbízásából készített online felmérésből. A vállalat négyezer válaszadó mobil- és alkalmazáshasználati szokásait vizsgálta, eszerint a férfiak 22 százaléka heti rendszerességgel próbál ki új appokat, míg a nők sokkal több időt töltenek legkedveltebb alkalmazásaik használatával. Utóbbiak inkább a barátaikra hallgatnak, hogy melyik appot töltsék le, míg az urak cikkek és elemzések alapján döntenek erről.
A Huawei Technologies által készíttetett felmérés többek között azt vizsgálta, hogy a magyar felhasználók körében mennyire népszerűek a mobilra letölthető alkalmazások, melyek a kedvencek, valamint honnan és kinek az ajánlására szerzik be ezeket.
Az új alkalmazások iránti nyitottság inkább a férfiakra jellemző, 22 százalékuk heti rendszerességgel próbál ki appokat. A nők 15 százaléka mondhatja el ugyanezt magáról, azonban, alkalmazásválasztásukban sokkal impulzívabbak (15%), mint férfitársaik (9%), és főként a barátaik befolyásolnak. Ellenben mindkét nem havi rendszerességgel keresi fel az AppGallery-t, hogy megnézze az újonnan elérhető alkalmazásokat (férfiak: 41% - nők: 39%).
Az idősebb generáció jóval megfontoltabb, ha alkalmazások letöltéséről van szó. Tíz százalékuk alaposan utána jár, cikkeket és véleményeket elolvasva választja ki, mit tölt le a telefonjára. A 18–24 éves korosztály tagjainak ugyanakkor mindössze 2,7, a 25–44 korosztály képviselőinek pedig 4,41%-a tesz így. A megkérdezettek legnagyobb része inkább impulzív, ha egy új app letöltéséről van szó.
Vannak, akik napi 7 órát töltenek kedvenc appjaikkal
A felmérés szerint a válaszadók mintegy 70 százaléka átlagosan napi 4 órát használja a telefonjára letöltött appokat, de az életkor jelentősen befolyásolja, hogy mennyi időt töltünk mobilalkalmazásokkal. A legaktívabbak a 18-24 évesek, 18 százalékuk több mint 7 órát naponta; a legkevesebbet pedig a 45-54 éves korosztály. 31 százalékuk kevesebb, mint 2 órát tölt kedvenc alkalmazásaival naponta.
A nemek szerinti eloszlást vizsgálva kiderül, hogy a nők az aktívabb app-felhasználók: 16 százalékuk naponta több mint 7 órát tölt alkalmazásokkal, szemben a férfiakkal, akiknek mindössze 11 százalékuk használja ennyi ideig kedvenc appjait.
A lakosságot nézve a főváros lakói a legaktívabbak: a budapestiek közel harmada (32%) használja 5 óránál többet a telefonját.
A felfedezés izgalma
A válaszadók több mint fele, 54,8 százaléka vallja magát felfedezőnek, vagyis olyannak, aki kifejezetten keresi és ki is próbálja a legújabb alkalmazásokat. 21 százalékuk az alkalmazás jellege és tartalma alapján választ, 18 százalékuk tölt le barátai ajánlására appot, míg a felhasználók mintegy 5%-a választ alkalmazást valamilyen promóció vagy hirdetés miatt. Ez utóbbi a legkevésbé 18–24 évesek körében (3%) jellemző.
Egy-egy új app letöltésénél a barátok ajánlásai nagyobb hatással vannak a nőkre (30%), mint a férfiakra (23%). Utóbbiak inkább cikkek és elemzések elolvasása alapján töltenek le alkalmazásokat (46%), míg a nők appválasztását elsősorban az online hirdetések (45%) befolyásolják.
Képben vannak az AppGallery-vel
Az online felmérésből kiderült, hogy a megkérdezett felhasználók 77 százaléka tudja, hogy a Huawei önálló alkalmazásáruházat indított AppGallery néven. A Huawei saját mobil alkalmazásboltja, az AppGallery ismertsége a 18–24 év közötti felhasználók körében a legmagasabb (92,6%). A többi korosztály közel háromnegyede tudja pontosan, mi az AppGallery. A tudatos felhasználók 77 százaléka használja rendszeresen, közel 10 százalékuk pedig mindenképpen kipróbálná.
Kapcsolódó cikkek
- Kutatás: ezek a mobilappok a legnépszerűbbek a magyarok körében
- Díjnyertes új játékokkal és nyereményekkel hangol karácsonyra a Huawei AppGallery
- Új magyar applikáció számolja ki, mennyire éled környezettudatosan a napjaidat
- Hiánypótló applikációval segíti hallgatóit az egyetem
- Új funkciókkal bővült a MÁV app
- Megvan az év digitalizációs projektje!
- Chatbot funkcióval bővül az ÉletMentő applikáció és Siófokon indul az 5G
- Új funkciókkal és erős társadalmi üzenettel érkezik a LiveRobe 2.0
- Nálunk is elérhető a gyerekek számára kifejlesztett pénzmenedzsment app
- Telefonunkban tárolhatjuk hiteles koronavírustesztünket egy magyar fejlesztésnek köszönhetően
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Zyxel Networks kiemelkedő értékelést kapott a Techconsult felmérésében
A Zyxel Networks tűzfal- és VPN-termékei a rangos Techconsult (a Heise csoport független német kutató- és elemzőcége) legutóbbi Professional User Ratings (PUR) felmérésében Champion elismerést kaptak a biztonsági megoldások kategóriájában.
HONOR 400 és az AI varázslata – Így lesz egy állóképből lenyűgöző videó!
2025. május 22-én érkezik a HONOR 400 széria, amely egy különleges fejlesztést is magával hoz: bemutatkozik az AI-alapú „Képből videó” funkció, amelyet a Google Cloud technológiája tett lehetővé. Ez az újítás jelentős előrelépés a mobilos tartalomgyártás világában.
Hirdetésekből jótékonyság – A Sharity innovatív modellje
A Sharity egy digitális platform, amely innovatív módon ötvözi a hirdetéseket és a jótékonyságot. Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy a felhasználók szponzorált tartalmak megtekintésével civil szervezeteket támogassanak – mindezt anélkül, hogy saját pénzt költenének.
Ultragyors töltés vásárlás közben – Országos elektromosautó-töltőhálózat épül
Az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) elektromosautó-töltőket telepít az MMXH Lakberendezési Kft.-hez tartozó XXXLutz, Möbelix és Mömax áruházak parkolóiba. Az első töltők az XXXLutz budapesti üzletének parkolójában már üzemelnek. A projekt célja, hogy az üzletlánc előnyt szerezzen az elektromos járművet használó vásárlók körében.
Az Instagram uralja a tinik világát – így netezik a Z generáció
A 14–25 éves fiatalok körében továbbra is az Instagram a legkedveltebb platform: innen tájékozódnak leggyakrabban a világ eseményeiről, ezt választanák, ha csak egy közösségi oldalt használhatnának, és 10-ből 8-an naponta aktívak rajta. A mesterséges intelligenciát is egyre inkább beépítik a mindennapjaikba – több mint 80%-uk már segítségül hívta házi feladat készítéséhez.