Az IOI Tudományos Bizottságának tagjává választották az ELTE oktatóját

forrás: Prím Online, 2021. január 25. 19:26

Németh Zsoltot, az ELTE Informatikai Karának oktatóját a  Nemzetközi Informatikai Diákolimpia Tudományos Bizottságába választották 5 éves időtartamra.

Az IOI (Nemzetközi Informatikai Diákolimpia) International Scientific Committee tagja lett Németh Zsolt (ELTE IK Numerikus Analízis Tanszék adjunktusa) öt éves időtartamra. A Tudományos Bizottság egy 7-8 fős folyamatosan változó testület, ami az olimpiai feladatok kiválasztásáért, előkészítéséért, kitűzéséért felel. A Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát, amely az egyik legrangosabb tudományos diákverseny egyike, 1989-ben rendezték meg első alkalommal. Az esemény mára világméretűvé nőtte ki magát, amelyen mintegy 80 ország vesz részt rendszeresen (egy ország maximum 4 versenyzőt indíthat).

 

2023-ban Magyarországon, Szegeden rendezik meg a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát,  magyarországi rendezésének külön apropóját adja, hogy 2023-ban lesz a modern számítógép atyja, Neumann János matematikus születésének 120. évfordulója. Hazánk eddig egy alkalommal, 1996-ban, Veszprémben adott otthont a versenynek.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhető a Google új bekarikázásos keresési módja a HONOR Magic V3-on és a HONOR 200 szérián

A HONOR bejelentette, hogy elérhető a Google Bekarikázással keresés (Circle to Search) funkciója a HONOR Magic V3-on, valamint a HONOR 200 szérián. Az új funkcióval az AI adta lehetőségek előnyeit élvezhetik ki a felhasználók, hogy könnyen és gyorsan kereshessenek rá dolgokra okostelefonjukon.

2024. október 10. 18:23

Az SAP a Joule felturbózásával magasabb sebességre kapcsolja a vállalati AI-forradalmat

Az SAP rendszerei immár a globális kereskedelem 87%-áért felelnek, így a TechEd 2024 konferencián bemutatott innovációk, különösen a generatív AI-t használó Joule asszisztens újításai valódi áttörést hozhatnak az üzleti élet mindennapi gyakorlatában. 

2024. október 10. 16:40

Novák Pétert választották meg az MRSZ elnökének

A Magyar Reklámszövetség tisztújító közgyűlése Novák Pétert szavazta meg az egyesület elnökének az elkövetkezendő hároméves ciklusra. Novák Péter 6 év után váltja az elnöki székben Gulyás Jánost, a Wavemaker Hungary vezérigazgatóját. A Premier Kultcaféban tartott közgyűlésen a Reklámszövetség tagsága megválasztotta a 24 tagú Elnökségének tagjait, valamint a Felügyelő Bizottság 3 tagját is. Az MRSZ három alelnöki*  székét a hirdetők delegáltjaként Mérő Ádám, a média szektor képviseletében Vidus Gabriella és a szolgáltató szektorban Gulyás János foglalhatja el a következő időszakban. A közgyűlés kezdetekor a Reklámszövetségben való tisztségviselői munkáktól közel 20 év után búcsúzó Hivatal Pétert a Reklámszövetség korábbi elnöksége a MRSZ Tiszteletbeli Örökös Tag kitüntetéssel jutalmazta.

2024. október 10. 14:51

Sürgető helyzet: Gazdasági hátrányt okozhat a digitális készségek hiánya

Az uniós átlag alatt teljesít Magyarország az Európai Unió legutóbbi jelentése szerint a digitális készségek terén: a honi lakosság mindössze fele rendelkezik legalább alapszintű digitális készségekkel, ami valamivel elmarad az uniós átlagtól és messzi célnak tűnik az évtized végére kitűzött 80 százalék. A megoldás azonban sürgető, hisz gazdasági hátrányt okozhat a lemaradás.

2024. október 10. 13:16

Az SAP Hungary meghosszabbította bérleti szerződését a Graphisoft Parkban

Az SAP Hungary több mint 18 000 négyzetméteren újította meg irodabérleti szerződését a Graphisoft Parkban, mely jól mutatja a vállalat hosszú távú elkötelezettségét magyarországi tevékenysége mellett, és amelynek már 18 éve az üzleti park ad otthont. A tranzakció során az SAP-t a Colliers képviselte.

2024. október 10. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10